Részletes keresés

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma

tanácselnöki (163. számú) álláshelyének betöltésére

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 12 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019

A Jászberényi Helyi Választási Bizottság (HVB) megállapította, hogy a városban 2019. október 13-án lezajlott önkormányzati választás eredményes volt, a megválasztott polgármester Budai Lóránt lett. 

A dr. Szabó Tamás polgármester-jelölt által előterjesztett fellebbezés alapján eljárt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) a HVB döntését megváltoztatta, a polgármester-választás eredményét megsemmisítette és e körben a választás megismétlését rendelte el, a megismételt szavazást 2019. november 10-ére tűzte ki. 

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt A. L. G. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú ítélet érdemén – a vádlottal szemben elsőfokon kiszabott szabadságvesztés büntetés és a végrehajtási fokozat vonatkozásában – azonban nem változtatott, így a vádlott jogerős büntetése 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.

A 34 éves I. rendű és a 38 éves II. rendű vádlottak kollégák voltak, egy házban szállásolták el őket, ahol 2018. szeptember 7-én az esti órákban munkatársaikkal születésnapot ünnepelve sört fogyasztottak. A munkatársaik a másnapi munkavégzés miatt 23 óra körül lefeküdtek, a vádlottak pedig elhatározták, hogy szereznek még szeszesitalt, ezért 1 óra körül az I. rendű vádlott által ittasan vezetett személygépkocsival boltba indultak.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás bűntettének kísérlete és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt I-V. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben az első fokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlottak közül az I. és II. rendű vádlottakkal szemben elsőfokon kiszabott szabadságvesztést egyaránt súlyosította és a végrehajtásának felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést mellőzte. A IV.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott büntetését 5-5 évre súlyosította. Az ítélet jogerős.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt S. I. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. M. B. vádlott, mint erőszakos többszörös visszaeső feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 35 évben súlyosította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az ítélőtábla szerint a feltételes szabadságra bocsátás idejének felemelése szükséges a büntetési célok eléréséhez. Az ítélet jogerős.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 5 évre súlyosította és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre való felfüggesztését mellőzte. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2018 májusában Sz. Iné vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 2 év fegyházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy IV. és VI.r. vádlottak bűncselekményének helyes megnevezése hivatali vesztegetés bűntette. II. VI.r. vádlottak feltételes szabadságra bocsátásának lehetősége - a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén - a büntetés 2/3 részének kitöltését követő nap. A bíróság IV.r. vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. Egyebekben helybenhagyták az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az ügyről

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (40 éves férfi) 2012. nyarán ismerkedett meg a sértett (2004-es születésű kislány) édesanyjával és ezt követően havi 4-5 alkalommal, esetenként 1-3 napot töltött nála. A nő gyakran nehezményezte a vádlott alkoholizálását, de a férfi italozása ellenére sosem viselkedett agresszíven sem a gyermekekkel, sem vele.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 30 évben állapította meg. Egyebekben az ítélőtábla helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét. A másodfokon eljárt Debreceni Ítélőtábla az ügyben rendőrségi bejelentés alapján bizonyítási eljárást folytatott le. A bizonyítás nem kérdőjelezte meg az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és a vádlott büntetőjogi felelősségét sem.
Az első fokon eljárt bíróság a következő tényállást állapította meg:
 
Az I.r. és a II.r. vádlott a Regenye melletti szőlőhegyen, egy présházban éltek. A szőlőhegyen élt a sértett is. Mindannyian szociális segélyből éltek és segélyfizetés környékén többször együtt italoztak.
 
Több ponton is megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt V. Gy. M. és társai ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta a másodfokú bíróság ítéletét.
 
Az ügyről
 
 
Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:
A vádlott (1976) és a sértett (1957) 2014. óta éltek együtt, kapcsolatuk nem volt konfliktusmentes. A sértett nem egyszer tettleg is bántalmazta a vádlottat, 2013-ban eltörte a vádlott orrát, 2015-ben megszúrta késsel. A sértett a vádbeli időszakban minden nap lerészegedett, a vádlott pedig vele ivott. A vádbeli napon, 2015. húsvét hétfőjén mind a vádlott, mind a sértett nagyobb mennyiségű italt fogyasztottak el, melytől mindketten lerészegedtek. Este, ahogy egyre részegebbek lettek, a sértett féltékenykedése miatt összevesztek, ami tettlegességig fajult.