Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 466 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt R. Sz. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta. A tényállás helyesbítését és a jogi minősítés módosítását követően az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 35 év helyett 40 évben állapította meg. A másodfokú ítélet a mai napon jogerőre emelkedett.

A gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt L. Cs. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést, sem pedig a felmentésért bejelentett védelmi fellebbezéseket. A 2021. június 2-án tanácsülésen meghozott, és ugyanezen a napon jogerős végzésével helybenhagyta a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét.

A Fővárosi Törvényszék a 2016. május 31-án kihirdetett ítéletével J. R. I. r. vádlottat emberölés bűntettében és lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, míg P. T. III. r. vádlottat felbujtóként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek. A Fővárosi Törvényszék az I. r. vádlottat életfogytig tartó, míg a III. r. vádlottat 13 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
 
Az UniCredit Bank Hungary Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Ítélőtábla 4. Pf. tanácsa 2014. november 4-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság kijavított ítéletét a felperes 2004. május 1. és 2009. július 31. között alkalmazott Folyószámla-hitelszerződés 5.2. és 5.3 pontja, a 2004. május 1. és 2009. november 1. között alkalmazott Hitelkártya-szerződés 19. pontja és a 2004. május 1. és 2009. november 1.

A másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla 10 év szabadságvesztésre súlyosította annak a 17 évig szökésben lévő férfinak a büntetését, aki még 2001 őszén egy budai szállodában kisebb értékeket tulajdonított el két társával együtt, majd a nála lévő késsel megsebesítette az őket feltartóztató alkalmazottakat. Az elkövető a helyszínről elmenekült, álnéven és hamis okmányokkal Mexikóban kezdett új életet. Célzott adatgyűjtést követően 2018 nyarán került sor az elfogására a magyar és külföldi nyomozóhatóságok együttműködése eredményeként.

Az emberölés bűntette miatt K. R. É. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a felmentésre irányuló védelmi, sem pedig a súlyosítás iránti ügyészi fellebbezéseket, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét kisebb pontosításokkal helybenhagyta. Ezzel az elsőfokon kiszabott 20 év – fegyház fokozatú – szabadságvesztés büntetés jogerőre emelkedett. A terhelt legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Az emberölés bűntette miatt Sz. A. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2021. május 12-én tanácsülésen meghozott határozatával helybenhagyta a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét. 

Az elsőfokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt terhelt legkorábban 30 év kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 747 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Az alperes tulajdonában és üzemeltetésében álló, az ajkai telephelyen lévő X. számú vörösiszap-tározó kazetta gátfala 2010. október 4-én átszakadt és a kiömlő lúgos kémhatású vörösiszap elöntötte a környező településeket. A vörösiszap elérte és mintegy 1,5 méter magasságban elöntötte a felperes tulajdonában lévő, Devecser, Pápai út 614. szám alatti üzemanyag töltőállomást is. A vörösiszap tönkretette az épület berendezéseit, bútorzatát, az elektromos berendezéseket és a shopban lévő árukészlet jelentős részét. A töltőállomás 2010. október 24.
A Fővárosi Ítélőtábla 2018. március 20. napján dr. P. L. Gy. vádlott ellen emberen végezhető kutatás szabályainak megszegésének bűntette miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a büntetés kiszabása körében részben megváltoztatta.
 

Az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt J. M. vádlottal szemben indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A törvényszékkel ellentétben bizonyítottnak látta, hogy a vádlott készítette és helyezte el a távvezérlés hiányában emberi élet kioltására alkalmatlan csőbombát a sértett gépkocsijának alvázán. Ezért őt robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt 2 év - végrehajtásában 3 év próbaidőre - felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

A vádlott (1969) 2021 áprilisában személygépkocsival közlekedett, amikor egy őt előző autóra ráhúzva a kormányt szándékosan nekiütközött. A leszorított gépkocsi az árokba hajtott és felborult. A vádlott vezetői engedélyét a rendőrök a helyszínen elvették.

H.I. vádlott (1966) és élettársa 2018. szeptember 6-án otthonukban nagyobb mennyiségű bort fogyasztottak. A déli órákban hazaérkező H.I-né sértett csatlakozott hozzájuk. Fél 2 körül a konyhában tartózkodtak, ahol a vádlott az asztalnál evett, közben a sértettel vitatkoztak, szidalmazni kezdték egymást. A vádlott felugrott a székről, és a „Most megdöglesz, megöllek!” felkiáltással a fotelban ülő sértettet legkevesebb négy alkalommal a késsel a felkarján, a hónalj vonalában és a mellkasán megszúrta. Utóbbi szúrás a testüregbe hatolt, és légmellet idézett elő.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 515 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Az I-II. r. felperes közszolgáltatást végző cégek, ügyvezetőjük a III. r. felperes. A III. r. felperes közéleti szereplő volt, 2014-ben Dorogon polgármesteri székért kampányolt, míg az alperes Esztergomban polgármesteri kabinetfőnök volt.
 
1. Az I. r. vádlott a hajléktalanszállón a nők elhelyezésére szolgáló szobából az alvó sértett feje mellől eltulajdonított egy mobiltelefont.  2. A sértett a vádbeli napon elmondta a vádlottaknak, hogy reggel 10.000.- forintra tett szert, melyből meghívta őket egy-egy italra, egyúttal megkérte a vádlottakat, hogy az itallerakatból hozzanak neki egy palack bort. A délelőtti órákban mind a sértett, mind a vádlottak nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Az I. és II. r.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt Ó. Gy. A. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseken – az életfogytig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésen és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárás vonatkozásában – azonban nem változtatott az ítélőtábla.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt Cs. T. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlott jogerős büntetése így 15 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott a törvény erejénél fogva a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. 

Polgári Jogi szekció – Bírósági Tagozat

1. helyezett: Dr. Kóródi Balázs bírósági titkár Nyíregyházi Törvényszék: A bűncselekménnyel okozott károk megtérítésének új hatékony módja - A gyorsított per

2. helyezett: Dr. Tahin Szabolcs bíró Zalaegerszegi Járásbíróság: Az Alaptörvény 28. cikkének alkalmazása a bírói gyakorlatban

3. helyezett: Dr. Boda Zoltán bírósági titkár Debreceni Törvényszék: Az EJEB ésszerű időn belüli eljáráshoz való joggal összefüggő gyakorlata a hazai jogrendszerben