Részletes keresés

A Fővárosi Ítélőtábla a 2021. március 12-én tanácsülésen meghozott végzésével helybenhagyta a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét annak a nőnek a büntetőügyében, aki egy patak közelében magára hagyta újszülött gyermekét. Az enyhítő körülmények egyértelmű túlsúlyára tekintettel a másodfokú bíróság nem találta megalapozottnak a büntetés súlyosítására irányuló ügyészi indítványt. Így M. G.

A Debreceni Törvényszék 2024. december 10-én hirdetett ítéletet abban az ügyben, amelynek vádlottja egy láncfűrésszel támadt a sértettre Debrecenben.

A bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért őt 6 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és mellékbüntetésül 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A törvényszék a férfit a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből kizárta és kötelezte közel félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére, a bűncselekmény eszközéül szolgáló láncfűrészt elkobozta.

Év
2018
Közlöny
Fájl
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 421 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2012
Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2013
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki V. E. I.r. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete és folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntettében, míg P. A. C. II.r. vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért V. E. I.r. vádlottat halmazati büntetésül 12 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és végleges hatályú Magyarország területéről történő kiutasításra, míg P. A. C. II.r. vádlottat 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.

A Debreceni Törvényszék 2019. február 12-én hirdetett határozatot annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2017 áprilisában idős emberek sérelmére követtek el bűncselekményeket Debrecenben, a Thomas Mann utcai Nyugdíjasok házában. 

A Pécsi Törvényszék 2018. március 14-én kihirdetett ítéletével N. A. I. r. vádlottat, mint visszaesőt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre, 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte és 80.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. S. T. II. r. vádlottat, mint többszörös visszaesőt, lopás bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte és 100.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. P.-né Cz. Zs. III. r.

Az elsőfokon eljárt bíróság a következő tényállást állapította meg:

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntettében azt a 10 migráns személyt, akik 2015. szeptember 16. napján az államhatár védelmét biztosító kidöntött kapun keresztül jogosulatlanul léptek be az ország területére. Ezért a bíróság I-VI.r. vádlottakat egyezően 1 év 2 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év Magyarország területéről kiutasításra, VII.r.
Kép

1. Az OBT a jogkörét túllépve a kirendelések megszüntetésére hívta fel az OBH elnökét. A vonatkozó törvények értelmében az OBT nem rendelkezik utasítási jogkörrel az OBH elnöke felé. Az OBH elnökének kinevezési jogkörébe tartozó vezetők esetében jelenleg nem áll fenn összeférhetetlenségi helyzet. Minden ezzel ellentétes álláspont a zavarkeltésre irányul.

Az emberölés bűntette miatt H. R. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a felmentést és enyhítést célzó védelmi fellebbezéseket nem találta alaposnak, ezért a mai napon kihirdetett határozatával az elsőfokú ítéletet kisebb módosításokkal helybenhagyta. Ezzel az eljárás mindkét terhelttel szemben jogerősen befejeződött. 

Új könyvek a bírósági könyvtárakban:

 

Alkalmazott jogszabályok: polgári eljárásjog: 2016. február 1. /szerk. Szilner György. – Budapest: Novissima, 2016. – 473, [3] p.;30 cm. – A kézirat lezárva: 2016. febr. 15. – ISBN 978-615-5499-38-8 — Lelőhelyinformáció

E tájékoztatás a 2018. január 1-jén és azt követően indult az OBH elnökének vagy a bíróság elnökének igazgatási hatáskörébe tartozó ügyekben (továbbiakban elnöki ügy) irányadó.

A fél, illetve képviselője a bíróságok részére megküldött beadványok kézbesítéséről Ügyfélkapujának, Hivatali Kapujának vagy Cégkapujának értesítési tárhelyére az alábbi értesítéseket kapja az Országos Bírósági Hivatal (OBH) informatikai rendszere, valamint a kézbesítési rendszer útján.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2024. október 30-án nem jogerősen 6 év börtönre ítélte azt a férfit, aki magát „gyógyító és lelket mentő mesternek” feltüntetve csalt ki milliókat emberektől.  

Év
2016
Közlöny
Fájl
A Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa 2015. november 30-án, hétfőn kezdte tárgyalni a zalaegerszegi Parkerdőben, 2015 áprilisában történt gyilkossággal gyanúsított B. B. vádlott ügyét. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. július 9-én megtartott ülésén halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt elrendelte egy férfi letartóztatását.