Részletes keresés

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a szexuális erőszak bűntette miatt   H. N. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét.
A II. rendű vádlott büntetését 2 év börtönre súlyosította. Az I. (1 év 6 hónap börtön) és a III. rendű vádlott (9 hónap börtön) esetében úgy ítélte meg a táblabíróság, hogy I. fokon arányos büntetés született, így azon nem változtatott, mint ahogy a IV. rendű vádlott esetében is jogerőre emelkedett a felmentő ítélet.

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt H. László ellen indult büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Változott a bűncselekmény minősítése.
Jogerősen 13 év fegyházra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a lajosmizsei férfit, aki másfél éves kislányát késsel annyira megsebesítette, hogy a gyermek életét csak műtéttel tudták megmenteni. Az ítélet indoklásakor elhangzott: az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék kellő alapossággal tárta fel a bűnösségi körülményeket, megalapozott ítéletet hozott, és a kiszabott büntetés is arányos az elkövetett cselekmény súlyával, valamint a vádlott társadalomra veszélyességével.
A büntetési tétel tekintetében helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék ítéltét, így 8 év 6 hónap börtönre ítélte a táblabíróság azt a férfit, aki éveken át különböző módszerekkel, nem létező beruházásokra hivatkozva, magát földönkívüli személynek beállítva, mintegy 410 millió forintot csalt ki a megtévesztett sértettekből.  
 
Év
2018
Közlöny
Fájl

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételeket tartalmazó fogyasztói kölcsönszerződés a felperes által támadott feltételek tisztességtelensége folytán a maga egészében semmis.

Tárgyalás: június 17. kedd
9 óra - fszt. 11-es tárgyaló
Dr. Hegedűs István büntető tanácsa
Emberölés Kecskeméten
 

Helybenhagyta a a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a felfegyverkezve, jelentős értékre elkövetett rablás kísérlete miatt M. Tamás és társa ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így M. Tamás I. rendű és H. Jenő II. rendű vádlott jogerős büntetése 3-3 év börtön és 4-4 év közügyektől eltiltás lett.

2013. április 29-én az MSZP két országgyűlési képviselője és az I. r. alperes (MSZP Szombathelyi Szervezetének elnökségi tagja, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője) sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen a dohány koncessziós pályázatokkal kapcsolatban. 
 
Az alperes által kiadott Bors című napilap 2013. augusztus 6., 2013. augusztus 16. és 2013. augusztus 22. napján megjelent lapszámaiban a televíziós műsorvezető felperes és volt élettársának kapcsolatáról, az élettársától származó gyermekeivel való kapcsolattartásáról, illetve a felperes élettársa temetésén való részvételéről jelentetett meg cikkeket, valamint képfelvételeket. 
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt B. A. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 
 

A vádlott 2017. október óta lakott együtt S.G. sértettel a vádlott házában. Gyakoriak voltak közöttük a viták, veszekedések. 2018 tavaszán a sértett T.T. tanúhoz költözött, akivel érzelmi kapcsolatban állt, de még egy-egy napot a vádlottnál töltött.

A Pécsi Ítélőtábla tanácsa kirendelés alapján a Fővárosi Ítélőtábla ügyében jár el.
 
A Fővárosi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:
 
G. Z. felperes keresetében a becsülethez és a jóhírnevéhez való joga megsértése miatt annak megállapítását kérte, hogy az I. alperes, Gy. B. 2015. április 9-én tett közlésében azon való tényt, hogy az állami  támogatás összege a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület számlájára eljutott, abban a hamis színben tűntette fel, mintha a támogatás összegének utalása azért zajlott volna le rövid időn belül, mert annak juttatása jogszerűtlen volt. A kereset szerint az  I.r.
A Pécsi Ítélőtábla kábítószer-kereskedelem kísérlete helyett kábítószer birtoklásában találta bűnösnek a vádlottakat, ezért büntetésüket enyhítette.
 

Az 1984-ben született váldott 2023. március 16-án 18 óra körül összetalálkozott az ittas állapotban éppen hazafelé tartó sértettel, aki a vádlott volt élettársával sétált. A vádlott féltékeny volt, amiért az ő korábbi élettársa a sértetthez költözött. Amikor meglátta őket, dühös lett, futni kezdett a sértett felé, közben elővette a gázriasztófegyverét, majd kb. 1 méter távolságból többször rálőtt a férfire. A gumilövedékek a sértett fejét és a védekezésül felemelt kezét érték. A férfi elfordult a vádlottól, de megbotlott és a földre esett.

2024. 05. 29.

A 28 éves vádlott 2017 óta pszichiátriai kezelés alatt állt, majd 2022 őszétől élettársi kapcsolatban élt a sértettel. Ezen időszak alatt közösen szeszesitalt és tudatmódosító szert fogyasztottak, közöttük rendszeresek voltak a veszekedések. 

2024. 05. 16.

A vádlott (1980) önálló jövedelemmel nem rendelkezett, ezért őt a sértett befogadta a lakásába, miután a vádlottnak az édesanyja sérelmére ittas állapotban, késsel elkövetett bántalmazás miatt el kellett költöznie az édesanyja lakásából. A vádlott és a sértett között élettársi kapcsolat alakult ki, őt a férfi tartotta el.

Az UniCredit Bank Hungary Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Ítélőtábla 4. Pf. tanácsa 2014. november 4-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság kijavított ítéletét a felperes 2004. május 1. és 2009. július 31. között alkalmazott Folyószámla-hitelszerződés 5.2. és 5.3 pontja, a 2004. május 1. és 2009. november 1. között alkalmazott Hitelkártya-szerződés 19. pontja és a 2004. május 1. és 2009. november 1.

Az emberölés bűntette miatt Sz. A. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2021. május 12-én tanácsülésen meghozott határozatával helybenhagyta a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét. 

Az elsőfokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt terhelt legkorábban 30 év kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.