Részletes keresés

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék O. I.-t,  azt a férfit, aki társával együtt betört egy idős nagykanizsai asszonyhoz, s miután a nő felébredt a zajra többször megütötte, majd a halál bekövetkeztéig egy párnát szorított az arcára.
 
 
Kép

Villamosmérnök az első, közgazdász a második szakmája Szuhai Erikának, a Budapest Környéki Törvényszék tisztviselőjének. Reál beállítottsága széles körben ismert volt, éppen ezért okozott óriási meglepetést családja körében, amikor egyre komolyabban kezdett el foglalkozni a festészettel. Számára az alkotás sokkal több egyszerű hobbinál, igazi szenvedélyévé vált.

A Veszprémi Törvényszék a vádlottnak az előkészítő ülésen tett beismerésére és a tárgyaláshoz való jogáról történt lemondására figyelemmel egy év hat hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt az 56 éves várpalotai nőt, akivel szemben gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt folyt büntetőeljárás. A bíróság a vádlottat előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, valamint kötelezte őt a közel egymillió forint összegű bűnügyi költség fele részének megfizetésére.

A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon, jogerősen 11 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki több - Veszprém, Somogy és Vas megyei - pénzváltó és takarékszövetkezeti fiók kirablásában vett részt. 
 
Előzmény: 
 

A képzési rendszer célja, hogy szervezett és átlátható keretek között hozzájáruljon ahhoz, hogy a bírósági szervezetrendszer teljesíthesse Magyarország Alaptörvényének 25. cikk (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét, vagyis időszerű és magas színvonalú ítélkezési tevékenységet folytasson.

A fellebbezéseket alaptalannak találta, így a bűnösség megállapítása és a a kiszabott büntetés tekintetében is helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt Cs. A. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Változott az I.

A Tamási Járásbíróság a 2020. október 21. napján megtartott előkészítő ülésén 2 év 3 hónap fogház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a pécsi autóvezetőt, aki tavaly két ember halálát eredményező közúti balesetet okozott Nagykónyi község közelében a 61-es főúton.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. február 14-én felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények folyamatban lévő büntetőügyben három terhelt letartóztatásáról, továbbá egy személy bűnügyi felügyeletének elrendeléséről döntött. A végzés a bejelentett fellebbezések folytán nem végleges. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt B. G. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év börtön és 8 év közügyektől eltiltás lett.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokú bíróság az elkövetett cselekmény súlyához és a vádlott társadalomra veszélyességéhez mérten arányos büntetés szabott ki, a táblabíróság nem látott semmilyen indokot a büntetés enyhítésére.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Jogerősen börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék 2014. március 7-én egy autó csalárd hitelügyletében, illetve autóvételben részt vevő zalai férfit.
 
Az I. r. vádlott 2008 szeptemberében azzal kereste fel a II. r. vádlottat, hogy szeretne autót venni, ám ő nem kap hitelt. Kérte a II. r. vádlott segítségét azzal, hogy saját nevére megveszi az autót. Mint mondta, a részletekkel „nem lesz gond”, azokat majd ő fizeti.

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte Cs. P. vádlottat azzal, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmadának kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat emellett 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki Dr. M. P. I.r. vádlottat hűtlen kezelés bűntettében, valamint K. E. II.r. vádlottat bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében. A bíróság ezért az I.r. vádlottat 6 hónap végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg a II. r. vádlottat 500 napi tétel, összesen egymillió forint pénzbüntetésre ítélte.

 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az másodfokú ítéletet.

Az ügyről

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa hatályon kívül helyezte a Debreceni Törvényszék ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította a másodfokú bíróságot. Az ítélőtábla B. Zs. vádlott lakhelyelhagyási tilalmát a megismételt eljárásban a törvényszéknek a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig fenntartja.

Az ügyről

A vádlott és K. J. K. sértett házastársak voltak, majd kapcsolatuk megromlott, és 2008-ban elváltak. A kapcsolatuk többszöri sikertelen helyreállítására tett kísérletet követően a vádlott 2011. július 24-én telefonon közölte K. J. K. sértettel, hogy a személyes tárgyait összedobálta, azokat az utcára kirakta. K. J. K. sértett a közelében lakó N. R. sértettel annak hétvégi házába ment, és elpanaszolta a vádlott korábbi fenyegetéseit. A féltékeny vádlott azonban szeszesital fogyasztást követően meglátta, hogy volt felesége N. R.
Bizonyítottság hiányában felmentette a Hajdúszoboszlói Járásbíróság azt a két vádlottat, akiket üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekménnyel vádolt a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség. A bíróság szerint kétséget kizáróan nem bizonyítható a vádlottak bűnössége: a sértettek és a tanúk ugyanis még a nyomozati szakban visszavonták terhelő vallomásaikat, egyéb bizonyíték pedig nem állt rendelkezésre. 
Öt év szabadságvesztésre enyhítette másodfokon a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak az ítéletét, aki ismeretlen társával még 2014 januárjában próbálta meg kirabolni Debrecenben a Honvéd utcai dohányboltot. A jogerős ítélet szerint a szabadságvesztést nem fegyházban, hanem börtönben kell letöltenie, illetve a közügyeket is 8 év helyett 6 évig nem gyakorolhatja. H. Józsefet társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletében találta bűnösnek a bíróság.

A Szegedi Törvényszék előkészítő ülésen bűnösnek mondta ki K. I. A. vádlottat bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében, bűnsegédként elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségében. Ezért a vádlottat 2 év 2 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 3 év közügyektől eltiltásra, 3 év gazdálkodó szervezet vezetői tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra és 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Az Egri Törvényszék társtettesként és bűnszövetségben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt Gy. I. I. rendű vádlottat nyolc év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra, B. J. II. rendű vádlottat öt év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra, K. M. G. III. rendű vádlottat nyolc év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra, míg K. K. IV. rendű vádlottat kábítószer birtoklásának bűntette miatt egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két év hat hónap próbaidőre felfüggesztette.

Újabb három tárgyalási napot tartott a héten a Debreceni Járásbíróság a védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás bűntette ügyében, dr. G. E. ellen indított büntetőeljárásban. A bíróság kedden kihallgatta többek között a vádlott földszomszédját, aki gazdálkodó és lepkeszakértő: kutatásokat végzett a keleti lápibagoly lepkét érintően is. A szakértő tanú elmondta: a lepkét a saját területén észlelte, a Kék-Kálló völgyében.