Részletes keresés

A Fővárosi Ítélőtábla 2019. február 14. napján határozatot hirdetett az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított perben.

A Fővárosi Törvényszék a mai napon különböző mértékű fegyház- és börtönbüntetésre, felfüggesztett börtön- és pénzbüntetésre ítélt 33 személyt egy, többek között bűnszervezetben elkövetett pénzmosás és orgazdaság bűntette miatt indult eljárásban. A bíróság egyes vádlottakkal szemben 27 millió 583 ezer forintra, különböző összegű külföldi valutákra, teljes bankszámlákra, valamint vagyontárgyakra vagyonelkobzást is elrendelt.

Kép

Idén is nagy számú fogalmazói állás vár betöltésre a hazai bíróságokon. Összesen 28 bírósági fogalmazói hely áll nyitva a jogi végzettségű fiatalok előtt a fővárosban és 9 megyében.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a társtettességben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt F. Z. I. rendű és Sz. N. II. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben az első fokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú ítélet megváltoztatására azonban csupán az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításának korrigálása, egy lefoglalt irat kapcsán és a II. rendű vádlottat terhelő bűnügyi költség   helyesbítése miatt volt szükség. A két vádlott büntetését érintő rendelkezéseket a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta. Így az I.

A Sárvári Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év 2 hónap -végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett- fogházra és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű vádlottat, míg a 9 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző általi elkövetése bűntette miatt emelt vád alól felmentette. Kötelezte 368.490 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Kép

Balassagyarmatra, Egerre és Zalaegerszegre is elért a Digitális Bíróság road-show. A törvényszékeken Digitális Nyílt Nap alkalmával mutatták be a bírósági szervezetet érintő informatikai fejlesztéseket, innovációs újdonságokat és a Digitális Bíróság Projekt legfontosabb mérföldköveit.

Az Ajkai Járásbíróság hét év hat hónap fegyházbüntetésre, valamint nyolc év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte többszörös visszaesőként azt a 34 éves férfit, akivel szemben rablás bűntette, okirattal visszaélés vétsége, valamint lopás bűntette és lopás vétsége miatt folyik a büntetőeljárás. Megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. Kötelezte továbbá a bíróság a vádlottat a sértetteknek okozott kár megtérítésére, valamint a bűnügyi költség megfizetésére.

A Salgótarjáni Járásbíróság 14 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy mátraterenyei férfit rablás bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete, lopás bűntette, valamint okirattal visszaélés vétsége miatt. 

Egymástól vásárolt kábítószerrel kereskedtek a gyanúsítottak. Volt, aki kiemelkedő mértékű vagyont halmozott fel cselekményével. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája a 2025. május 29-én megtartott ülésen elrendelte az öt gyanúsított letartóztatását.

A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét megváltoztatva a hitelszövetkezet volt vezetőit bűnösnek találta hűtlen kezelés bűntettében.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2024. február 29-én kelt ítéletét megváltoztatta: a vádlott büntetését súlyosította. Így a bíróság S. K. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette miatt jogerősen egy év hat hónap börtönre – melynek végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette – és öt év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A vádlottat a cserbenhagyás vétségének vádja alól jogerősen felmentette.

A Fővárosi Törvényszék 2017. június 23-án kihirdetett részítéletével a Budaörs Város Önkormányzata felperes által indított kártérítési perben 765.260.050,-Ft és járulékai megfizetésére kötelezte az alperes Magyar Államot. Az ügy tárgyalása 2018 januárjában folytatódik.

Az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH), mint a bíróságok központi igazgatási szerve a Hivatalos Statisztikai Szolgálat akkreditált tagjaként statisztikai tevékenységét a Nemzeti Statisztika Gyakorlati Kódexében megfogalmazott alapelveknek megfelelően, a minőség folyamatos javítása iránt elkötelezetten végzi.

Bírói pályázatok kiadávny 2018

Kattintson a kiadványra 

Ítéletet hirdetett a mai napon a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség.
 
A bíróság ítélete szerint
L. B. vádlott 
bűnös

Vezetői pályázatok kiadvány 2018

Kattintson a kiadványra

 

Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, akit egy ismert magyar énekesnő zaklatásával gyanúsítanak.

 

A Püspökladányi Járásbíróság Dr. Szilvási László vezette tanácsa 2018. szeptember 27-én hozott ítéletet annak a debreceni ügyvédnőnek az ügyében, aki 2014 és 2015 között hivatása szabályaival visszaélve számos ügyfelét több milliós tételben megkárosította, illetve hamis magánokirat elkészítésében és felhasználásában is közreműködött.