Részletes keresés

Helyt adva a vádlotti és védői fellebbezésnek megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt M. J. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
A vádlott büntetését – tekintettel az ügy összes körülményére, így, egyebek mellett a nagyfokú sértetti közrehatásra - 6 év 6 hónap börtönről 5 év börtönre enyhítette.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmény miatt K. László ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
A vádlott szabadságvesztésének és közügyektől eltiltásának tartamát az ítélőtábla 4 évről 5 évre súlyosította, egyben kimondta, hogy a vádlott a szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Nem jogerősen kettő év – végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte a Kecskeméti Járásbíróság azt a koszovói férfit, akit trükkös lopás sorozattal vádol az ügyészség.
 
A  tényállás lényege szerint a vádlott és társai -akikkel szemben az eljárás korábban folyt - Magyarországon, Budapesten, egy albán kávézóban tartózkodtak rendszeresen.
 
Helybenhagyta a Debreceni Törvényszék a Debreceni Járásbíróság 2015. március 13-án hozott elsőfokú ítéletét, bűnösnek mondta ki társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt H. Z-t, aki ismeretlen társával még 2005 januárjában próbált meg kirabolni egy pénzszállítót Debrecen belvárosában. A törvényszék a vádlottat jogerősen 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, illetve kötelezte 4,4 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.
A Budaörsi Járási Ügyészség 2016. május 10. napján vádat emelt F. L. és három társa ellen védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva, azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva több személy által elkövetett szexuális erőszak bűntette és aljas célból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt. 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 2 évre enyhítette és annak végrehajtását 5 évre felfüggesztette. A közügyektől eltiltás büntetést mellőzte. A vádlottat mindezek mellett 1.500.000.-Ft pénzbüntetésre is ítélte. II.r. vádlott szabadságvesztés büntetésének végrehajtását 4 évre felfüggesztette, a közügyektől eltiltást mellőzte és a vádlottat 750.000.-Ft pénzbüntetésre is ítélte.

A Fővárosi Törvényszék a mai napon hat és fél év fegyház végrehajtási fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a nőt, aki 2017 szeptemberében egy idős embert bántalmazott a Budapesti Fegyház és Börtön épülete előtti utcán. A sértett a bántalmazás hatására egyensúlyát vesztve a járdára zuhant, amelynek következtében súlyos koponyasérülést szenvedett, és a kórházba szállítását követően néhány nappal elhunyt.

A Pécsi Járásbíróság 2017. június 12-án kihirdetett ítéletével L. J. vádlottat kifosztás bűntette, rablás bűntette és garázdaság vétsége miatt 9 év fegyházra és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
 
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét abban az ügyben, amelyben az I. rendű vádlottat emberölés kísérletével, a II. rendű vádlottat - egyebek mellett garázdasággal és testi sértés vétségével - vádoltak meg. Az I. rendű vádlott büntetését a táblabíróság 4 év börtönről és 4 év közügyektől eltiltásról 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra enyhítette, míg a II.

A harmincas éveiben járó, enyhe fokú gyengeelméjűségben szenvedő I. rendű vádlott a szellemi fogyatékos lányával, édesanyjával és testvérével életek együtt. Az I. rendű vádlott 2019 áprilisában egy társkereső oldalon megismerkedett az álnéven bemutatkozó II. rendű 1978-as születésű vádlottal, és köztük intim kapcsolat alakult ki. A férfi tagadta I. rendű vádlott előtt, hogy van felesége és gyermeke. A II. rendű vádlott rávette I. rendű vádlottat, hogy a gyermekkorú, öt éves kislányát szeméremsértő módon lefényképezze, vele szexuális cselekményt végezzen. Az I.

A negyvenes éveiben járó vádlott 2018 tavaszán a munkahelyén ismerkedett meg a nála 18 évvel fiatalabb sértettel, aki ekkor élettársával és közös gyermekükkel élt. A vádlott gyakran hazavitte gépkocsival a sértettet, így köztük előbb bizalmi, majd szerelmi kapcsolat alakult ki. Amikor a sértett élettársa erről tudomást szerzett, elköltözött közös otthonukból. Ezt követően a vádlott rövid időn belül a sértettekhez költözött, akikkel hosszú távú közös életet tervezett.

A Pécsi Járásbíróság 2020. december 1-jén kihirdetett ítéletével három fiatalkorú fiút bűnösnek mondott ki kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettében és rablás bűntettében, mint társtetteseket, ezért őket 2 év 2 hónap fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és mindegyikőjüket 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. július 21-én megtartott nem nyilvános ülésen újabb három hónappal hosszabbította meg annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. szeptember 24-én egy budapesti belvárosi járdaszakaszon robbantást követett el, amelynek következtében az ott járőrszolgálatot teljesítő két rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A bíróság a kényszerintézkedést a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével indokolta.

A Tapolcai Járásbíróság szexuális erőszak bűntettének kísérlete, kényszerítés hatósági eljárásban bűntette, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt halmazati büntetésül 5 év 6 hónap börtönbüntetésre és 6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte a büntetett előéletű, 26 éves sümegi férfit. Elrendelte a vele szemben korábban gyermekpornográfia bűntette miatt kiszabott 1 év 4 hónap, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés utólagos végrehajtását.

2011. augusztus 2-ról augusztus 3-ra virradó éjjel két férfi és egy nő együtt érkezett a sértett házához, hogy tőle akár erőszakkal is az értékeit elvegyék. A most 50 éves I. rendű vádlott és nővére, a II. rendű vádlott bementek a sértett házába, míg a III. rendű vádlott a ház előtt őrködött. A házban értékek után kutattak, azonban az erősen ittas állapotban lévő sértett észlelte a házban tartózkodókat, és rájuk szólt, hogy hagyják békén és segítségért kiáltott. A nő rászólt a sértettre, az öccse pedig egy alkalommal szájon ütötte. A II. rendű vádlott lefogta a sértettet, miközben az I.

Három terhelt ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészég. 2022. május 16-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán a Gödöllői Járásbíróság hirdetett ítéletet az ügyben.

Két vádlott – az I. és a II. rendű – házastársi kapcsolatban élnek. Velük baráti kapcsolatot ápol a III. rendű vádlott, aki a kiskorú sértett keresztanyja volt.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a sátai házaspár elhatározta, hogy a településen ingatlanokat szereznek meg hozzátartozóik lakhatásainak megoldása érdekében. Egy idős asszony – az ügy egyik sértettje – 2008 decemberében bűncselekmény áldozata lett. A vádlottak e helyzetet kihasználva a bizalmába férkőztek és meggyőzték, ne költözzön idősotthonba, majd ők gondját viselik a lakóháza és más ingatlanai tulajdonjogáért cserében. A sértett „megmentőként” tekintett a vádlottakra, így belement a megállapodásba, amelyet papírra is vetettek.

A román állampolgárságú vádlottak és ismeretlenül maradt négy társuk 2020. november 4-én arcukat maszkkal és csuklyával eltakarva, kesztyűben, táskákkal és kalapácsokkal a kezükben befutottak az áruház főbejáratán. A bejárattól mintegy 30 méterre lévő ékszerüzletben az I. rendű vádlott az eladópult és az ékszertároló üvegfelületét a kalapáccsal összetörte, majd három ismeretlen társával a táskába pakolta az 11.683.990 forint értékű ékszereket. Ezt az üzletben dolgozó férfi próbálta megakadályozni, ezért II. rendű vádlott és két társa a kalapács felemelésével hátrálásra kényszerítette őt.

A vádlott (1997) szabadidejében vérengző tartalmú videójátékokkal játszott. Ő és a sértett is egy veszprémi üzemben dolgoztak. A férfi vonzalmat érzett a nő iránt, azonban megszólítani nem merte. A vádlott 2022. május 21-én éjszakai műszakba ment dolgozni, harmadik napja nem aludt, nem evett, és közel 30 doboz energiaitalt ivott. Ugyanebben a műszakban dolgozott a sértett is. A munkaidő leteltével a sértett a női öltözőbe ment, elhaladt a kávégépnél álló vádlott mellett. A férfi követte őt, és az öltözőben szexuális ajánlatott tett a férjezett, kisgyermekes nőnek, aki azt visszautasította.

A harmincas évei végén járó vádlott 2022. szeptember 14-én kora reggel – miután alkoholt és kannabiszt fogyasztott – minden előzmény és indok nélkül kiabálni kezdett egy ABC előtt a kollégájával beszélgető férfival. Odament hozzá, és ordítva kérdőre vonta őket, hogy mit vigyorognak. A sértett megkérdezte, hogy mi a probléma és távozásra kérte a vádlottat. A férfi a sértett elé állt, és miközben leszúrással fenyegette, elővette a zsebkését és határozott mozdulattal a sértett mellkasa felé szúrt. A sértett hátralépett, elkapta a vádlott kezét, így nem érte el a kés pengéje.