Részletes keresés

A Zalaegerszegi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2016. november 29. napján hirdetett ítéletet egy szakszervezeti főtitkárként tevékenykedő  vádlott és társai ügyében. A vád és az elsőfokú ítélet szerint a főtitkár (az I. rendű vádlott) 2008 júliusa és 2011 áprilisa között fiktív útiköltség-elszámolásokkal több mint hatmillió forintot tulajdonított el a szakszervezet pénzéből, lakásában - amely a szakszervezet székhelye is volt - 15 millió forintot meghaladó beruházást végeztetett el a szakszervezet költségére, továbbá két társának (a II. - III. r.

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék.

 

A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, és más bűncselekmény miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet 2017. április 27. napján.
 

A Szekszárdi Törvényszék a 2023. február 20-án tartott tárgyalásán 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki 2021 tavaszán egy személygépjármű előzetes eredetiségvizsgálata alkalmával jogtalanul pénzt kért, illetve fogadott el annak eredményes elvégzéséért. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette.

A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet.
 

A Debreceni Törvényszék 2022. december 6-án hirdetett határozatot abban a személyiségi jogi perben, amelyben a felperes a sajtóban „csengeri örökösnő”-ként emlegetett asszony, míg az alperes Kósa Lajos, országgyűlési képviselő. 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki egy családi vitát követően felrobbantotta járdánházi lakását. 

A Szegedi Törvényszék – nem jogerős ítéletével – emberölés bűntettének kísérletében, valamint társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek A.F. török állampolgárságú vádlottat és halmazati büntetésül 12 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint Magyarország területéről történő végleges hatályú kiutasításra ítélte, azzal, hogy a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

Kép

A törvényszék elnökhelyettese 2020. március 10-én megtartott összbírói értekezlet keretében tájékoztatta az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesét és a megye bíráit a törvényszék és az illetékességéhez tartozó bíróságok előző évi működéséről, az időszerű működés érdekében kitűzött célokról és azok eléréséről. 

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Benkő Orsolya (2022): Összecsiszolt tartalom – a „keresztény értékrend szerinti nevelés” értelmezési kerete. Magyar Jog, 69. évf. 4. sz. 212 – 222.

Horváth Imre László (2021): Adatvédelem kontra információbiztonság, avagy összehasonlítás az adatvédelem egyik fejezetéből. Infokommunikáció és jog, 2. (77.) sz.  3 – 7.

Típus: Szabályzat Sorszám: 8 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2016

A Pécsi Járásbíróság 2022. július 9-én elrendelte egy fiatal férfi bűnügyi felügyeletét négy hónapra pszichikai bűnsegédként, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette alapos gyanúja miatt. A gyanúsított a bíróság által meghatározott közigazgatási területet engedély nélkül nem hagyhatja el és hetente két alkalommal kell jelentkeznie a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 292 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
2024. 01. 30.

La Corte della Capitale (Fővárosi Törvényszék) nell’udienza preliminare ha condannato a 3 anni di reclusione e 5 anni di espulsione dal territorio ungherese un uomo in una causa penale in cui una donna é stata accusata di 3 delitti tentati – 2 da coautore, 1 da complice - di lesioni personali con rischio di morte commessi in criminalitá organizzata, mentre un uomo e una donna di partecipazione a criminalitá organizzata.

Az Ózdi Járásbíróság 2016. június 8. napján J. D. vádlottat – nem jogerősen – bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségében és ezért 1 évre próbára bocsátotta. 
 
Év
2014
Közlöny
Fájl
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. december 5-én meghozott ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 6 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az 52 éves férfit, aki az elsőfokú nem jogerős ítélet szerint egy tavaly novemberi napon a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászapátin előbb feleségét, majd fiát is megszúrta egy késsel.
 
A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa 2016. december 20. napján hirdetett ítéletet a BorsodChem Zrt. korábbi két alkalmazottjával szemben vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 

A Székesfehérvári Törvényszék a 2021. október 22-én kihirdetett ítéletében a vádlottat felmentette az emberölés bűntette miatt emelt vád alól.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben többszörösen minősített emberölés és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.