Részletes keresés

A bíróság bűnösnek mondta ki B. I. J. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, ezért őt 8 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
Különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményekkel elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt a hat vádlottat, akik 2009 és 2012 között több tucat nemzetközi fuvar szállítmányát saját raktáraikba irányították, 355 millió forint kárt okozva a megrendelőknek. A törvényszék a vádlottakat halmazati büntetésként 3 és fél év - 5 év közötti fegyházbüntetésre ítélte, illetve 4-5 évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától is. Az ügy hatodrendű vádlottja, L.
Típus: Ajánlás Sorszám: 10 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2015
A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. augusztus 19-én jogerős ítéletével a rendbontás vétsége miatt a vádlottat a Magyar Labdarúgó Szövetség által futball sportág keretében Nyíregyháza, Sóstói út 24/a. szám alatt lévő Nyíregyházi Városi Stadionban rendezett sportesemények látogatásától önálló büntetésként 1 évre eltiltotta. 
 
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság folytat nyomozást a gyanúsítottal szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és garázdaság bűntette miatt.
 
A Szombathelyi Törvényszék – Dr. Varga Roland tanácsa – a mai napon tárgyalta S. L. emberölés bűntette, 2 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntette és 2 rb. közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult ügyét.
 
A Budaörsi Járási Ügyészség indítványt tett hét személy: két nő és öt férfi előzetes letartóztatására, akik Érden kábítószer kereskedéssel foglalkoztak. Felnőtteknek és gyermekeknek „kristályt” és „biofüvet” árultak.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság állatkínzás bűntette miatt indult ügyben tartott tárgyalást szeptember 27-én.
 
A Kaposvári Járásbíróság ítéletet hozott annak a 20 éves férfinak és 74 éves nevelőapjának az ügyében, akik embertelen körülmények között tartották látásképtelen, korábban pszichiátriai kezelésben részesült hozzátartozójukat.
 
A Szolnoki Járásbíróság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség indítványára 2016. június 29-én egy hónapra elrendelte egy 17 éves abádszalóki fiatalember előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. június 27-én Abádszalókon megkísérelte megölni testvérét. Az előzetes letartóztatást a bíróság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben rendelte végrehajtani. 
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklás bűntette miatt J. A. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év börtön és 7 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.  Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék az elkövetett cselekmény súlyát és a vádlott társadalomra veszélyességét tekintve is arányos büntetést szabott ki, így annak sem lényeges súlyosítása, sem lényeges enyhítése nem indokolt.
Kép

Idén is nagy számú fogalmazói állás vár betöltésre a hazai bíróságokon. Összesen 28 bírósági fogalmazói hely áll nyitva a jogi végzettségű fiatalok előtt a fővárosban és 9 megyében.

A Pécsi Törvényszék a 2021. november 22-én megtartott nyilvános tárgyaláson É. J. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 4 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Szekszárdi Járásbíróság azt a paksi terheltet, akit a szövetséges fegyveres erőn kívüli, fegyveres összeütközésben résztvevő szervezetbe belépéssel elkövetett tiltott toborzás bűntettével gyanúsítanak.
 
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 18 éves budapesti férfinak az előzetes letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés elkövetésével gyanúsítanak.
 
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. február 17-én 18 óra 50 perc körüli időben Kalocsán előzetes szóváltást követően magához vett egy konyhakést, amellyel két alkalommal háton szúrt egy férfit. A sértettnek a szúrások következtében életveszélyes sérülései keletkeztek.

A Nyíregyházi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a 2020. március 4-én tartott meghallgatáson B.P. elítéltet kizárta a 2 évi börtönbüntetése végrehajtása során alkalmazható feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Az Encsi Járásbíróság a mai napon első tárgyalást tartott és ítéletet is hozott annak a férfinek a büntetőügyében, aki 2017. februárjában Korlát településen egy idős nő házából először egy baltát lopott el, majd márciusban, amikor a sértett éppen otthon volt, őt kirabolta. Egy másik alkalommal egy ingatlan udvaráról kézifűrésszel két szilvafát is kivágott.
 
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 29 éves szerb férfinak az előzetes letartóztatását, akit költségvetési csalás vétségének elkövetésével gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017 októberében egy szerbiai piacon összesen 88 doboz adójegy nélküli cigarettát és 20 doboz potencianövelő készítményt vásárolt.
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. október 7-én meghozott, nem jogerős ítéletében több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, és 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 49 éves törökszentmiklósi férfit, aki az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint élettársát, fiát, két testvérét, és egyik unokaöccsét is megpróbálta megölni.