Részletes keresés

A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerősen bűnösnek mondta ki B. Z. P. vádlottat 3 rendbeli - egy esetben folytatólagosan elkövetett - lopás vétségében, ezért őt 1 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a Szeghalmi Városi Bíróság által korábban kiszabott 1 év 9 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását, és kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
 
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2016. április 28-án elrendelte a hatvani emberölés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.
 
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást S.R. gyöngyösi gyanúsított ellen.
 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket kábítószer kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. május hó 27. napjáig tart.
 
Ítéletet hirdetett a Kecskeméti Törvényszék annak a 27 vádlottnak a büntetőügyében, akiket a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség -többek között – adócsalás bűntettével vádol a145 oldalas vádiratában.
 
A törvényszék négy vádlottat – az I.r., a II.r., a IV.r. és a XIV.r. vádlottat - ítélet letöltendő (4 év, 3 év illetve 2 év) börtönbüntetésre, míg társaikat felfüggesztett börtönre, illetve pénzbüntetésre.
A Székesfehérvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2016. május 19-én megváltoztatta a Székesfehérvári Járásbíróság 2016. május 5-én kelt végzését, mellyel azon gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, aki az alapos gyanú szerint egy székesfehérvári, Lövölde úti társasházban okozott sérülést két lakónak.
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. május 27-én kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki S. K. I. rendű és D. S. II. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében és 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rájuk, továbbá 2 évre kiutasította őket Magyarország területéről és elkobozta a bűncselekményhez eszközül használt személygépkocsikat.
 
Helybenhagyta a Debreceni Törvényszék a Debreceni Járásbíróság 2015. március 13-án hozott elsőfokú ítéletét, bűnösnek mondta ki társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt H. Z-t, aki ismeretlen társával még 2005 januárjában próbált meg kirabolni egy pénzszállítót Debrecen belvárosában. A törvényszék a vádlottat jogerősen 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, illetve kötelezte 4,4 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.
Az Országgyűlés 2015. szeptember 15. napjától három új, a határzárral kapcsolatos bűncselekményt rendelt büntetni a Büntető Törvénykönyvben: a határzár tiltott átlépését, a határzár megrongálását, illetve a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozását. Ezidáig ilyen jellegű tárgyalásra nem került sor Zala megyében.
 
2016. június 10-én (pénteken) központi oktatás miatt elmarad a panasznapi ügyfélfogadás
az Egri Járásbíróságon.
 
Eger, 2016. június 7.
 
Az Egri Törvényszék Sajtóosztálya
A Fővárosi Törvényszék 2016. június 7-én bűnösnek mondta ki T. V. András vádlottat 2 rendbeli bűnsegédként, vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntettében, ezért két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
18 vádlottat mondott ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék bűnszövetségben, kereskedéssel, jelentős mennyiségre, társtettesként elkövetett kábítószerrel visszaélés, kábítószerrel kereskedés, kábítószer birtoklás bűntette és kábítószerrel visszaélés vétsége miatt abban az ügyben, amelynek szálai Győr-Moson-Sopron megyéből Budapesten át Debrecenig vezettek.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. június 21-én meghozott ítéletével egy 21 éves szolnoki férfit szabálysértési értékre, helyiséghez tartozó bekerített helyre, a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének kísérlete miatt 10 hónap – végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélt. Az ítélet jogerős. 
 
A Szolnoki Járásbíróság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség indítványára 2016. június 29-én egy hónapra elrendelte egy 17 éves abádszalóki fiatalember előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. június 27-én Abádszalókon megkísérelte megölni testvérét. Az előzetes letartóztatást a bíróság a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben rendelte végrehajtani. 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. szeptember hó 05. napjáig tart. 
 
A Nyíregyházi Törvényszék elsőfokú tanácsa a mai napon nem jogerős ítéletével közveszély okozás bűntettében mondta ki a vádlott bűnösségét, és végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre ítélte. A bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. 
 
Az Esztergomi Járásbíróság 2016. augusztus 23-án egy hónap időtartamra elrendelte annak a 48 éves hajléktalan nőnek az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. augusztus 21-én 11 óra 25 perc körüli időben Esztergomban a járdán gyalogosan haladó 85 éves sértett kézitáskáját hátulról megragadta, annak jogtalan eltulajdonítása érdekében azt megrántotta, majd a felé forduló sértettet gázspray-jel arcon fújta. A sértett a táskát nem engedte el, ezért annak pántja elszakadt.
 
Egy otthagyott grillsütő okozta tűz miatt áll bíróság elé két külföldi vádlott 2016. szeptember 07-én a Zalaegerszegi Járásbíróságon. 
 
2016. szeptember 20-án és 2016. szeptember 22-én (mindkét napon 9 órától) tárgyalja a Balassagyarmati Járásbíróság a Galgaguta és Acsa között, 2015 augusztusában történt súlyos vasúti baleset ügyét – az ügyész a MÁV-START Zrt. három alkalmazottját vádolja, s valamennyiük esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza.
 
A Fejér Megyei Főügyészség 2016. szeptember 23. napján előzetes letartóztatását indítványozta annak a rácalmási illetőségű gyanúsítottnak, aki az alapos gyanú szerint 2015. júniusától kezdődően több alkalommal két kiskorú gyermeket – akik az édesapjukkal nála szívességből laktak -, valamint egy, a közelben lakó, szintén kiskorú gyermeket szexuális cselekmény végzésére vett rá nemi vágya kielégítése végett.
 
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság A. A. R.