Részletes keresés

Dr. Király Pétert, a Marcali Járásbíróság elnökét nevezte ki a Kaposvári Törvényszék elnökhelyettesének az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2015. április 1-től 2021. március 31. napjáig terjedő határozott időre.
 

A Pécsi Járásbíróság 2018. december 19-én – két külön eljárás során - két pécsi férfi letartóztatását rendelte el egy hónapra tartással elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint mindkét ügyben bűnügyi információk alapján tartottak házkutatást a gyanúsítottak ingatlanjaiban, és mindkettőjüknél jelentős mennyiségű – kábítószergyanús – zöld növényi származékokat, fehér színű pasztát, ismeretlen eredetű tablettákat, növényi magvakat és egyiküknél több száz simítózáras tasakot foglaltak le.

Komlósi Tamás polgármesterjelölt helyi választási bizottság választási eredményt megállapító döntésével szemben előterjesztett fellebbezését a Vas Megyei Területi  Választási Bizottság elutasította.
 

A személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt M. R. A. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelező döntésével egyetértett, ezért a mai napon meghozott végzésével helybenhagyta azt. A megismételt elsőfokú eljárás ezúttal magasabb hatásköri szinten, a Fővárosi Törvényszéken folytatódik. Az ítélőtábla döntése ellen nincs helye jogorvoslatnak, az a mai napon véglegessé vált.

 
Egy év 8 hónap börtönbüntetésre ítélte  - öt évre felfüggesztve - a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki Debrecen főterén mutogatta magát 2016 nyarán. A bíróság T. I. Cs-t szeméremsértés bűntettében mondta ki bűnösnek. A Debreceni Járásbíróság a leghosszabb próbaidő – öt év – mellett döntött. Ha vádlott ez időn belül újra bűncselekményt követ el és a bíróság szabadságvesztésre ítéli, akkor a most kiszabott börtönbüntetést is le kell töltenie. 
 
A Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság 2017. március 29. napján B. Gy. vádlott ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, a másodfokú bíróság ítéletét – annak helyes indokainál fogva –  helybenhagyta.
 
Sz. J. gyanúsított esetében előzetes letartóztatást, T. P. gyanúsított esetében pedig házi őrizetet rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. március 25-én abban az eljárásban, amelyben két férfit jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntettével és T. P-t további közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsít a Budapesti Nyomozó Főügyészség.
 

A Debreceni Törvényszék 2023. január 11-én hirdetett határozatot annak a férfinak a büntetőügyében, aki rendőrnek adta ki magát és megbírságolt egy bolti eladót Debrecenben. Az álrendőrnek nem ez volt az első „akciója”, korábban Hajdúsámsonban „intézkedett”, most börtönbe vonul.

Válogatott szakirodalom

 

E bibliográfia a bírósági intézmények könyvtári állományának legújabb szakirodalma alapján készült.

 

Az Országos Bírósági Katalógus újdonságai:

 

Könyvek:

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. november 10-én egy hónapra elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, aki Budapesten 2016. november 7-én napközben személygépkocsival elgázolt egy 85 éves férfit, aki a baleset helyszínén meghalt. A bíróság arról is rendelkezett, hogy az előzetes letartóztatást 2 millió forint óvadék befizetése ellenében megszünteti és egyben lakhelyelhagyási tilalmat rendel el nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. március 12-én 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte Sz. A. Á. vádlottat 171 rendbeli csalás bűntette miatt.

A Kecskeméti Járásbíróság előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak az 55 éves nőnek az ügyében, aki 2019. február 2. napján Kecskeméten halálra gázolt egy zebrán szabályosan haladó gyalogost. A vádlott a piros lámpa tiltása ellenére haladt át a kereszteződésen.

A vádlott a bíróságon a bűnösségét beismerte, lemondott a tárgyalásról. Nyilatkozatát a bíróság elfogadta és 1 év 9 hónap fogházra ítélte, aminek a végrehajtását 2 évre felfüggesztette. Egyúttal 2 évre eltiltotta a járművezetéstől, ami utánképzési kötelezettséggel is jár.

A Jászberényi Járásbíróság tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt 1 év fogházbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a negyvenes éveiben járó férfit, aki a kiskorú gyermekei javára, jogerős bírósági ítéletben megállapított gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségét több mint két éven át önhibájából nem teljesítette, 840.000 Ft gyermektartásdíj-hátralékot halmozva fel. Az ítélet jogerős. 
 
Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2015. június 15-től Dr. Szabó Juditot nevezte ki a Budapest Környéki Törvényszék Büntető Kollégium vezetőjének. A vezetői kinevezés 6 évre szól.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a Miskolci Törvényszék ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította a másodfokú bíróságot. A megalapozatlanság oka, hogy nem lehet megállapítani, hogy a másodfokú bíróság a felvett szakértői bizonyítást követően milyen tényeket mellőzött az első fokú bíróság tényállásából, azaz mit tekintett felülbírálható, irányadó tényállásnak.

Az ügyről

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. április 19. napján W. N. vádlott és társai ellen szerzői és szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésnek bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.
 
A Balassagyarmati Törvényszék 2015. november hó 27. napján hirdetett ítéletet a „warez ügyben” W. N. és 25 társa ellen indult büntető ügyben.
 
A Pécsi Törvényszék az alperest nem vagyoni kártalanítás címén 7.500.000 Ft, vagyoni kártalanítás címén 2.322.000 Ft, valamint ezek kamatának megfizetésére kötelezte.
 

10 hónap fogházbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve - a Berettyóújfalui Járásbíróság azt a férfit, akinek kutyái kétszer is emberekre támadtak Hencidán. Az ügy másodrendű vádlottját – az elsőrendű vádlott édesanyját – 2 évre próbára bocsátotta a bíróság. A kutyák gazdáit a bíróság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt mondta ki bűnösnek. 

 

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében N. Gy. vádlottat terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette és zaklatás vétsége miatt négy év – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Törvényszék az M. R. ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás nyomozati szakában az elsőfokú bíróság házi őrizetet elrendelő döntését helybenhagyta.