Részletes keresés

A Szolnoki Törvényszékre a hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt T. M. és társai ügyében 2014. szeptember 11-én 9 órára kitűzött tárgyalás a II. r. vádlott betegsége miatt elmarad.
 
Szolnok, 2014. szeptember 8.
 
A Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya
 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2018. december 11-ig meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak.

3 milliót ér - állította arról az „aranytömbről” a vádlott, melyet biztosítékul adott a sértettnek arra az időre,  amíg az nem egyenlíti ki a hét darab lóért és lovaseszközökért kialkudott 2,4 milliós vételárat. Az aranytömbről csakhamar kiderült, hogy hamis, alig 100-120 forintot ér. 
 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. október 21-én kihirdetett ítéletében elutasította a Fókusz Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.

A bíróság a 2014. évi XXXVIII. törvény alapján a tételes meghatározás, az egyértelmű és érthető megfogalmazás, arányosság, szimmetria, ténylegesség átláthatóság és felmondhatóság elvét vizsgálta a pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben.

A Zalaegerszegi Törvényszék ezúton értesíti a sajtó képviselőit, hogy a B.566/2013. számú R. J. és társa elleni adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatti büntetőügyben a 39. hétre tűzött két napos tárgyaláson a korábban megjelöltekkel ellentétben ítélethirdetésre nem kerül sor. A tárgyalást 2015. november 30-ra napolta a Zalaegerszegi Járásbíróság. 
 
 
Zalaegerszeg, 2015. szeptember 23.
 
 
A bíróság P. Z. vádlottat bűnösnek mondta ki és a vádlottat 8 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
Az ítéleti tényállást a bíróság a vádiratival egyezően állapította meg, eszerint a vádlott az anyagilag kiszolgáltatott családok érzelmileg elhanyagolt gyermekei bizalmát megnyerve kerül közelebbi kapcsolatba a 12-14 év közötti lánygyermekekkel. 
A Miskolci Járásbíróság a mai napon – az előzetes letartóztatásra irányuló ügyészi indítványt elutasítva –  lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el azzal a gyanúsítottal szemben, aki a megalapozott gyanú szerint 2016. május hó 08. napján Berente, Ipari úton az általa vezetett Mitsubishi Lancer típusú személygépkocsival szeszes italtól befolyásolt állapotban közlekedett, letért az úttestről, majd a patakmeder falának ütközött. A baleset következtében egy ember életét vesztette.
 
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. június hó 5. napján egy hónapra elrendelte a Recsken elhunyt kisfiú édesapjának előzetes letartóztatását.
 
Az elsőfokú ítélet szerint saját 17 éves fiát vette rá idén májusban egy bottal járó idős asszony kirablására az a nő, akit a Salgótarjáni Járásbíróság első fokon 7 év 6 hó fegyházra, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélt.
 

A Hatvani Rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett, szabálysértési értéket meg nem haladó kárt okozó csalás vétsége miatt folytat nyomozást B.G.K. gyanúsítottal szemben.

A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. L. vádlottat hivatali vesztegetés elfogadása bűntettében, ezért őt 2 év végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre és 3 év közszolgálati jogviszonyban lévő valamennyi jogviszonyhoz kapcsolódó foglalkozástól eltiltásra ítélte.
 
A Veszprémi Törvényszék a 2015. március 18-án kihirdetett ítéletével Gy.K.Zs. vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett, különösen jelentős kárt okozó hűtlen kezelés bűntettében. A bíróság a vádlottat 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá kötelezte őt több, mint 1,3 millió forint bűnügyi költség viselésére.
 
A megállapított tényállás szerint:
A Szolnoki Járásbíróság 2016. június 9-én meghozott ítéletével egy 32 éves szolnoki férfit rablás bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt. 
 
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész a vádlott terhére súlyosbításért, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést. Az ügy másodfokon a Szolnoki Törvényszéken folytatódik majd.
 
A Szolnoki Törvényszék 2015. március 16-án kihirdetett ítéletében B.T. I. rendű vádlottat  társtettesként vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében, míg K.Z. II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért I. rendű vádlottat 2 év 10 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani, megállapítva, hogy abból az I.
A Miskolci Törvényszék a 2016. június 6. napján kihirdetett ítéletében F.A. vádlottat bűnösnek mondta ki aljas célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében ezért őt életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 35 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. 
 

A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2016. február 9-én meghozott határozatával helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság ítéletét, amelyben H.J. I. rendű, R.F. II. rendű, és F.A. III. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett lopás bűntettében. Ezért az I. rendű vádlottat 1 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt 1 év 10 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra, míg a III.

A bíróság a vádlott bűnösségét mondta ki emberölés bűntettének kísérletében és ezért 6 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és 10 évre kiutasította Magyarország területéről.

Rendelkezett a bíróság emellett a vádlott által előzetes letartóztatásban töltött idő szabadságvesztésbe történő beszámításáról, arról, hogy a vádlott a büntetés 2/3-ának kitöltése után feltételes szabadságra bocsátható, továbbá a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről, amelyből félmillió forintot a vádlott köteles megfizetni.

A Győri Törvényszék a győrszentiváni színesfém kereskedők ügyében a IV. rendű vádlott előzetes letartóztatását megszüntette és elrendelte a vádlott szabadlábra helyezését.
 
A Debreceni Törvényszék ítéletet hirdetett a T.A. I. r. és K.J. II. r. vádlott ellen indított büntetőügyben. Az elsőfokú bíróság mindkét vádlottat bűnösnek találta társtettesként, folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntettében, ezért az I.r. vádlottat 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra, míg a II. r. vádlottat halmazati bünetetésül -  egy korábbi próbára bocsátás megszünetése miatti cselekményét is beszámítva – 5 év 6 hónap szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Debreceni Járásbíróság október 16-án ítéletet hirdetett a J.A és társai ellen indult büntetőügyben.
A bíróság az ügy kilenc vádlottját bűnösnek mondta ki vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, üzletszerűen, bűnszervezetben,  társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében. A folytatólagos elkövetést egy vádlott kivételével szintén megállapította a bíróság.