Részletes keresés



2021. március 19-én kábítószer kereskedelem bűntette miatt tartóztatott le három férfit a Budakörnyéki Járásbíróság, az ügyben a Nagykátai Rendőrkapitányság nyomoz.

A gyanúsítottak egymástól függetlenül, de olykor egymást segítve 2020 óta vagyonszerzés céljából kábítószerek értékesítésével foglalkoztak. Naponta több vásárlót is kiszolgáltak, egy-egy adagért 1500-2000 forintot kértek.

A Miskolci Járásbíróság bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki vasárnap a Diósgyőri Stadion előtt intézkedés közben támadt az egyik rendőrre.

A Debreceni Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy férfit bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt.  

Büntetővégzésével a bíróság a büntetlen előéletű vádlottat 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte és egy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. december 26-án elrendelte az előzetes letartóztatását annak a fiatal férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy miután 2017. december 23-án az esti órákban egy fegyverneki házban együtt italozott egy másik férfival, a lakásból ittas állapotban távozó férfi után lépett, és korábbi konfliktusuk miatt ököllel megütötte, majd a részben az ütés, részben ittassága miatt megtántorodott férfi nadrágzsebéből elvette 15.000 Ft készpénzét. 
 

Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki éjjel a konyhaablakon mászott be egy házba, azért, hogy alkoholt vigyen el, végül az alvó sértettnek okozott sérülést.

Megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt U. R. és társai ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét. A másodfokú bíróság U. R. I. r. és F. L. II. r. vádlottat 2 év letöltendő börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. L. B. V. III. r.

A vádlott (2002) önmagával szemben maximalista, a szakgimnáziumban is folyamatosan tartotta a 4,5 fölötti tanulmányi átlagot. 

2019. december 5-én a második órában a tanárnő kiosztotta a matematika dolgozatokat, melyre a vádlott hármas osztályzatot kapott. Mivel átbeszélésükre már nem jutott idő, kérte a diákokat, hogy nézzék át, és ha valamivel nem értenek egyet, a következő órán megbeszélik. Elmondta továbbá, hogy lehetőséget ad javító dolgozat írására, ezért még az osztályozó füzetbe sem írja be a jegyeket. 

Az Ajkai Járásbíróság 2019. november 13-án ítéletet hirdetett két huszonéves vádlott és egy fiatalkorú vádlottársuk ügyében.

Az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt B. J. N. ellen indult büntetőügyben, a Fővárosi Ítélőtábla a 2022. április 14-i tanácsülésen meghozott határozatával a vádlott szabadságvesztés büntetésének tartamát 14 évre enyhítette, a járulékos kérdésekre vonatkozó rendelkezések pontosításával az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság K. L. vádlottal szemben hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy a vádlott közszolgálati tisztviselői foglalkozástól eltiltásának tartamát 5 évre súlyosította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben helybenhagyta.
 

A Pécsi Törvényszék 2013. február 18-án 9.00 órakor, február 19-én 9.00 órakor és február 20-án 9.00 órakor kezdi meg P.L. ügyének tárgyalását aljas indokból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vád ügyében, Pécsett, a Rákóczi út 34. földszint II. számú tárgyalótermében.

Emberölés bűntette volt a vád az ellen a nő ellen, akinek az ügyében ítéletet hirdetett ma a Budapest Környéki Törvényszék; a vád szerint az akkor 44 éves nő 2012. december 9-én egy késsel megölte egy péceli élelmiszerüzlet tulajdonosát.

A bíróság ítélete szerint:
K. J.-né vádlott bűnös emberölés bűntettében, ezért a bíróság 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett; az ügyész tudomásul vette a bíróság ítéletét.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akik a Dóm téren megrendezett Bor tér elnevezésű rendezvényen kifosztották a padon alvó sértettet. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2014. október 19-ig tart.
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap, gyorsított eljárás keretében bűnösnek mondott ki három szerb és egy bosznia-hercegovinai állampolgár férfit társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében, ezért kettejüket 1 év, egyiküket 1 év 4 hónap végrehajtandó, börtön fokozatú szabadságvesztésre, míg negyedik társukat 8 hónap végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre, és valamennyiüket 4 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.

A Miskolci Járásbíróság 2014. december 4. napján ítéletet hirdetett a M. F. és 6 társa elleni több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőügyben. A bíróság a pótmagánvádra indult büntetőügyben első fokon felmentette valamennyi vádlottat az ellenük emelt vád alól. A pótmagánvádló polgári jogi igényét elutasította.

Bizonyítottság hiányában felmentette a bíróság azt a nőt, aki a vád szerint apját kérte meg, hogy fojtsa meg gyermekét. A férfi beismerte, hogy a cselekményt elkezdte, őt a bíróság jogerősen 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte 2019. január 25-én, a nőt a bíróság felmentette, az ő esetében az ítélet 2019. május 6-án vált jogerőssé.

A Debreceni Járásbíróság 2019. július 3-án kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki B.J. vádlottat a bűncselekmény felismerésére és elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében.

Ezért őt, mint különös visszaesőt 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A vádlott legkorábban a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú döntését és a Gy. T. és társa ellen folyamatban lévő büntetőügyben, a Gy. T. gyanúsított védőjének kizárására irányuló ügyészi indítványt elutasította.

A Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére tekintettel egy hónappal – 2019. szeptember 30-ig – meghosszabbította annak az ukrán állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és más bűncselekménnyel gyanúsít az ügyészség.