Részletes keresés

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a mai nyilvános ülésen részben megváltoztatta a Szombathelyi Járásbíróság ítéletét R. N. és társai ügyében.
 
 
 
Jogerős ítélet született 2016. szeptember 23-án azokkal a vádlottakkal szemben, akik több zalai településen követtek el betöréseket, s mintegy 190 milliós kárt okoztak ezzel. 
 

A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa 2019. április 23-án előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akiket korrupciós bűncselekménnyel és teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntettével vádolt meg az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék 2017. január 26-án kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki a vádlottat  emberölés előkészületének bűntettében, ezért őt két év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette. Egyúttal a próbaidő tartamára pártfogó felügyelet alá helyezte.
 
A vádlottat az ügyészség emberölés előkészületének bűntettével vádolta.
 

A Győri Törvényszék az I. r. vádlottat életveszélyt okozó súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt öt év – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy az I. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a II. r. vádlottat az ellene segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vád alól felmentette. Rendelkezett továbbá a közel 380.000,- forint bűnügyi költség viseléséről is.

Egy év fogházbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve – a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki munkáltatóként megszegte a munkavédelmi előírásokat, és egy közfoglalkoztatott meghalt, amikor ráomlott a homokfal Bagamérban, 2015 decemberében. A vádlottat a bíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek, és kötelezte csaknem 300 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. március 4-én meghozott végzésével fenntartotta T. Cs. és M. Zs. vádlottak előzetes letartóztatását, valamint T.-né R. E. vádlott házi őrizetét a csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 
A törvényszék elrendelte, hogy a rendőrség T-né R. E.l a házi őrizet előírásainak megtartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze. 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. június 18-án megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik „virágnyelven" egyeztették egymással és az ügyfelekkel a kábítószer rendeléseket. A bíróság a 2019. február 18-a óta szökésben lévő S. Cs. I.

Az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék az I. r. vádlottat bűnösnek találta 3 rendbeli - egy esetben folytatólagosan, egy esetben felbujtóként elkövetett - hivatali visszaélés bűntettében, s ezért 450 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. Egy napi tétel összege 1.500 Ft (675.000Ft). A vádlottat az ellene vesztegetés bűntette és befolyással üzérkedés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 142 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 146 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 33 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Kép

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága a 2019. június 7-én hozott határozatában elutasította az OBT-nek az OBH elnöke ellen előterjesztett indítványát.

H. R. román állampolgárságú vádlottat a Szolnoki Járásbíróság közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette, továbbá 1 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.
 
A Debreceni Járásbíróság bűnösnek mondta ki halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében L.E. vádlottat, ezért őt 1 év – 1 év 2 hónap próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A vádlottnak a büntetőeljárás során felmerült 355.443 forint bűnügyi költséget kell az állam javára megfizetnie.
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. március 11-én nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak a büntetőügyében, akik közterület-felügyelői munkakörükkel visszaélve huzamosabb időn keresztül jogtalanul szedtek helypénzt, ezzel megvalósították a folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettét. 

Ítéletet hozott a Zalaegerszegi Törvényszék annak a négy külföldi férfinak az ügyében, akik 2016 tavaszán elkövetett embercsempészés miatt álltak bíróság előtt. 

2019. október 2-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság négy év hat hónap fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki a vád szerint 2018 októberében megtámadott és szexuálisan bántalmazott egy nőt Budapesten.

A Fővárosi Törvényszék 2014. február 10. napján P. T. vádlottat 11 év, H. I. vádlottat 10 év fegyházbüntetésre ítélte.

F. F. vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette a bűnsegédként, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól.

Az elmúlt héten négy ügyet bírált el a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban.  
 
Garázdaság vétsége miatt a büntetlen előéletű vádlottat a bíróság 1 évi időtartamra próbára bocsátotta, míg szintén garázdaság vétsége miatt egy másik vádlottat jogerősen 280.000 Ft pénzbüntetésre ítélt.