Részletes keresés

Elsőfokú ítéletet hirdetett a Fővárosi Törvényszék abban a büntetőügyben, amelyben a terheltet különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint állatkínzás bűntettével vádolta az ügyész-ség.

A vádirattal egyező ítéleti tényállás szerint a terhelt 2019. január 28-án – bérleti díj hátraléka miatt kialakult vita során – több késszúrással megölte főbérlőjét, valamint megsebesítette annak kutyáját. Ezt követően a sértett élettelen testét az ágyra fektette, majd meggyújtotta. Az égés következtében a már sérült kiskutya is elpusztult.

„ Az igazságnak és a szépnek élt.

Hit lakta szívét és nagy akarat.

Tett és ösztönzött: szebb jövőt rendelt.

Minden java a nemzeté maradt.”

(idézet Ráth György síremlékéről)

 

Ráth György dr. (Szeged, 1828. május 6 – Budapest, 1905. július 7.)

Jogász, múzeumi főigazgató, jogi és művészettörténeti író, könyv- és régiséggyűjtő, táblai tanácselnök, főrendiházi tag.

 

Élete és munkássága

A bírósági szervezeti törvény júliusban hatályba lépett módosítása több területen bővítette az OBT hatáskörét. A változás a Tanács törvényi kötelezettségévé  azon elvek meghatározását, melyeket az Országos Bírósági Hivatal elnökének és a Kúria elnökének figyelembe kell vennie, ha a bírói tanács által felállított rangsortól el kíván térni a pályázat elbírálásakor. Ennek tett eleget a testület, amikor 2013. január 21. napján megtartott ülésén, a 3/2013 (I. 21.) határozatában döntött az elvekről.

A Veszprémi Törvényszék ítéletet hirdetett annak a férfinek az ügyében, aki tavaly év végén Balatonfüreden egy vita hevében úgy meglökte vitapartnerét, hogy ő annak következtében életét vesztette.

A Fővárosi Törvényszék várhatóan 2017. december 11-én elsőfokú ítéletet hirdet a P. I. és társai ellen indult úgynevezett „őssejt ügy“ megismételt büntetőeljárásában.
 
Kép

Az állam szuverenitásának szerves eleme, hogy a jogrendszer kialakításában szabadságot élvez. A nemzetközi jogi és európai uniós jogi kötelezettségek miatt a jogrendszer tartalmában lehetnek megkötések, de a bírósági rendszer kialakításának szabadsága és felelőssége mindig az államé marad - emelte ki köszöntőjében dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a „Szuverenitás az európai igazságügyi térségben” című nemzetközi konferencián.

Típus: Szabályzat Sorszám: 1 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Év
2013
Közlöny
Fájl
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 68 Dokumentum: Letöltés Év: 2019
2024. 05. 22.

A K. I. ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi, sem az enyhítésért bejelentett védelmi fellebbezéseket, ezért a mai napon kihirdetett ítéletével a Fővárosi Törvényszék ítéletét kisebb pontosítással helybenhagyta. Ezzel az eljárás jogerősen befejeződött. A terhelt az előzetes fogvatartás beszámításával a 3 év 6 hónap szabadságvesztés büntetésének kétharmad részét kitöltötte, így a feltételes szabadítás kérdésében való döntéshozatal a mai napon esedékessé vált.

Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Napirendi javaslat Dokumentum: Letöltés

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

BÜNTETŐJOG

Börtönzsúfoltság kontra nemzetállamok / Pázsit Veronika, Tallódi Zoltán. – In: Belügyi Szemle ISSN 1789-4689. – 65. évf. 11-12. sz. (2017) p. 118-159.

A büntetés-végrehajtás helyzete és aktuális feladatai napjainkban / Tóth Tamás. – In: Belügyi Szemle ISSN 1789-4689. – 65. évf. 11-12. sz. (2017) p. 7-17.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint magánlaksértés, személy elleni erőszakos cselekmény fenyegetésével elkövetett zaklatás és garázdaság vétsége miatt, pártfogó felügyelete elrendelése mellett 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte, azt a 31 éves büntetett előéletű férfit, aki 2021. nyarán megkeserítette volt élettársa és annak új párja életét.