Részletes keresés

A Debreceni Járásbíróság ma kihirdetett ítéletében B.L. elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntett, rablás bűntett, valamint lopás vétség, míg R. J. másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért az elsőrendű vádlottat 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, társát 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltással sújtotta. A vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

Életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a férfit, akit egy mátételki emberöléssel vádol az ügyészség. A vádlott legkorábban 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2018. június 19-én K.B. vádlott és társa ellen emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, amellyel az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 

A Fővárosi Ítélőtábla a 2024. május 15-én meghozott végzésével az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatta. Az I. rendű vádlott védőjének enyhébb kényszerintézkedés iránti indítványának helyt adott, az I. rendű vádlott letartóztatását 16 millió forint óvadék letétele esetére megszüntette és elrendelte a lakóhelyre korlátozott bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. Az I.

Németországban prostituáltakat dolgoztató bűnszervezet ügyében hozott nem jogerős ítélet a Gyulai Törvényszék 2024. június 6-án.

A Győri Törvényszék a megismételt eljárásban meghozott ítéletében a Gy-né L. Beatrix I. r. vádlottat a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének vádja alól felmentette, míg Gy. Gábor II. rendű és Gy. Miklósné III. r. vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében mondta ki bűnösnek. A bíróság Gy. Gábor II. rendű és Gy. Miklósné III. r. vádlottat egy év hat hónap fogházbüntetésre ítélte azzal, hogy a büntetés végrehajtását mindkét vádlott esetében 3-3 év próbaidőre felfüggesztette.

A T. B. K. és társai ellen sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a 2020. július 16-án meghozott ítéletével az I. r. vádlott végrehajtandó börtönbüntetését 3 évre súlyosította, a vele szemben elrendelt vagyonelkobzást ugyanakkor mellőzte. Az I. r. vádlottat külön mintegy hat és fél millió forint, a II. r. vádlottal együtt fél millió forint kártérítés és késedelmi kamatai megfizetésére kötelezte az Országgyűlés Hivatala felé.

Letöltendő fogházbüntetés halált okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. április 21-én egy év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2013 augusztusában Budapesten, az Örs Vezér téren okozott halálos közúti balesetet.
 
A Szegedi Törvényszék 2014. június 30-án ítéletet hozott Sz.K. felperesnek Sz. B. alperes ellen személyiségi jogok megsértése miatt indult perében. A bíróság megállapította, hogy Sz.B. alperes a per tárgyává tett sajtónyilatkozataiban megsértette Sz.K.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmények miatt B. Gy. I. rendű vádlottat 17 év, S. J. II. rendű vádlottat 14 év, Sz. E. III. rendű vádlottat 15 év, Sz. F. IV. rendű vádlottat 8 év, M. Cs. V. rendű vádlottat 7 év, P. G. VII. rendű vádlottat 4 év, T. Cs. VIII. rendű vádlottat 13 év 6 hónap, N. Z. IX. rendű vádlottat 11 év, F. R. XI. rendű vádlottat 12 év fegyházbüntetésre ítélte. E vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatóak, a terhükre megállapított bűncselekményeket bűnszervezetben követték el.

A Szekszárdi Törvényszék a 2023. május 15-én tartott előkészítő ülésén jelentős mennyiségű kábítószerre kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és pénzmosás bűntette miatt 7 év 6 hónap börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte egy huszonnyolc vádlottas büntetőügy I. rendű vádlottját. A vádlott feltételes szabadságra legkorábban a szabadságvesztés 2/3-ának kitöltését követő napon bocsátható.

Közel 300 rendbeli különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette miatt 11 év fegyházbüntetésre ítélte F. A. vádlottat a Fővárosi Törvényszék 2017. június 26-án. A további 28 vádlott közül ugyancsak a bűnszervezet tagja volt 12 terhelt, akiket szintén végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a törvényszék. A bűnszervezet tagjai büntetésükből feltételes szabadságra sem bocsáthatóak. További négy vádlott esetében a bíróság a bűnösség megállapítása mellett részben végrehajtandó, részben felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2023. december 7-én tartott nyilvános ülésén – megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, súlyosítva a kiszabott büntetést – 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte jogerősen azt a negyvenes évei elején járó mohácsi férfit, az ügy I. rendű vádlottját, aki két társával, köztük a nagykorú fiával, az ügy II. rendű vádlottjával jogtalan haszonszerzés végett olcsó üzemanyag ígéretével több személyt ejtett tévedésbe és csalt ki pénzt a sértettektől.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2024. április 10-én tartott tárgyalásán – büntethetőséget kizáró okra alapítottan - felmentette az ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntette, két rendbeli – egy esetben felfegyverkezve elkövetett - közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és négy rendbeli felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vád alól azt az idős férfit, aki 2023 tavaszán a szekszárdi kórházban egy késsel életveszélyesen megsebesített egy ápolónőt. A törvényszék elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. február 20-án tartott tárgyalásán életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az ötvenes éveinek vége felé járó nőt, aki 2023 februárjában vitájuk hevében egy késsel életveszélyesen megsebesítette az élettársát. A bíróság a vádlottat a feltételes szabadság kedvezményéből kizárta. 

A Veszprémi Törvényszék helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróság tavaly tavasszal hozott ítéletét, mellyel az ügy I. rendű vádlottját bűnösnek mondta ki 9 rendbeli különleges személyes adattal visszaélés vétségében, mint bűnsegédet, és őt 600.000 forint pénzbüntetésre ítélte, míg a II. rendű vádlottat felmentette a bűncselekmény vádja alól.

A Szombathelyi Járásbíróság ma előkészítő ülést tartott B.B és társai ügyében, amelyben a vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség emelte és képviselte.

 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. szeptember 2-án hozott ítéletet azokkal a vádlottakkal szemben, akik Zala és Somogy megye több településén egy nagy múltú Kft. termékértékesítőiként dolgozva csapták be a vevőket. 
 

A hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt dr. S. Gy. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével kisebb mértékben enyhítette a fellebbezéssel érintett vádlottak pénzbüntetésének összegét, továbbá egy vádlott szabadságvesztésének és a foglalkozástól eltiltásának tartamát, ugyanakkor egy vádlott esetében mellőzte az előzetes mentesítésre vonatkozó rendelkezést. Kisebb pontosításokkal az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta.