Részletes keresés

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt fk. B. S. és öccse fk. B. D. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokú ítéletét.
 

Mivel a vádlott a tárgyaláson új ügyvéd kirendelését kérte, a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa 2014. április 1-ére elnapolta az emberölés és más bűncselekmények miatt T. Sándor ellen indított büntetőügy tárgyalását.

A bűncselekményről

A jogerős tényállás szerint a II.r. és a III.r. vádlottak élettársakként éltek együtt. 2012 szeptemberében a II.r. vádlott eladta lakóházát, ezt követően lakhatásukat egy tanya biztosította. 2012. október 17-én a II.r. és a III.r. vádlott Szekszárdon egy segélyosztáson voltak, amikor a III.r. vádlott meglátta az általa korábbról ismert – kisebbségi önkormányzati képviselő – I.r. vádlottat. Beszélgetésbe elegyedtek, mely során a III.r. vádlott elmondta, hogy szeretnének a városban lakáshoz jutni és a bankban 200.000 Ft áll rendelkezésükre. Az I.r.

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 4 évre és a közügyektől eltiltást is 4 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 februárjában K. A. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott védője enyhítésért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 2 évre enyhítette és annak végrehajtását 5 évre felfüggesztette. A közügyektől eltiltás büntetést mellőzte. A vádlottat mindezek mellett 1.500.000.-Ft pénzbüntetésre is ítélte. II.r. vádlott szabadságvesztés büntetésének végrehajtását 4 évre felfüggesztette, a közügyektől eltiltást mellőzte és a vádlottat 750.000.-Ft pénzbüntetésre is ítélte.

A Debreceni Ítélőtábla annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy I.r. vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetését a saját gyermekei esetében mellőzte.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta a másodfokú bíróság ítéletét és a vádlottat bűnösnek mondta ki rágalmazás vétségében. Ezért őt megrovásban részesítette. Az ügyről Az első fokon eljárt Nyíregyházi Járásbíróság 2015 novemberében D. G. vádlottat, rágalmazás vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta. A másodfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2016 áprilisában a vádlottat az ellene rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa I.r. vádlott cselekményét társtettesként elkövetettnek minősítette. II.r. vádlott cselekménye társtettesként elkövetett testi sértés bűntette kísérletének minősül. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet
 

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (42 éves férfi) édesanyjával lakott egy lakásban és 1996-tól rendszeresen pszichiátriai kezelés alatt állt. Kóros elmeállapota miatt gyakran bántalmazta édesanyját, ordítozott vele. 2013. november 4. napját megelőzően a vádlott ismét bántalmazta őt, ököllel nagy erővel ütlegelte a fején.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. A vádlott szabadságvesztés büntetését és a közügyektől eltiltást is 8 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlott cselekményeit.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt E. László ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét.
A vádlott szabadságvesztés büntetésének tartamát 6 évről 8 évre súlyosította a táblabíróság, mert úgy értékelte, hogy az I. fokon kiszabott büntetés az elkövetett, kétszeresen is minősülő cselekmény súlyához és társadalomra veszélyességéhez képest aránytalanul enyhe volt.
A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét. VII.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 2 év 8 hónapra enyhítette. VIII.r. vádlott szabadságvesztés büntetésének végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette, esetében a közügyektől eltiltást mellőzte. Az ítélőtábla egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezéssel érintett vádlottakra nézve helybenhagyta.
 
Az ügyről
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a hivatali vesztegetés bűntette miatt M. Z. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 9 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtön és 2 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta a másodfokú bíróság ítéletét. A vádlottat jelentős kárt okozó üzletszerűen, és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, a közügyektől eltiltás mellékbüntetést mellőzte. Egyebekben a másodfokú ítéletet helybenhagyta. Az ítélet jogerős.
 

Az 54 éves női vádlott hat alkalommal volt büntetve többnyire vagyon elleni bűncselekmények miatt. Legutóbb a Veszprémi Törvényszék 2016. március 8-án jogerőre emelkedett ítéletével kifosztás bűntette miatt – mint többszörös visszaesőt – 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, mely büntetést kitöltve 2019. február 20-án szabadult.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetését 12 évre súlyosította. Az elsőfokú bíróság részben megalapozott tényállást állapított meg, azonban kisebb felderítettlenség is tapasztalható volt az eljárás során. Ezeket a másodfokú eljárásban az ítélőtábla orvosolta: bizonyítást vett fel és meghallgatta az orvosszakértőt. Ez alapján már megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság törvényesen következtetett a vádlott bűnösségére és helyes a vádlott cselekményeinek minősítése is.

A vádlott 2021. április 2-án pénzszerzés céljából érkezett vonattal Győrbe, hogy véletlenszerűen lakókhoz becsenget és felajánlja szolgálatait kések, ollók köszörülése céljából. Így jutott el egy lakóházhoz, melynek bejárati ajtaját berúgta, mivel a kaputelefonon történt bejelentkezés alapján oda nem engedték be. A lépcsőház lakóit sorra járta, de valamennyien elutasították az ajánlatát. Az egyik lakásban élő megkérte édesapját, hogy nézzen utána a hozzájuk becsengető, számára gyanús személynek, és zárja be utána a lépcsőház ajtaját.

A vádlott 2014 decemberében szerelmi viszonyt létesített a 26 évvel fiatalabb S. Sz. sértettel, akit régóta ismert, és akivel a vádlott egyik rokonának lakásán találkozgatott. A vádlott házas volt, 2015 márciusában azonban beadták a válópert, így a vádlott májusban eljegyezte a sértettet. A válás elhúzódott, ezért a sértett 2015 augusztusában megszakította a vádlottal a kapcsolatot. A vádlott kérésére 2016 januárjától még többször találkoztak a sértettel. Az utolsó találkozóra 2016.

A Pécsi Ítélőtábla elkötelezett amellett, hogy honlapját a közszférabeli szervezetek honlapjának és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről szóló 2018. évi LXXV. törvényben (a továbbiakban: Honlap tv.) foglaltak szerint akadálymentessé tegye.

A Pécsi Ítélőtábla honlapja a központi bírósági honlapba (birosag.hu) van integrálva, ezen akadálymentesítési nyilatkozat kizárólag a https://birosag.hu/pecsi-itelotabla honlapon található tartalomra vonatkozik.

Megfelelőségi státusz

Ez a honlap nem felel meg teljes értékben a Honlap tv.-nek. a meg nem felelések jegyzéke az alábbiakban olvasható.

Nem akadálymentes tartalom

Sorszám Tartalom címe Elérési útvonal Akadálymentesség hiányának oka
1. Hatályos ügyelosztási rend https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/ugyelosztasi-rend/hatalyos Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva
2. Archív ügyelosztási rendek https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/ugyelosztasi-rend/archiv Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva
3. A Pécsi Ítélőtábla alapító okirata https://birosag.hu/sites/default/files/2024-05/ii.1.alapito_okirat_0.pdf A dokumentum csak szkennelt formában érhető el.
4. A Pécsi Ítélőtábla szervezeti és működési szabályzata, valamint annak mellékletei https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/kozerdeku-adatok/2-i-szer… A dokumentumok
akadálymentesítése túlságosan
nagy terhet róna a bíróságra.
Hiteles dokumentum hivatali
bélyegzővel és aláírással ellátva.
5. A Pécsi Ítélőtábla szabályzata a közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok közzétételéről és a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről https://birosag.hu/sites/default/files/2024-06/2021.el_.ii_.b.15_5_koza… Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva
6. A Pécsi Ítélőtábla éves költségvetései https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/kozerdeku-adatok/3-2-i-ev… A dokumentum csak szkennelt formában érhető el.
7. A Pécsi Ítélőtábla számviteli beszámolói https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/kozerdeku-adatok/3-2-ii-s… A dokumentum csak szkennelt formában érhető el.
8. A Pécsi Ítélőtábla költségvetésének végrehajtásáról készített beszámolói https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/kozerdeku-adatok/3-2-iii-… Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva
9. Közbeszerzési tervek https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/kozerdeku-adatok/3-3-vii-… Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva
10. A Pécsi Ítélőtábla elektronikus megfigyelő rendszer üzemeltetéséről és az ezzel kapcsolatos adatkezeléséről szóló szabályzata https://birosag.hu/sites/default/files/2024-11/2024.el_.ii_.b.11_kamera… Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva

Az akadálymentesítési nyilatkozat elkészítése

Jelen akadálymentesítési nyilatkozat a Pécsi Ítélőtábla által végzett önértékelés alapján 2024. június 20. napján készült, utolsó módosítás 2024. október 17. napján.

Visszajelzés és elérhetőségek

Az esetleges megfelelőségi hiányosságok a birosag_pitb@birosag.hu elektronikus levélcímen vagy postai úton a Pécsi Ítélőtábla Elnöki Titkárságán (7623 Pécs, Pf.:62.) jelezhetők.

Az akadálymentesítésért és a kérések feldolgozásáért felelős:

Pécsi Ítélőtábla

Cím: 7623 Pécs, Rákóczi út 34.

Levelezési cím: 7601 Pécs, Pf.: 62

Központi telefonszám: +36 72 533 400

E-mail cím: birosag_pitb@birosag.hu