Részletes keresés

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa az erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt S. Zoltán ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének a vádlott bűnösségére és büntetésére vonatkozó részét. Így S. Zoltán jogerős büntetése 13 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett.

A Pécsi Járásbíróság 2019. január 15-én információs rendszer vagy adat megsértésének bűntettében bűnösnek mondta ki M.P. vádlottat, ezért a bíróság 48 óra fizikai természetű közérdekű munkára ítélte.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 3 év 6 hónap fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől való eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2019. június 17-én felfegyverkezve kirabolt egy VIII. kerületi dohányboltot.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. április 21-ig elrendelte annak a két férfinak a bűnügyi felügyeletét, akiket vezető beosztású hivatalos személy, az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsítanak.

A rendelkezésre álló adatok alapján a terheltek megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy egy járási hivatal vezető beosztású tisztségviselőiként megállapodtak abban, hogy egy földhivatali eljárás jogellenes befolyásolására hivatkozva 4 millió forintot kérnek a sértettől.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság döntését és új eljárás lefolytatására utasította a Miskolci Törvényszéket.
 
A Pécsi Törvényszék 2017. június 2-án - a Mohácsi Járásbíróság 2017. február 14-én kihirdetett ítéletét felülbírálva, - kifosztás bűntette és testi sértés bűntette miatt T. F. vádlottat jogerősen 1 év 6 hónap börtönre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés büntetésbe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt.
 
A Miskolci Törvényszék 2017. május 22. napján hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt volt folyamatban büntetőeljárás.
 
A Győri Járásbíróság bíróság elé állításos eljárásban hozott döntésében a vádlottat embercsempészet bűntettében bűnösnek mondta ki és 3 év 6 hónap börtönbüntetésre, 5 év Magyarország területéről való kitiltásra ítélte, a bíróság ezen kívül a cselekmény elkövetéséhez használt személygépkocsi elkobzását rendelte el. 
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. december 9. napján dr. D. J. M-t az ellene halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap hajnalban vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. április 1. napjáig tart.
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszéknek a felperes keresetét elutasító ítéletét abban a polgári perben, amelyet K. Ede indított a Nemzeti Nyomozó Iroda jogutódjával, a Készenléti Rendőrséggel, a Legfőbb Ügyészséggel, a Fővárosi Törvényszékkel és a Fővárosi Ítélőtáblával szemben, és amelyben közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítéseként 25 millió forintot követelt.

Letöltendő fogházbüntetés halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. április 21-én egy év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2013 augusztusában Budapesten, az Örs Vezér téren okozott halálos közúti balesetet.
 
2017. március 29. napján tartotta a Balassagyarmati Járásbíróság az első tárgyalást annak a két előzetes letartóztatásban lévő szlovák állampolgárnak az ügyében, akik 2015-ben többféle, ismeretlen forrásból beszerzett kábítószert árusítottak balassagyarmati, litkei, illetve ipolytarnóci lakosoknak. 
 
A Pécsi Ítélőtábla dr. Krémer László vezette büntető tanácsa az első fokú bíróság ítéletét súlyosította, a vádlottat 8,5 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
A Nyíregyházi Törvényszék dr. Fázsi László vezette büntető tanácsa a mai napon ítéletet hozott B. Zs. I. rendű és B. Zs. II. rendű vádlottakkal szemben folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt indult ügyben. Az ítélet kiszabása tekintetében a bíróság helybenhagyta I. r. rendű vádlottal szemben elsőfokon kiszabott 3 év börtönbüntetést és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést. Ezenkívül I.

A Nyírbátori Járásbíróság a 2023. január 26-án megtartott előkészítő ülésen fogolyszökés vétsége miatt D.M. vádlottat 50 nap elzárásra ítélte. 

Az ítélet szerint a bíróság egy másik bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt rendelte el D.M. terhelt bűnügyi felügyeletét, melynek ideje alatt a férfi a bíróság által meghatározott időponton kívül engedély nélkül nem hagyhatta volna el lakóhelyét.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Tiszaújvárosi Járásbíróság annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki 2021. november 4-én egy mezőcsáti boltba ment be rablási szándékkal.

A Miskolci Járásbíróság csalás miatt közérdekű munkát és pénzbüntetést szabott ki azzal a vádlottal szemben, aki nyílászárók cseréjének ígéretével vett fel pénzt a sértettektől, azonban a munkát nem végezte el.