Részletes keresés

Feleség és férj társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése, kitartottság, testi sértés, kerítés, valamint kifosztás bűntette miatt állt a Zalaegerszegi Törvényszék előtt 2014. április 29-én.

A felperes 1999 óta játékvezető a labdarúgó NB I-ben, 2003 óta a FIFA nemzetközi játékvezetői keretének tagja. 

Letöltendő szabadságvesztés társtettesként elkövetett testi sértésért
A Budapest Környéki Törvényszék 2016. július 26. napján tartott tanácsülésén fenntartotta a különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt S. I. I. r. vádlott és K. L-né II. r. vádlott lakhelyelhagyási tilalmát az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. 
 
A Pest Megyei Főügyészség 2016. július 22-én emelt vádat S. I. és 5 társa ellen.
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. január 15-én tartott nyilvános ülést annak a négy vádlottnak az ügyében, akik egy 660 milliós állami támogatás megtartása érdekében valótlan elszámolást nyújtottak be, így a költségvetésből származó pénzzel kapcsolatban elszámolási, tájékoztatási kötelezettségüket elmulasztották.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt P. Jenő és társa ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
A vádlottakat bizonyítottság hiánya miatt az összes vád alól felmentette.

A Debreceni Törvényszék 2018. október 25-én hirdetett határozatot annak a román állampolgárságú vádlottnak a büntetőügyében, aki Mezőpeterd közelében, a 42-es számú főúton Angliából jövet elaludt a volánnál és nekiment egy várakozó kamionnak. A baleset során hárman életüket vesztették.

 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta a másodfokú határozatot. A vádlott 1 rb. zaklatás vétsége cselekményét 1 rb. zaklatás bűntetteként minősítette. A vádlottat 3 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A vádlott kiszabott börtönbüntetését 2 év próbára bocsátásra enyhítette. A bíróság s szabadságvesztés büntetés felfüggesztésével és a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos rendelkezéseket mellőzte.
Két év – öt évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt az izlandi vádlottat, aki még 2012 júliusában támadt kalapáccsal barátnőjére Debrecenben. E.C.F.-t a bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében és személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek.
 
A Szegedi Törvényszék 2016. április 25-én kezdi meg A. H. vádlottal szemben a terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatti büntetőügy tárgyalását, amelyre három tárgyalási határnapot tűzött, ezek: 2016. április 25. (hétfő), 2016. április 27. (szerda) és 2016. április 29. (péntek), minden nap 9 órakor a 117. számú tárgyalóteremben.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a Miskolci Törvényszék ítéletének a fellebbezéssel érintett vádlottakra vonatkozó részét megváltoztatta azzal, hogy I. és II.r. vádlott közügyektől eltiltás mellékbüntetését 10-10 évre leszállította. A sértett, mint magánfél jogi lépviselőjének fellebbezését a bíróság elutasította.
 
Az ítélőtábla egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. 
 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt P. D. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 

C. B. másodrendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 5 év 9 hónapról 4 évre, közügyektől eltiltását 6 évről 4 évre enyhítette az ítélőtábla, míg a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyház helyett börtönben határozta meg. Nem változott az elsőrendű vádlott I. fokon kiszabott büntetése, akit így jogerősen 9 év 6 hónap fegyházra, 9 év közügyektől eltiltásra ítélt a táblabíróság.

A Szegedi Törvényszék egy vádlottat jogerősen, míg 9 vádlottat nem jogerősen bűnösnek mondott ki fogolyzendülés bűntettében, ezért I., III., IV., V., VI., VII., VIII. és IX. r. vádlottakat egyezően 1 év szabadságvesztésre, II. és X. r. vádlottakat egyezően 1 év 5 hónap szabadságvesztésre ítélte, a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását I.-IX. r. vádlottak vonatkozásában egyezően 2 évi próbaidőre felfüggesztette, emellett az I.-V. r. és VII.-X. r. vádlottakat 2 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte.

A Pécsi Járásbíróság 2020. március 4-én egy hónapra elrendelte K. P. gyanúsított letartóztatását 2 rendbeli garázdaság vétségének és 1 rendbeli könnyű testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt.

A vádlott a szülei házában élt, számítógépes grafikák készítésével foglalkozott. Naponta 14-15 üveg sört megivott, esetenként nyugtató kíséretében. Emiatt néha hallucinált, hangokat hallott, képeket, számokat látott, amelyek őt cselekvésre utasították. 2019. március 25-én a vádlott szomszédságában egy láncra kötött kutya hangosan vonyított, emiatt a vádlott az ablakon keresztül átkiabált a sértettnek, hogy engedje el a kutyát, mert ha nem, akkor pórul jár, megöli őt. A sértett másnap zaklatás vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő.

A harmincas éveiben járó büntetett előéletű vádlott munkavégzés közben észrevette, hogy a sértett az engedélye nélkül hordja az ő Adidas pulóverét, amit nem sokkal azelőtt 38.000 Ft-ért vásárolt. Mondta neki, hogy használtan már nem kell a pulóver, fizesse ki, mire a sértett bocsánatot kért, és megígérte, hogy az interneten utánanéz, hátha kapható még a pulóver. A vádlott 3 nappal később a fizetése átvétele miatt gépkocsijával a főnökéhez hajtott, aki egy kocsmában volt ismerőseivel, köztük a sértettel.

Az emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt B. J. N. ellen indult büntetőügyben, a Fővárosi Ítélőtábla a 2022. április 14-i tanácsülésen meghozott határozatával a vádlott szabadságvesztés büntetésének tartamát 14 évre enyhítette, a járulékos kérdésekre vonatkozó rendelkezések pontosításával az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta.

A Szombathelyi Törvényszék előkészítő ülésen a más ügyben szabadságvesztését töltő vádlottat folytatólagosan elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 7 év fegyházra ítélte. Vele szemben 1.271.510 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Szabs. tv.) törvény azon társadalomra veszélyes tevékenységet vagy mulasztást rendeli büntetni, amely a bűncselekményként történő büntetni rendeléshez szükségesnél kisebb fokban sérti vagy veszélyezteti az Alaptörvény szerinti állami, társadalmi vagy gazdasági rendet, a természetes és jogi személyek, valamint a jogi személyiség nélküli szervezetek személyét és jogait.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2017. április 25-28. között, a Magyar Igazságügyi Akadémián rendezte meg - a németországi székhelyű Európai Jogakadémiával (ERA) közös - az interaktív nyelvi képzés projektjébe illeszkedő szemináriumot.