Részletes keresés

Év
2014
Közlöny
Fájl
Év
2011
Közlöny
Fájl
Év
2019
Közlöny
Fájl
Több ponton is megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt V. Gy. M. és társai ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. 
 
Április 22-én, szerdán megkezdődött Szegeden Baunok házaspár meggyilkolásával és egyéb bűncselekményekkel megvádoltak II. fokú tárgyalása. A tárgyaláson elhangzott a vádbeszéd, amelyben az ügyész az I. és a II. rendű vádlottra is tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta. 
 
Az Országgyűlés 2013. június 25. napján kivételesen sürgős tárgyalással elfogadta a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslatot. A köztársasági elnök 2013. július 3. napján visszaküldte a törvényt az Országgyűlésnek, többek között kérve, hogy ismételten fontolják meg, hogy a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről szóló 2006/48. EK irányelvben foglaltak maradéktalanul érvényesültek-e.
Év
2011
Közlöny
Fájl
Év
2013
Közlöny
Fájl
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette miatt D. Gy. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
Év
2017
Közlöny
Fájl
Év
2019
Közlöny
Fájl

A Tatabányai Törvényszék 26.999.551 forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program rendszeréhez benyújtott Szervezetfejlesztési program a Tatabányai Törvényszéken című támogatási szerződés keretein belül. A szervezetfejlesztés célja a hatékonyabb, ügyfélközpontúbb ítélkezési munka kialakítása.

Év
2011
Közlöny
Fájl
Év
2016
Közlöny
Fájl
I. rendű vádlott: tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés
 

logo

"Menekültügyi döntéshozatal" projekt



A projekt megvalósításával célunk az volt, hogy a vonatkozó európai uniós esetjog összegyűjtése révén az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) és az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatának összehasonlító vizsgálatát elvégezzük, amely hozzájárulhat a menekültügyet érintő ítélkezés egységesítéséhez.

Év
2012
Közlöny
Fájl
Év
2012
Közlöny
Fájl
Év
2012
Közlöny
Fájl
Év
2014
Közlöny
Fájl