Részletes keresés

A Körmendi Járásbíróság bűnösnek mondta ki az I. r. vádlottat 1 rb. halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében és 1 rb. segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében, míg az 1 rb. egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette. A bíróság az I. r. vádlottat halmazati büntetésül 1 év 10 hónap -börtönben végrehajtandó- szabadságvesztésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A II. r.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a súlyos testi sértés kísérlete miatt Sz. L. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 1 év 2 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett szabadságvesztés lett.
 
A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon enyhített a korábban első fokon született ítéleten azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik magukat rendőrnek kiadva léptek fel egy kiskorú sértettel szemben. 
 
A Bicskei Járásbíróság 2016. május 24. napján ítéletet hirdetett azon vádlottak ügyében, akik 2013. októberében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekülteket befogadó bicskei állomása közelében bőrszínük, faji illetve nemzeti származásuk miatt afrikai származású sértettet bántalmaztak.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt L. D. albán állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap fegyház és Magyarország területéről történő 6 év kiutasítás lett.
 
A Veszprémi Törvényszék a 2015. március 18-án kihirdetett ítéletével Gy.K.Zs. vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett, különösen jelentős kárt okozó hűtlen kezelés bűntettében. A bíróság a vádlottat 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá kötelezte őt több, mint 1,3 millió forint bűnügyi költség viselésére.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt K. J. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtön és 6 év közügyektől eltiltás lett.
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. november 19-én megtartott tárgyalásán megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokú ítéletét és bűnösnek mondta J. F. vádlottat hűtlen kezelés bűntettében, illetve dr. F. L. vádlottat bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében.
 
A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten  (2016. június hó 20. és 2016. június hó 26. napjai között) összesen 11 migráns személy ügyében tartottak gyorsított bírósági tárgyalást. 
 
A Szombathelyi Törvényszék - dr. Varga Roland tanácsa - ma hirdetett ítéletet Sch. L. emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyében.
 
A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat 1 rb. emberölés bűntettében, 1 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és 1 rb. közúti veszélyeztetés bűntettében. Ezért őt halmazati büntetésül 8 évi fogházbüntetésre, mellékbüntetésül 8 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
 
A Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletében Sz. Zs. I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális visszaélés bűntettében és ezért 3 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A bíróság ugyanakkor bizonyítottság hiányában felmentő rendelkezést hozott az I. és a II. rendű vádlott vonatkozásában a személyi szabadság megsértésének bűntettét illetően. 
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt R. Zoltán és társa ellen indított büntetőügyben A Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének R. Z. I. rendű vádlottra vonatkozó részét. Az I. rendű vádlott fegyházának tartamát 6 évről 8 évre súlyosította az ítélőtábla.
 
Több ponton megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt N. L. Z-né és társa. N. L. Z. ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. 
 
Az elmúlt héten 14 ügyet bírált el a Nyíregyházi Járásbíróság bíróság elé állításos eljárás során. 
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki T. T. vádlottat 2 rb. rablás bűntettében, súlyos testi sértés bűntettében, önbíráskodás bűntettében és 3 rb. lopás vétségében, ezért őt - halmazati büntetésül - 9 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
A Miskolci Törvényszék a L.R-né és 57 társa ellen különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben a 2015. szeptember 2-án kelt ítéletében bűnösnek találta
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap éjjel vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. november 20-ig tart. 
 
2013 augusztusában Körmendről hatezer pár – több, mint 105 millió forint értékű – cipő nem érkezett meg németországi rendeltetési helyére. A Körmendi Járásbíróság 13 vádlottal szemben összesen ötven év börtönbüntetést szabott ki.
 
Év
2019
Közlöny
Fájl