A Kőszegi Járásbíróság az I. rendű vádlottat 6 rendbeli csalás bűntette miatt - mint többszörös visszaesőt - 3 év fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A II. rendű és III. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett pénzmosás bűntette miatt 1 év 2 hónap, illetve 1 év - mindkettőjük esetében végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte és elrendelte pártfogó felügyeletüket. Egyetemlegesen kötelezte a vádlottakat a magánfelek részére kártérítés megfizetésére.
Részletes keresés
Húsz tagállamból érkeztek észtvevők a Magyar Igazságügyi Akadémiára (MIA), hogy áttekintsék a Brüsszel IIA rendeletet és annak egyik legfontosabb jogintézményét, „a gyermekek jogellenes külföldre vitelét”. A bírák és a központi hatóságok képviselői azt is megvitatják, hogy milyen nehézségek mutatkoztak meg a gyakorlatban az elmúlt években.
2018-ban 11 munkáltatói jogkört gyakorló elnök 20 bíróval szemben kezdeményezett fegyelmi eljárást, 1 esetben az írásbeli figyelmeztetésben részesített bíró kérte a fegyelmi eljárás lefolytatását. A 2933 bíró közül 6 bíró részesült írásbeli figyelmeztetésben. A fegyelmi eljárások kezdeményezésének és az írásbeli figyelmeztetések alkalmazásának oka döntően a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségszegés, túlnyomórészt az írásba foglalási és ügyintézési késedelem, illetve eljárási és ügyvi
A Komló Járásbíróság a 2023. március 8-án megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével H-N. E. vádlottat zsarolás bűntettének kísérlete miatt három év börtönre, négy év közügyektől eltiltásra, valamint végleges hatályú betegápolói, illetve beteggondozói foglalkozástól eltiltásra ítélte. A vádlott a kiszabott szabadságvesztésből a 2/3-ad részének, de legkevesebb 3 hónapnak a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.