Részletes keresés

Lovasberényben ült össze a Tanács, a tanácskozási joggal rendelkező OBH elnöke, valamint az Igazságügyi Minisztérium képviseletében jelenlévő főosztályvezető úr.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. augusztus 25-én egy hónapra elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket egy fővárosi benzinkúton elkövetett fegyveres rablással gyanúsítanak.
 
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság március 27-én kihirdetett ítéletében elutasította T. Cs. keresetét, amelyben kérte a Magyar Nemzeti Bank határozatának a felülvizsgálatát.
 

A Balassagyarmati Törvényszék a 2019. április 26-én megtartott tárgyalás alkalmával különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, orvvadászat és lopás bűntette miatt tizennyolc év fegyházbüntetésre, és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte az apját agyonverő vádlottat.

A Fővárosi Törvényszék 2016. február 4-én ítéletet hirdetett a Honvédelmi Minisztérium és társa felpereseknek az index.hu alperes ellen indított perében. A bíróság a felperesek keresetét elutasította.
 
A Mosonmagyaróvári Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat kuruzslás bűntettében, és ezért a vádlottat 1 év börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 2 évi próbaidőre felfüggesztette, és kötelezte 132298 forint bűnügyi költség viselésére. 
 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen felmentette P. L. vádlottat az ellene rongálás bűntette miatt emelt vád alól.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Benkő Orsolya (2022): Összecsiszolt tartalom – a „keresztény értékrend szerinti nevelés” értelmezési kerete. Magyar Jog, 69. évf. 4. sz. 212 – 222.

Horváth Imre László (2021): Adatvédelem kontra információbiztonság, avagy összehasonlítás az adatvédelem egyik fejezetéből. Infokommunikáció és jog, 2. (77.) sz.  3 – 7.

A Magyar Bírói Egyesület Országos Választmánya 2005. február 26-án fogadta el a "Bírák Etikai Kódexét". A MABIE elnöksége választotta meg az Országos Bírói Etikai Tanácsot, amely 2005. november 7-én tartotta alakuló ülését. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2005. április 12-én meghozott javaslatára a MABIE által elfogadott Etikai Kódex iránymutatásként került közzétételre.

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint az I. és II. rendű vádlottak és az eljárás során ismeretlenül maradt társuk 2022 januárjának egyik estéjén arcukat csuklyával elfedve, kezükben baseball ütőt tartva úgy mentek be egy miskolci ingatlanba, hogy a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták: „rendőrség, házkutatás”. Miután bejutottak a házba, egy ott tartózkodó személyt a földre nyomtak és értékeket követeltek tőle, végül a fürdőszobába zárták és átkutatták az ingatlant.

A Szolnoki Törvényszéken 2021. június 1-én, 8-án, 15-én, 22-én, 29-én és július 6-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával, iratismertetéssel és szakértő meghallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki.

2024. 12. 03.

A Tatabányai Törvényszék kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános előkészítő ülésen hozott ítéletet egy házaspárral szemben, akik Dorog és Esztergom területén értékesítették a kábítószert. A bíróság az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, csalás vétsége, hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt halmazati büntetésül 6 év fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, míg a másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet a II. rendű vádlott vonatkozásában jogerőre emelkedett, az I. rendű vádlott és védője az ítélettel szemben fellebbezést jelentett be enyhítésért. 

A Pécsi Járásbíróság 2019. március 14-én elrendelte egy csányoszrói férfi letartóztatását három rendbeli lopás bűntettének – melyből egy rendbeli kísérlet – és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével megvalósított lopás bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.

Soros elnök váltás az OBT-ben - 2014. március 11.

Az Országos Bírói Tanács márciusi ülésén döntött a bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepe alkalmából adományozható 2014. évi állami kitüntetésekről, továbbá a Juhász Andor díjban, a címadományozásban, „A Magyar Igazságszolgáltatásért – Pro Iustitia Hungarorum”plakett adományozásban, valamint a Bírósági Szolgálatért Oklevél  elismerésben részesülő személyekről.

Az elmúlt héten tizenhárom ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

BÜNTETŐJOG

Czine Ágnes (2023): Néhány gondolat az áldozat, a sértett és a passzív alany fogalmi összefüggéseiről. Magyar Jog, 70. évf., 3. sz., 144-148.

Mezei Kitti (2023): A pénzmosás egyes esetei a bírói gyakorlat tükrében, különös tekintettel a saját és a gondatlan pénzmosásra. Kúriai Döntések, 71. évf., 3.sz., 523-530.

A Fővárosi Törvényszék az I. rendű vádlottat felbujtóként előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, valamint felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A II. rendű vádlottal szemben előre kitervelten elkövetett emberölés miatt 14 év fegyházbüntetést és 8 év közügyektől eltiltást szabott ki a bíróság.

Nem különös kegyetlenséggel, hanem erős felindulásban elkövetett emberölésben és közveszély okozása bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék N. Józsefet, aki 2013. nyarán meggyilkolt egy idős férfit Mikepércs-Szőlőskertben, majd rágyújtotta a házat. N. Józsefet a bíróság ezért 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint kötelezte a 2,6 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott a büntetés letöltésének 2/3 része után szabadulhat feltételesen.

Mailáth György Tudományos Pályázat

Pályázati kiírás 2024

Dr. Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke dr. Trombitás Gábort 2015. július 1-től 6 évre kinevezte a Marcali Járásbíróság elnökévé.