Részletes keresés

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke által a 2023. évben meghirdetett Ráth György bírósági történelem és hagyományápolás című pályázatára a Fővárosi Ítélőtábla eredményes pályázatot nyújtott be, és a pályázaton elnyert támogatási összegből a pályázati kiírásban és a pályázatban foglaltaknak megfelelően elvégzett kutatómunkát követően elkészült a Budapesti Királyi Ítélőtábla elnökeinek és bíráinak arcképcsarnokát bemutató bíróságtörténeti kiadvány.
 

A Fővárosi Ítélőtábla újraalakulásának 20. évfordulója alkalmából készült kiadvány a korábban megjelent sorozat 5. részeként – „A történelem sodrában A BUDAPESTI KIRÁLYI ÍTÉLŐTÁBLA BÍRÁINAK ÉS ELNÖKEINEK ARCKÉPCSARNOKA 1891–2023”  címmel – került kiadásra.

A kiadvány szerzője Nagy Sándor, Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa, akinek ezúton is köszönjük a bírósági szervezetrendszer számára fontos, mélyreható kutatómunkáját.

A kiadvány kizárólag igazságszolgáltatási, közintézményi és tudományos körben kerül felhasználásra, illetve terjesztésre.

A pályázat megvalósulását az Országos Bírósági Hivatal elnöke támogatta.

A Fővárosi Törvényszék távmeghallgatás útján előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy különös kegyetlenséggel megölte volt barátnőjét.

 

Az elsőfokon eljárt Győri Törvényszék a következő tényállást állapította meg: A vádlott a helyi sportegyesület pályáján az előmérkőzésen még játékosként, majd az azt követő labdarúgó mérkőzésen szurkolóként volt jelen. A második félidőben szidalmazni kezdte a vendégcsapat játékosait, a kapust pedig fenyegette is. A mérkőzés végével a csapatok az öltöző felé indultak, a kapus azonban visszament a kapuhoz a kulacsáért. A vádlott ezután a kapus elé állt és közölte vele, hogy más helyen ilyen szabálytalanságért elmetszik a torkát, illetve levágják a fejét.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. január 15-én kihirdetett első fokú ítéletében kötelezte az I. rendű alperes Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot és a II. rendű alperes Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-t, hogy adják ki a felperesnek a dunakeszi dohány-kiskereskedelmi koncessziós jogosultságra benyújtott pályázatának pontonkénti értékelését, a Dunakeszin nyertes pályázók pályázatainak pontonkénti értékelését, továbbá a bíróság arra kötelezte a II.r. alperest, hogy adja ki a megfelelő értékelési lapokat, és I. r.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. január 16-án kihirdetett másodfokú ítéletével dr. M. L-t zugírászat bűntette miatt jogerősen 6 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte, ezzel helybenhagyta az első fokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét, amely egyúttal elrendelte egy korábbi, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is.

A Fővárosi Törvényszék 2014. március 7-én elsőfokú ítéletet hirdetett a dr. Sz. G és 12 társa ellen vesztegetés vétsége miatt indult büntetőügyben.

A törvényszék ítéletében megállapította, hogy a vádlottak - akik a vádbeli cselekmények elkövetésekor egy budapesti kórház szülészeti, nőgyógyászati és koraszülött osztályán dolgoztak – a szülések levezetéséért, a szülés során végzett egyéb tevékenységért, epidurális érzéstelenítésért az egészségbiztosítással rendelkező szülő nőktől különböző nagyságú összegeket kértek és fogadtak el.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. május 16-i ítéletével B. Gergő vádlottat 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte garázdaság bűntette miatt.
A bíróság a próbaidő tartamára elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2014. október 7-i végzésében újabb három hónappal meghosszabbította S. G. gyanúsított házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
A kényszerintézkedés meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ügyészség.
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság a 2014. november 11-én kihirdetett ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette N. T. vádlottat a halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádja alól.
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A P. T. és 2 társa ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben 2015. március 13-ra a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II., Fő utca 70-78.).
 
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. április 23-án hozott ítéletet a Magyarországon élő, török állampolgár K. T. tartózkodási engedélykérelmének ügyében. A bíróság a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tartózkodási engedélykérelmet elutasító döntését jogszerűnek és megalapozottnak találta.
 
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította a felperes keresetét egy esélyegyenlőségi ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perben. A férfi az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatát azért támadta meg, mert sérelmezte, hogy a hatóság nem állapított meg jogsértést, amiért őt egy vérplazma gyűjtéssel foglalkozó vállalkozás kizárta a donorok közül.
 
Felfüggesztett börtönbüntetés hűtlen kezelésért
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. március 8-án ítéletet hirdetett dr. Sz. I. és társai ellen hűtlen kezelés miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádlottak bűnösségét állapította meg, ezért dr. Sz. I. elsőrendű vádlottat egy év - végrehajtásban három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre, míg a másik két vádlottat négyszáz-négyszázezer forint pénzbüntetésre ítélte. 
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. július 4-én bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson  bűnösnek mondta ki D. Zs.-ot garázdaság vétségében, ezért 10 hónap - végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. április 7-én hozott ítéletet a 2008-2011 között lejátszott 11 hazai NB I-es magyar bajnoki, magyar kupa és liga kupa futball mérkőzések manipulálásával kapcsolatban.  
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. június 9-én kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki M. M.-t szeméremsértés vétségében, ezért – mint többszörös visszaesőt –  2 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, amelyből feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlottat a bíróság emellett 2 évre kitiltotta a budapesti Margitsziget területéről és két évre eltiltotta a közügyektől. 
 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 21-én 3 hónappal meghosszabbította annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket egy fővárosi benzinkúton elkövetett fegyveres rablással gyanúsítanak.
 
Előzetes letartóztatásba került egy üzletszerűen elkövetett csalással és közokirat-hamisítással gyanúsítható férfi
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. november 19-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, valamint közokirat-hamisítással.
 
Kép

Meg kell tartanunk az erőt és az egységet, hogy szolgálatunkkal megtartsuk az emberek irántunk való bizalmát - hangsúlyozta Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke ünnepi beszédében a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napján. Az OBH elnöke szerint a XXI. századi bíróság küldetése az erős és egységes bírósági szervezet, amely Magyarország szuverenitásának az őre.

Év
2019
Közlöny
Fájl