Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 146 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Tizenegy év börtönbüntetés életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt
 

A vádlott (1969) a hozzátartozója által lakott ház udvarán tartotta rottweiler fajtájú kutyáját. Ez a  ház két utca által határolt, az egyik oldalon a kerítés magassága 1,2 méter, és egy részében villanypásztorral védett, a másik oldalon betonkerítés, gazdasági épületek és egy három részből álló drótfonatú kapuval, melynek középső elemének alján lyuk volt, amelyről a vádlott is tudomással bírt, azonban azt – a falubeliek többszöri figyelmeztetése ellenére – nem javította meg. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. április 13-án az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig tartó lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el négy fiatalkorú fiúval szemben. Egyikőjüket életveszélyt okozó súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett rablás bűntettével, a másik három fiatalkorút pedig csoportosan elkövetett rablás bűntettével gyanúsítja a nyomozó hatóság.
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. január 23-án nyilvánosan hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki pénztárosként elsikkasztotta a gondozottak pénzét egy hajdúszoboszlói idősotthonban.

A Budapest Környéki Törvényszék 2017. november 2-án nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak a büntető ügyében, akiket nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel állítottak bíróság elé.
 

Az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt J. M. vádlottal szemben indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A törvényszékkel ellentétben bizonyítottnak látta, hogy a vádlott készítette és helyezte el a távvezérlés hiányában emberi élet kioltására alkalmatlan csőbombát a sértett gépkocsijának alvázán. Ezért őt robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt 2 év - végrehajtásában 3 év próbaidőre - felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

A Fővárosi Törvényszék évekig tartó bizonyítást követően hozott ítéletet abban az ügyben, amelynek egyik vádlottja az alvilág egykori feje volt. A bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az ügyészség által emelt vád szerinti cselekményben, azaz az egykori VICO-birodalom tulajdonosának megölésében, a vádlottak milyen szerepet játszottak. 

A Fővárosi Törvényszék 2016. március 4-én meghozott végzésével fenntartotta T. Cs. és M. Zs. vádlottak előzetes letartóztatását, valamint T.-né R. E. vádlott házi őrizetét a csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 
A törvényszék elrendelte, hogy a rendőrség T-né R. E.l a házi őrizet előírásainak megtartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. június 18-án megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik „virágnyelven" egyeztették egymással és az ügyfelekkel a kábítószer rendeléseket. A bíróság a 2019. február 18-a óta szökésben lévő S. Cs. I.

Kép

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága a 2019. június 7-én hozott határozatában elutasította az OBT-nek az OBH elnöke ellen előterjesztett indítványát.

A Fővárosi Törvényszék 2014. február 10. napján P. T. vádlottat 11 év, H. I. vádlottat 10 év fegyházbüntetésre ítélte.

F. F. vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette a bűnsegédként, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól.

A Soproni Járásbíróság ma hirdetett elsőfokú ítéletet K. M. vádlott ügyében. A bíróság a vádlott bűnösségét állapította meg halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében és a vádlottat 2 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását – az ügyész indítvánnyal egyezően - 3 év próbaidőre felfüggesztette. 
 
A bíróság emellett a vádlottat 5 év időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől és kötelezte 1.200.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.
Az elmúlt héten négy ügyet bírált el a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.  
 
Garázdaság vétsége miatt a büntetlen előéletű vádlottat a bíróság 1 évi időtartamra próbára bocsátotta, míg szintén garázdaság vétsége miatt egy másik vádlottat jogerősen 280.000 Ft pénzbüntetésre ítélt.
 

A Miskolci Törvényszék 2014. október 21. napján első fokon 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte Cs. Tibor vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és magánlaksértés bűntette miatt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság jogerősen 48 óra könnyű fizikai munkakörben letöltendő közérdekű munka büntetésre ítélte azt a férfit, akit gyülekezési szabadság megsértésének vétségével vádoltak.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. május 25-én az emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő eljárásban egy hónapra elrendelte M.L.Z. és B.Zs. gyanúsítottak letartóztatását. 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa helyesnek találta a Miskolci Járásbíróság által kiszabott büntetést. Az elsőfokon eljárt Miskolci Járásbíróság a vádlottat rablás bűntette és testi sértés bűntette miatt 8 év 6 hónap fegyházbüntetésre, valamint 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott és védője a büntetés enyhítéséért fellebbezett. 
 

A Salgótarjáni Járásbíróság a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson harminc nap elzárást szabott ki egy 20 éves bátonyterenyei férfival szemben, lopással megvalósított tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a „facebookos tolvaj” néven elhíresült elkövetővel szemben kiszabott 5 nap szabálysértési elzárást változatlanul hagyta. A Mezőkövesdi Járásbíróság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt állapította meg 2018. március 28-án annak a férfinak a szabálysértési felelősségét, aki egy helyi üzletből édességet lopott és mindezt élőben közvetítette.