Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit többek között életveszélyt okozó testi sértés, személyi szabadság megsértésének, rongálás és magánlaksértés bűntettével, valamint garázdaság vétségével, míg társát rongálás és garázdaság vétségével vádol az ügyészség. 

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt J. R. és társai ellen folyamatban volt, a sajtóban Fenyő-gyilkosság, Aranykéz utcai robbantás és Cinóber-gyilkosságként ismert büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla 2019. október 21-én meghozott végzésével – a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség P. T. III. r. terhelt terhére előterjesztett indítványára – perújítást rendelt el és az ügyet megküldte a Fővárosi Törvényszéknek a megismételt eljárás lefolytatása céljából.

2023. 03. 27.

A Fővárosi Ítélőtábla országos viszonylatban kiemelkedően nagy ügyteherrel dolgozik, bírái azonban így is magas szakmai színvonalú, időszerű ítélkezési tevékenységet folytatnak, melyet a statisztikai adatok alátámasztanak – adta hírül a Fővárosi Ítélőtábla 2023. március 27-én tartott évértékelő sajtótájékoztatóján. Dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke kiemelte: 2022-ben 2235 peres ügyet fejeztek be a tanácsok, a peres eljárások 89,9%-a, míg a nemperes eljárások 99,7%-a fél éven belül befejeződtek.

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt D. A. M. és társai ellen indult büntetőügyben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a mai napon öt vádlottal szemben megváltoztatta a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét. A vádlottak terhén megállapított pénzforgalom biztonsága és vagyon elleni cselekményeket részben eltérően minősítette, a bűnszervezeti elkövetéssel érintett I., V., VI. és XIII. r. vádlottak végrehajtandó szabadságvesztésének tartamát kisebb mértékben enyhítette, az I. r.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 9 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 127 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
A Fővárosi Törvényszék 2016. szeptember 26-án másodfokú, jogerős ítéletével súlyosította az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben dr. G. Á-t bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, valamint kuruzslás vétségében, és közokirat-hamisítás bűntettében mint felbujtó.
 

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. szeptember 19-én kihirdette határozatát az M. C. Kft. felperesnek a B. F. Ö. alperes ellen, szerződés meg nem szüntetésének megállapítása iránt indított perében, mellyel az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. június 19-én K.B. vádlott és társa ellen emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, amellyel az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon hivatali visszaélés bűntette miatt 1 év – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy volt fellebbviteli főügyészt.

A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárásról szóló törvény értelmében bűnügyi felügyelet formájában hosszabbította meg a Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. július 11-én a kényszerintézkedést azzal a terhelttel szemben, akit felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít az ügyészség. 

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. január 23-án kifosztás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt kényszerintézkedést rendelt el azzal a két férfival szemben, akik több alkalommal vendégeket fosztottak ki egy budapesti szórakozóhelyen. Az egyik gyanúsított egy hónapra előzetes letartóztatásba került, a másikkal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság.
 

A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság elsőfokon 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt az iraki-belga állampolgárságú nőt, akit embercsempészés és közokirat-hamisítás bűntette miatt állítottak a mai napon bíróság elé.

 

Az ítélet szerint a vádlott 2019. június 15-én Athénból érkezett a budapesti Liszt Ferenc Repülőtérre egy kiskorú fiú társaságában. A vádlott a fiú igazolására egy olyan menekültek részére kiállított belga útlevelet adott át a rendőröknek, amelyben nem a fiú fényképe szerepelt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 1-jén elrendelte annak a budapesti férfinak az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint két, ingatlanközvetítéssel és -értékesítéssel foglalkozó cég vezető tisztségviselőjeként az ügyfelei sérelmére sorozatjelleggel követett el csalásokat.
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság az eddig elbírált mintegy félszáz ügyben az úgynevezett Ligetvédők ellen a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indított szabálysértési eljárásokat megszüntette.