Részletes keresés

18 vádlottat mondott ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék bűnszövetségben, kereskedéssel, jelentős mennyiségre, társtettesként elkövetett kábítószerrel visszaélés, kábítószerrel kereskedés, kábítószer birtoklás bűntette és kábítószerrel visszaélés vétsége miatt abban az ügyben, amelynek szálai Győr-Moson-Sopron megyéből Budapesten át Debrecenig vezettek.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. június 21-én meghozott ítéletével egy 21 éves szolnoki férfit szabálysértési értékre, helyiséghez tartozó bekerített helyre, a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének kísérlete miatt 10 hónap – végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélt. Az ítélet jogerős. 
 
A Szolnoki Járásbíróság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség indítványára 2016. június 29-én egy hónapra elrendelte egy 17 éves abádszalóki fiatalember előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. június 27-én Abádszalókon megkísérelte megölni testvérét. Az előzetes letartóztatást a bíróság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben rendelte végrehajtani. 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 05. napjáig tart. 
 
A Kaposvári Járásbíróság 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte azt a visszaeső vádlottat, aki egy kaposvári szórakozóhelyen ismerkedési céllal lépett oda egy hölgyhöz. A sértett társaságában tartózkodó hölgy az ismerkedési szándékot elutasította. A 31 éves férfi megvárta, hogy a zárást követően a szórakozóhelyről távozzanak, majd a lépcsőn lefelé haladó sértettet hátba rúgta. A földön fekvő sértettbe még további két alkalommal belerúgott.
 
2016. június 29-én kezdi tárgyalni a Keszthelyi Járásbíróság annak a férfinek az ügyét, aki 2 millió forintot akart kizsarolni a főnökétől.
 
A Nyíregyházi Törvényszék elsőfokú tanácsa a mai napon nem jogerős ítéletével közveszély okozás bűntettében mondta ki a vádlott bűnösségét, és végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. 
 

A Szegedi Járásbíróság meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott dr. C. Cs. A. letartóztatását. A gyanúsított letartóztatása 2018. szeptember 5-ig tart.
 

A Békéscsabai Járásbíróságon 14.B.72/2012. számon jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt A.Sz. (jósnő) vádlott ellen indult büntetőügyben az alábbiakról tájékoztatom:

A bíróság a 2013. február 5. napján megtartott tárgyaláson nem hozott ítéletet, hanem a tárgyalást elnapolta. Új tárgyalási határnap 2013. március 14. napjának délután 13. órája.

Jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt állt ma három férfi bíróság elé; negyedik társuknak hamis tanúzásért kellett felelnie.

A Budapest Környéki Törvényszék dr. Szegedi Gyöngyvér vezette tanácsa 2013. március 4. napján a következő ítéletet hozta:

I. rendű Sz. József vádlott bűnös jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében, ezért a bíróság 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, emellett 50,000 Ft pénzmellékbüntetést szabott ki a vádlottra.

A Budapest Környéki Törvényszék a mai napon ítéletet hirdetett L. M. ügyében, eszerint:

L. M. vádlott
bűnös
nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében,
ezért őt a bíróság 14 év fiatalkorúak börtönbüntetésére és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
 
Az ítélet ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést, az ügyész 3 nap gondolkodási idő tartott fenn, az ítélet így nem jogerős.

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 22-én meghozott végzésével elutasította M. R. elítélt védőjének perújítási indítványát, amelyet azért terjesztett elő, mert a jogerős ítélet a vádlott távollétében született.

Elmaradt a vádbeszéd dr. N. Norbert és dr. K. József (Vezető beosztású, hivatalos személy által üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények) ügyében, az I.r. vádlott és védője ugyanis új indítvánnyal állt elő, amelynek helyt adott a Debreceni Törvényszék bírói tanácsa, így a bizonyítási eljárás nem zárult le. Az indítvány egy új szakértői vélemény, amelyre dr. N. Norbert kért fel három szakértőt.

A Szegedi Járásbíróság meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás során gyanúsítottként kihallgatott dr. C. Cs. A. letartóztatását, emellett a gyanúsított védőjének letartóztatás megszüntetése érdekében tett indítványait is elutasította. A gyanúsított letartóztatása 2018. december hó 05. napjáig tart.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2013. szeptember 17-i végzésében három hónappal meghosszabbította S. Ábel János gyanúsított előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a BRFK jár el lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt S. Ábel János ellen.
A bíróság a gyanúsított elmeállapota megfigyelésének meghosszabbítására, valamint a továbbiakban a gyanúsított előzetes letartóztatása büntetés-végrehajtási intézetben történő végrehajtásának elrendelésére irányuló ügyészi indítványt elutasította.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2013. november 11-én harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte S. Péter gyanúsítottat, aki nem a vele szemben más ügyben elrendelt házi őrizet szabályainak a megszegése, hanem újabb büntető ügyben, lőfegyverrel visszaélés előkészületének bűntette és egyéb bűncselekmény elkövetése miatt került ismét előzetes letartóztatásba.

A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Vegyes Bűncselekmények Elleni Osztálya folytatja.

A bíróság meghosszabbította a két hajléktalan megölésével vádolt tatabányai fiatal előzetes letartoztatását.
 
Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és 2 rendbeli kifosztás bűntettével vádolja a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség fk. M. A.-t, aki 2017. április 30-tól őrizetben volt, 2017. május 3- tól pedig előzetes letartóztatásban van. 
 

Budapest volt főpolgármester-helyettesének és 14 társának a büntetőperében a Kecskeméti Törvényszék a 2013. december 3. napjára kitűzött tárgyalási napot  elhalasztja.

A halasztás oka az egyik vádlott igazolt távolléte.

2013. december 2.

A Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa pénteken megváltoztatta a Makói Járásbíróság R. T. vádlott és 2 társával szemben folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy az R. T. vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetést 180.000,- forintra enyhítette, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A Nyíregyházi Járásbíróság négy ügyet bírált el az elmúlt héten bíróság elé állítás során.