Részletes keresés

Az Ajkai Járásbíróság két év tíz hónap börtönbüntetésre, valamint három év közügyektől eltiltásra ítélte azt a közel 40 éves férfit, akivel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság a bűncselekmény elkövetésével szerzett vagyoni előny erejéig a vádlottal szemben vagyonelkobzást rendelt el. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült 2,3 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

A légi közlekedés gondatlanságból elkövetett halált okozó veszélyeztetésének vétsége miatt P. A. J. őrnagy vádlott ellen indult katonai büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette az ellene emelt vád alól. A döntés nem jogerős, ellene az ügyészség fellebbezést jelenthet be, ebben az esetben az eljárás a Kúrián folytatódik harmadfokon.

Kép

A 2023. március 7. és április 30. napja között lezajlott ülnökválasztás során a választó szervek nem tudtak elegendő számú ülnököt választani, ezért az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII törvény (Bjt.) 217. § (4) bekezdése alapján soron kívüli ülnökválasztás kiírását kezdeményezte a köztársasági elnöknél. 

A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon, jogerősen 11 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki több - Veszprém, Somogy és Vas megyei - pénzváltó és takarékszövetkezeti fiók kirablásában vett részt. 
 
Előzmény: 
 
A fellebbezéseket alaptalannak találta, így a bűnösség megállapítása és a a kiszabott büntetés tekintetében is helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt Cs. A. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Változott az I.

A Tamási Járásbíróság a 2020. október 21. napján megtartott előkészítő ülésén 2 év 3 hónap fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a pécsi autóvezetőt, aki tavaly két ember halálát eredményező közúti balesetet okozott Nagykónyi község közelében a 61-es főúton.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. február 14-én felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények folyamatban lévő büntetőügyben három terhelt letartóztatásáról, továbbá egy személy bűnügyi felügyeletének elrendeléséről döntött. A végzés a bejelentett fellebbezések folytán nem végleges. 

A Szombathelyi Törvényszék Bv. Csoportja a 2018. július 19-i meghallgatáson meghozott végzésével Sz. I. elítéltet a büntetése hátralévő részével, 2018. július 19-ével feltételes szabadságra bocsátotta és elrendelte a pártfogó felügyeletét. 

 

A végzést az ügyész, az elítélt és a védő is tudomásul vette, ezért az jogerőre emelkedett. 

 

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. június 6-án meghozott ítéletével egy, a negyvenes évei elején járó kunszentmártoni nőt bűnösnek mondott ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, ezért 6 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. május 17-én elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít.

A Gyulai Törvényszék bűnösnek mondta ki M. M. K. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében. A bíróság ezért 20 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és a közügyek gyakorlásától 10 évre eltiltotta. A bíróság a vádban szereplő előre kitervelten történő elkövetést, mint az emberölés minősített esetét nem találta bizonyítottnak. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, továbbá a lefoglalt bűnjelekről.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 1-jén egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben a Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi Ügyészség folytat eljárást jelentős értékre elkövetett lopás miatt. 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2016. augusztus 15. napján kelt, nem jogerős végzésével három hónappal, 2016. november 17. napjáig meghosszabbította annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás.
 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. február 25-én tartott tárgyaláson hozott ítéletet azzal a 2 férfivel szemben, akik az esztergomi buszvégállomáson a buszsofőrökkel viselkedtek erőszakosan, illetve garázdálkodtak a környéken.

A Pécsi Ítélőtábla enyhített az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetésén annak a férfinak, aki 2018-ban szolgálati gépjárművével elütött egy kisfiút.

A kormányhivatal kezdeményezésére a bíróság a vádlottat (1981) cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte több ügycsoport – többek között az ingó és ingatlan vagyonnal történő rendelkezés, illetve a munkaviszonyból származó jövedelmének 50%-ának meghaladó jövedelemmel való rendelkezés – vonatkozásában. 

A Szombathelyi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt négy év börtönre ítélte a büntetett előéletű vádlottat. Kötelezte továbbá 108.107 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Pécsi Járásbíróság a 2021. szeptember 30-án megtartott nyilvános előkészítő ülésen T. Á. vádlottat rablás bűntette miatt 5 év börtönre és 5 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A bíróság a vádlottal szemben 140.500 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, továbbá kötelezte a vádlottat több mint másfél millió forint bűnügyi költség megfizetésére is. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből a büntetés fele részének a letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a feltételes szabadság tartamára elrendelte T. Á. pártfogó felügyeletét.

A Szekszárdi Járásbíróság az úgynevezett „unokázós csalók” ügyében tartott előkészítő ülésen II. és III. rendű vádlottak vonatkozásában ítéletet hirdetett. A bíróság a II. rendű vádlottat 4 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében, míg III. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek. 

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében O. P. I. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt hat év – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, valamint kötelezte a vádlottat a közel száznegyvenezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.