Részletes keresés

A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt T. I. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A vádlott testi épség elleni cselekményét életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősítette és erre tekintettel a szabadságvesztés büntetését 5 évre súlyosította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú döntés jogerős.

Év
2012
Közlöny
Fájl

A Fővárosi Ítélőtábla a 2021. június 25-i tanácsülésen meghozott határozatával megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. A vádlott terhén közveszéllyel fenyegetés bűntetteként értékelt cselekményt terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettének minősítette, büntetését 2 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra súlyosította. Pontosította az előzetes fogvatartás beszámítására és a más ügyekben korábban kiszabott, jelen ítélettel végrehajtani rendelt szabadságvesztések adatait.

A Porsche Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek érvényességének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 9. Pf. tanácsa 2015. március 6-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.
 

A kérelmek elektronikus úton történő benyújtása 59_kep.jpgegyes szervezetek, így a magánnyugdíjpénztár, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a hitelintézetek önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapja, a köztestület, a kölcsönös biztosító egyesület, a haegyközség, párt, az országos sportági szakszövetség és a szövetség vonatkozásában kötelező. Ezenkívül 2015. január 1.

A vádlott (1976) és házastársa házuk udvarán 2 pitbull típusú, a C terrierek közé sorolható staffordshire-keverék „harci kutyát” tartott törzskönyv, veszettség elleni oltás és mikrochip nélkül. K.G.M., a vádlott házastársa a kan kutyát szakszerűtlenül házőrzőnek képezte ki, naponta csibészeltette. A vádlott és házastársa a vádbeli napon egy másik családnál voltak vendégségben, ahol a vádlott és férje is italoztak. A kerti partin a 9 éves N.J., 7 éves N.N. és 6 éves N.K. sértetteken kívül szüleik voltak jelen.

A harmincas éveiben járó vádlott 2013 márciusában ismerte meg a celldömölki mentőállomáson a sértettet, ahol a vádlott, mint mentős tartott elsősegélynyújtásból bemutatót a helyi középiskolásoknak. Az akkor 31 éves vádlott ezt követően közösségi oldalon felvette a kapcsolatot az akkor 16 éves sértettel, majd telefonon és személyesen is tartották a kapcsolatot, hamarosan kialakult közöttük a személyes vonzalom, és 2013 nyarán szexuális kapcsolat is létesítettek. A sértett folyamatosan találkozott a vádlottal annak ellenére, hogy ismert volt előtte, hogy a vádlott élettársával él.

A Nyíregyházi Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott 2012-ben ismerkedett meg a néhai sértettel, akivel érzelmi kapcsolatba került. Az asszony 2013-ban kezdeményezte a férjével való házassága felbontását is, azonban később meggondolta magát. Ezt a vádlott nem fogadta el, folyamatosan kereste személyesen, telefonon és e-mail-ben is a sértettet, mert szerette volna kapcsolatukat helyreállítani. Mivel nem tudott belenyugodni a visszautasításba, elhatározta, hogy leszámol az asszonnyal és annak férjével is.

A vádlott (1985) 15 éven keresztül közös háztartásban élt élettársával, akit többször bántalmazott, így kapcsolatuk megromlott, azt megszüntették. A hölgy kezdetben albérlőként, majd 2016 őszétől élettársként élt együtt a sértettel. A vádlott ebbe a helyzetbe nem tudott belenyugodni, és többször felkereste volt élettársát a kapcsolatuk rendezése érdekében, azonban ez erőszakos magatartása miatt nem sikerült. 2017. január 16-án telefonon megfenyegette a sértettet, hogy megöli, ha fenntartja a kapcsolatát volt élettársával. A vádlott 2017.

A most 62 éves vádlott  2022. augusztus 25-én délelőtt útbaigazítást követően felkereste a lakóhelyén a későbbi sértettet. Az utcára nyíló ajtó nem volt kulcsra zárva, és a 87 éves sértett a kertben dolgozott, nem vette észre a vádlottat. A vádlott ezt kihasználva bement a kamrába, magához vett macskaeledelt, tejet, tojást, összesen 5448 forint értékben, ezeket az udvaron a táskájába pakolta. Ekkor jött előre a sértett, meglátta a vádlottat, és megkérte, hogy rakjon vissza mindent a helyére.

Nyomtatvány sorszáma
PK-152
Közzététel dátuma
Módosítás dátuma

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt M. M. I. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2021. február 5-én meghozott ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az I. r. vádlott élet elleni cselekményét aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének, a csalás bűntetteként értékelt cselekményét folytatólagosan elkövetett jogtalan elsajátítás vétségének minősítette, a II. r. vádlott esetében pedig a hamis magánokirat felhasználása vétségénél mellőzte a felbujtói magatartásra utalást. Az I. r.

A vízitársulat jogi személyiséggel rendelkező, közhasznú szervezetté minősíthető gazdálkodó szervezet.

A társulat közfeladatként a működési területén a tulajdonában, vagyonkezelésében, valamint használatában lévő közcélú vízgazdálkodási műveken területi vízrendezési, vízkárelhárítási és mezőgazdasági vízhasznosítási feladatokat lát el, közcélú vízilétesítményeket hoz létre, karbantartási és üzemeltetési feladatokat lát el. Működési területén környezetvédelmi, természetvédelmi, táblán, illetve üzemen belüli meliorációs és mezőgazdasági vízszolgáltatási feladatokat végezhet.

Kategória
Civil eljárások – okiratsablonok
Nyomtatvány feltöltött fájl
Fájl
Kategória
Civil eljárások – okiratsablonok
Nyomtatvány feltöltött fájl
Fájl

A vádlott (1999) 2018 óta élettársi kapcsolatban élt egy nővel, azonban 2022 őszére kapcsolatuk megromlott. A nő közölte a vádlottal, hogy szakít vele, elköltözik. A vádlott ezt nem tudta elfogadni, és élettársa telefonjában az üzeneteket elolvasva kiderült számára, hogy a nőnek új kapcsolata van egy kollégájával. 2022. november 6-án magához vette élettársa telefonját, arról üzenetet írt a férfinek, kicsalva őt a bisztró hátsó bejáratához, ahol a magával vitt konyhakéssel a sértettet a mellkasán, hasán és a felkarján többször megszúrta.