Részletes keresés

A Veszprémi Törvényszék helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróság tavaly tavasszal hozott ítéletét, mellyel az ügy I. rendű vádlottját bűnösnek mondta ki 9 rendbeli különleges személyes adattal visszaélés vétségében, mint bűnsegédet, és őt 600.000 forint pénzbüntetésre ítélte, míg a II. rendű vádlottat felmentette a bűncselekmény vádja alól.

A Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a P. Attila és társai ellen emberölés és más bűncselekmények indított büntetőügyben
II. számú  végzésével az eljárást felfüggeszti, és az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi.
A végzés ellen a Be. 276. § (1) bekezdés c) pontja alapján fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s  :

A Miskolci Járásbíróság 2015. november 16-án ítéletet hirdetett a B.M. ellen külön törvényben meghatározott intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak büntette miatt indult büntetőeljárásban: a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 5 év 6 hónap szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg.
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2015. december 23-án meghozott végzésével T-né R. E. gyanúsított tekintetében megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. december 15-i döntését, és a gyanúsított házi őrizetét rendelte el. T. Cs. I. és M. Zs. tekintetében a Törvényszék az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta, a gyanúsítottak 2016. március 29-ig előzetes letartóztatásban maradnak.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 30 évben állapította meg. Egyebekben az ítélőtábla helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét. A másodfokon eljárt Debreceni Ítélőtábla az ügyben rendőrségi bejelentés alapján bizonyítási eljárást folytatott le. A bizonyítás nem kérdőjelezte meg az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és a vádlott büntetőjogi felelősségét sem.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Mivel IV.r. vádlott időközben visszavonta a fellebbezését, így az ő első fokon kiszabott büntetése jogerőre emelkedett. Az ítélőtábla I. és III.r. vádlott terhére megállapított 2 rb. folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntetténél a társtettességet mellőzte. A bíróság I.r. vádlottal szemben a büntetést különös visszaesővel szemben tekinti kiszabottnak. III.r. vádlott esetében elrendelte a Miskolci Járásbíróság 11.Fk.1605/2013/31.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a másodfokú ítéletet. Az első fokon eljárt Debreceni Járásbíróság 2018 szeptemberében B.L. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás és rablás bűntette, valamint lopás vétsége miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. R. J. II. r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 13 év fegyházbüntetéssel és 10 év közügyektől eltiltással sújtotta. A vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A Szarvasi Járásbíróság előtt N. L-né vádlott és társai ellen rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben 2019. június 11. napján az alábbi nem jogerős ítélet született:

 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. december 17-én folytatólagos és nyilvános tárgyalássorozatot követően hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség testi sértés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolt. 

A Fővárosi Ítélőtábla csalás bűntette és más bűncselekmények miatt T. Cs. és társai ellen indult büntetőügyben a kényszerintézkedések indokoltságának éves felülvizsgálata során T. Cs. I. r. és M. Zs. III. r. vádlottak előzetes letartóztatását 2017. április hó 4. napján kelt végzésével megszüntette és egyben az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig mindkét vádlott – mozgását nyomon követő technikai eszközzel is biztosított – házi őrizetét rendelte el.
 
A vádlott kicsi kora óta nagyanyjával és nagynénjével élt. 23 éves korában italozó és erőszakos magatartása miatt el kellett hagynia nagyanyja házát. A vádlott ezután is gyakran felkereste őket és a sértettektől ételt és pénzt követelt. Ezen alkalmakkor ittas volt, durva magatartást tanúsított és több alkalommal megfenyegette a sértetteket, hogy addig nem nyugszik, míg el nem teszi őket láb alól, rájuk gyújtja a házat. 
 

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság telekommunikációs eszköz útján megtartott nyilvános ülésén helybenhagyta a Körmendi Járásbíróság bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletét.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2022. május 25-én tartott nyilvános ülésén – a jogi minősítés körében részben megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – jogerősen elítélte azt a korábban kormánytisztviselőként dolgozó szekszárdi nőt, aki anyagi előny ellenében jogellenes módon igyekezett elősegíteni külföldieknek a magyar állampolgárság megszerzését. 

Ítéletet hirdetett a Debreceni Törvényszék a 2022. március 8-án megtartott nyilvános tárgyaláson annak a férfinak az ügyében, aki viszonzatlan érzelmei miatt rendszeresen zaklatta, zsarolta a sértettet, a nő férjét elrabolta és egy erdőben a fához kötözte. A bíróság két rendbeli emberrablás bűntettében, zsarolás bűntett kísérletében, testi sértés bűntettében és zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Ezért őt a törvényszék halmazati büntetésül 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Pécsi Törvényszék a 2023. június 5-én megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével T. K. B. elsőrendű vádlottat 24 rendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette és 14 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt – halmazati büntetésül – hat év börtönre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte.

Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselek miatt. P. Zs. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék II. fokú ítéletét, és a törvényszéket új eljárás lebonyolítására utasította.
A Budapest Környéki Törvényszék büntető tanácsa 2018. március 29-én folytatólagos és nyilvános tárgyaláson hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekménnyel vádolt.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a fellebbezéssel érintett vádlottakra nézve hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Törvényszéket. Az elsőfokú bíróság hiányos, részben felderítetlen tényállást állapított meg, amely alapján a vádlottak cselekményének minősítése is aggályos. Ezek a hiányosságok pedig nem pótolhatóak a másodfokú eljárásban. Mindezek alapján és több eljárási szabálysértés miatt is az elsőfokú bíróság másik tanácsa jár el a megismételt eljárásban.

A vádlott szüleivel és húgával élt egy családi házban, évek óta napi rendszerességgel fogyasztott marihuánát. 2023. szeptember 30-án barátaival egy házibulin vett részt, ahol életében először „bélyeg” formájában LSD-t fogyasztott, amitől hallucinációi keletkeztek és agresszívvé vált, ezért a házigazda elküldte a partiról, így a vádlott hazament. Éjfél után bódult állapotban ért haza, ahol bezúzta a bejárati ajtó üvegét és a konyhaajtót. Az otthon tartózkodó szülei és testvére meghallották és a konyhába siettek.

Megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte és az I. fokú bíróságot új eljárásra utasította a testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt N. G. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa. Az ítélőtábla kimondta, hogy a megismételt eljárás során az I. fokú bíróság másik tanácsa jár el.  
 
A bűncselekményekről