Részletes keresés

Első fokon jogerős ítéletet hirdetett a Szekszárdi Járásbíróság az anyósát súlyosan bántalmazó vádlott ügyében, melyben bűnösnek mondta ki maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettében.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. július 16. napján egy hónapra elrendelte a Hevesen történt emberölés gyanúsítottjának letartóztatását.
 
A megalapozott gyanú szerint M. L. 2016. július 13-án előzetes szóváltást követően bántalmazta a 42 éves élettársát, aki ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.
A Pécsi Járásbíróság 2017. április 21-én kihirdetett ítéletével M. Gy. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és testi sértés vétsége miatt 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 8 hónapra eltiltotta „B” kategóriájú járművek vezetéstől.
 
A Győri Törvényszék – az ügy formai befejezését eredményező - döntésében a büntetőeljárás megszüntetéséről rendelkezett arra tekintettel, hogy az ügyészség a vádirat hiányosságait a bíróság legutóbbi felhívására, a jogkövetkezményekről való tájékoztatás ellenére a felhívástól  eltelt 9 hónapban nem pótolta.
 
I. A vádlott és társai 2012 májusában egy győri lakásból akartak vagyontárgyakat eltulajdonítani. A lakás ajtaját csavarhúzóval megpróbálták felfeszíteni, azonban a szemközti lépcsőházból észrevették őket, ezért a cselekményükkel felhagytak. A rongálással 8.000,- Ft kár keletkezett.
 
A Veszprémi Törvényszék megismételt eljárás keretében 2016. március 9. napján kihirdetett ítéletében - a vád szerinti minősítéstől részben eltérően - bűnösnek mondta ki Cs. Sz. vádlottat mint különös visszaesőt többrendbeli emberrablás, személyi szabadság megsértése, testi sértés - egyebek mellett életveszélyt okozó testi sértés kísérlete -, kiskorú veszélyeztetése, kerítés, tiltott pornográf felvétellel visszaélés, kitartottság, csalás és zsarolás bűntettében, M. F.
Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán - Emberölés Jánoshalmán
 
 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. január 25–én elrendelte annak a két férfinek az előzetes letartóztatását, akikkel szemben a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytat nyomozást aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt.
 

Az Érdi Járásbíróság 2019. április 08-án újabb büntető ügyben hozott gyors ítéletet bíróság elé állításos eljárás keretében.

Az I. r. vádlott és a II. r. vádlott között régi baráti, ismerősi kapcsolat állt fenn, melynek köszönhetően a II. r. vádlott az I. r. vádlottat szabadságvesztés büntetésből történő szabadulását követően lakásába befogadta. Az alkoholproblémákkal küzdő, és emiatt kényszergyógyításban is részesülő I. r. vádlott az italozással továbbra sem hagyott fel. 2015. február 23-án a munka végeztével is egy presszóban italozott, ahol beszélgetésbe elegyedett az addigra szintén erősen ittas sértettel. Amikor az I. r. vádlott a presszóból azzal távozott, hogy a II. r.
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2016. július 14-én bíróság elé állítás során hozott ítéletében közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki július 5-én Budapesten mentősöket bántalmazott. A vádlott 2016. július 5-én a késő esti órákban erősen ittas állapotban és mozdulatlanul feküdt az utcán, ezért az intézkedő járőrök mentőt hívtak hozzá.
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak miatt Cs. Cs.  ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A vádlott büntetésének tartamát 10 évről 15 évre súlyosbította a táblabíróság, amely az I. fokon kiszabott büntetést eltúlzottan enyhének tartotta.

2019. május 29-én hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék abban a büntetőeljárásban, amelyben az ügyészség S. P.-t és 5 társát nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2013. december 4-én ítéletet hirdetett a Terézváros Önkormányzata által egy Kft. ellen várakozási díj és pótdíj megfizetése miatt indított perben.

Az alperes Kft. egyik munkatársa a Kft. tulajdonában álló gépjárművel 2011 júniusában a felperes Önkormányzat üzemeltetési területéhez tartozó parkolóhelyen várakozott. Az alperes ezen időpontban egy nem a felperes Önkormányzat üzemeltetési területén kihelyezett parkolóautomatából váltott parkolójegyet.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a szemérem elleni erőszak és más bűncselekmény miatt B. I. és társa ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kihirdetett ítéletének a vádlottak bűnösségére és a büntetésére vonatkozó részét. Így az I.

A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa jogerősen bűnösnek mondta ki Zs. M. vádlottat szolgálatban kötelességszegés bűntettében, ezért őt 130.000,- forint pénzbüntetésre ítélte.

A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa 2017. december 11-én és 13-án további tanúk kihallgatásával folytatta a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola volt igazgatójának és volt gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztensének büntetőperét. A bíróság a nagy terjedelmű bizonyítást előreláthatólag még több tárgyalási napon folytatja le, a vádban ugyanis az ügyész összesen 65 tanú tárgyaláson történő kihallgatását, míg további több mint 30 tanú nyomozás során tett vallomásának a felolvasását indítványozta. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. március 7-én tartott előkészítő ülésen, hatóság félrevezetésének vétsége miatt 60 nap elzárásra ítélt egy tatabányai férfit. Az ítélet jogerős.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat.
 
Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság igen színvonalas munkát végzett. Olyan részletes bizonyítást vett fel, ami a nyomozóhatóság feladata lett volna. Felismerte ugyanis, hogy a nyomozás során olyan hiányosságok keletkeztek, amelyek tisztázása perdöntő jelentőséggel bírhat.
 
A Fővárosi Törvényszék 2015. június 25-én bűnösnek mondta ki Cs. P. vádlottat természetkárosítás bűntettében, P. Gy, L. L. és K. R. vádlottakat bűnsegédként elkövetett természetkárosítás bűntettében és N. P. János. vádlottat hivatali visszaélés bűntettében.