Részletes keresés

 

Jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettével vádolták meg azt a két férfit, akiknek ügyét 2021. március 3-án kezdte tárgyalni a Zalaegerszegi Járásbíróság.

 

A Mezőkövesdi Járásbíróság 2021. március 31-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben az M3-as autópályán történt halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt indult büntetőeljárás. 

A Fővárosi Törvényszék a mai napon előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. és a II. rendű vádlottat előre, kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, súlyos testi sértés bűntettével, továbbá különösen nagy kárt okozó rongálás bűntettének kísérletével, míg a III. rendű vádlottat pénzmosás bűntettével vádolja az ügyészség. 

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott 2020-ban költözött Romániából Magyarországra, azóta szívességi lakáshasználóként az egyik sértettnél élt. Közreműködött a ház körüli munkavégzésben, illetve a sértett vállalkozásában, amiért teljes körű ellátást kapott. 2021-ben a sértettnek és élettársának gyermeke született, majd újabb gyermeket vártak, ezért – mivel az ingatlan hosszú távon ennyi embernek már szűkös lett volna – megkérték a vádlottat, hogy költözzön haza vagy a ház egy lakhatásra csak éppen elégséges helyiségében alakítson ki magának egy szobát.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki ellen a Váci Rendőrkapitányság súlyos testi sértéssel vagy súlyosabban minősülő könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 27 éves férfinak, akivel szemben személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult büntetőeljárás.

Büntető ügyek - Informatikai segédlet az elektronikus beadványok benyújtásához

E tájékoztatás a 2018. január 1-jén és azt követően indult büntetőeljárásokban irányadó.

1./ A Fővárosi Törvényszék 2015. november 3-án ítéletet hirdetett abban a kártérítési perben, melyet K. Cs. és társai indítottak a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. „fa” ellen.
 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen két gyanúsított vonatkozásában rendelt el bírói engedélyes kényszerintézkedéseket. A gyanúsítottakat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A gyanúsítottakkal szemben elrendelt kényszerintézkedések 2018. november hó 18. napjáig tartanak.

 

Az első tárgyalást tartotta a Budapest Környéki Törvényszék annak a nőnek az ügyében, aki a vád szerint 2009 és 2012 között idős személyek házába bejutva és őket elkábítva lopta el értékeiket; a vádirat ismertetését követően a bíróság megkezdte a vádlott kihallgatását. A nő vallomást tett, amiben tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.

A Pest Megyei Főügyészség nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette és lopás bűntette miatt emelt vádat a most 37 éves, magyar anyanyelvű, de román állampolgárságú nő ellen.

Két hét alatt húsz ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Öt ügyben kisebb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vétsége miatt jogerősen 1-1 évre próbára bocsátotta a bíróság a vádlottakat. Végrehajtásában 1 évre felfüggesztett 6 hónap fogházbüntetésre ítélte a bíróság azt a vádlottat, aki valótlan nyilatkozata ellenére 200 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát kívánt az országba behozni.  
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. december 4-én egy hónapra elrendelte Cs. G. I. rendű és O. B. II. rendű gyanúsítottak előzetes letartóztatását, akikkel szemben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság döntését és új eljárás lefolytatására utasította a Miskolci Törvényszéket.
 

Az Országos Bírói Tanács 2017. november 14-én megtartott ülését az OBT soros elnöke, dr. Major Zsolt nyitotta meg.

A Tanács az első és második napirendi pont keretében Herdon Éva, az OBH Gazdálkodási Főosztályának főosztályvezető-helyettese előadását hallgatta meg, aki előterjesztette tájékoztatóját a Bíróságok fejezet 2017. évi költségvetés felhasználásáról és a 2018. évi elfogadott költségvetéséről. Ennek keretében beszámolt az igazságügyi alkalmazottak illetményének emeléséről, valamint a költségvetési törvény elfogadása kapcsán a 2018-as évre vonatkozó tervekről.

Tárgyalás: január 17. csütörtök
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Dr. Mezőlaki Erik büntető tanácsa
Lopás Pécsett

A  Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta  az első fokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék ítéletét. Az I. és II. r. vádlott cselekményét külön-külön társtettesként elkövetett emberölés büntette megnevezésre változtatta. Egyebekben, helyben hagyta az elsőfokú ítéletet.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 2014. január 16-i végzésében elutasította a Magyar Hajnal Mozgalom Párt felülvizsgálati kérelmét és megállapította, hogy jogszerűen tiltotta meg Budapest rendőr-főkapitánya 2014. január 9-én, hogy a Mozgalom 2014. február 8-án Budapesten, a Vérmezőn olyan rendezvényt tartson, melynek célja „Megemlékezés az 1945. február 11-én a budai várból kitörő antibolsevista védelmi erőkről, tájékoztatás a 2014-es választásokról”.

Bűnösnek mondta ki előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletében Fk. Á. Lajost a Debreceni Törvényszék, ezért 12 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta. Az ítélet értelmében a most 17 éves fiút a törvényszék 9 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, kötelezte 417 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint a jogerős ítéletet követően a sértettnek kártérítésként 268 ezer forintot is meg kell fizetnie.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. május 21-én kihirdetett elsőfokú ítéletében M. Tamás Zsolt I. r. vádlottat 12 év fegyházbüntetésre ítélte terrorcselekmény bűntette, rablás bűntette, valamint  lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt. A bíróság ezen túlmenően 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, valamint 25.960.469 Ft tekintetében vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

A Budaörsi Járásbíróságon indult eljárásban a Budaörsi Járási Ügyészség indítványozta K. T. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését. A bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását azzal, hogy az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2016. szeptember 26. napjáig tart.