Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 45 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 441 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2014
Kép

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény új eljárásként vezette be a Kúrián a jogegységi panasz eljárást, amely 2020. július 1. napján vagy azt követően meghozott kúriai határozattal szemben kezdeményezhető.

Az első tárgyalást tartotta ma a Nagykőrösi Járásbíróság T. G. A. ügyében, akit halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolt meg a Nagykőrösi Járási Ügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy embercsempészés bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben egy hónapra – 2023. január 30-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását.

 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. január 24-én kihirdetett másodfokú ítéletében részben megváltoztatta az első fokú döntést abban a büntetőügyben, amelyik egy budapesti uszodában történt 2009. júliusi haláleset kapcsán indult. A bíróság K. Z. II. r. vádlott bűnösségét halált okozó foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében állapította meg és 1 év 6 hónap, 2 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte, N. T. III. r. vádlott esetében pedig hatályon kívül helyezte az első fokú döntést, és vele szemben új eljárás lefolytatását rendelte el.

Év
2018
Közlöny
Fájl
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a halált októ testi sértés miatt N. T. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 3 év 8 hónap börtön és 4 év közügyektől eltiltás lett.
 

A szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmények miatt Sz. Sz. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság a vádlott és védője által előterjesztett fellebbezéseket nem találta megalapozottnak, a 2021. november 24-én meghozott végzésével helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítéletét. Így a terhelttel szemben kiszabott 4 év 3 hónap – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztés és a végleges hatályú foglalkozástól eltiltás 2021. november 24-én jogerőre emelkedett.

A Körmendi Járásbíróság 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt halmazati büntetésül az I. rendű vádlottat 2 év 6 hónap végrehajtandó, a II. rendű vádlottat 1 év 10 hónap végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre - pártfogó felügyelet elrendelésével - ítélte.  A bíróság elrendelte továbbá az I. rendű vádlott vonatkozásában egy korábbi ügyben, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt kiszabott 1 év 6 hónap börtönbüntetés utólagos végrehajtását, mert az I.

A Budapest Környéki Törvényszéken Dr. Holdampf Gusztáv büntető tanácsa megkezdte azoknak a vádlottaknak a nyilvános tárgyalását, akiket emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel állítottak bíróság elé.
 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amely 24 személlyel szemben indult többek között különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette miatt. Két vádlottal szemben elhalálozásuk miatt korábban megszüntették az eljárást, így a 2024. március 5-i tárgyaláson csak 22 személy vonatkozásában ért véget elsőfokon a büntetőügy.

A Pécsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletével Sz-K. D. elsőrendű vádlottat ötrendbeli társtettesként elkövetett rablás bűntette, társtettesként elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége és társtettesként elkövetett okirattal visszaélés vétsége miatt – halmazati büntetésül – kettő év börtönre és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. F. H. D.

Pályázási határidő

Bírósági fogalmazói pályázatok

A bíróságok felvételt hirdetnek bírósági fogalmazói álláshelyekre. 

2025. II. félévben az alábbi álláshelyek kerülnek meghirdetésre:

Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2012

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt K. T. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlott szabadságvesztésének és közügyektől eltiltásának időtartamát egyezően 8-8 évről 6-6 évre csökkentette a táblabíróság.