Részletes keresés

A Debreceni Járásbíróság 2023. február 8-án megtartott nyilvános tárgyaláson 2 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte azt a férfit, akinek a többszörös közlekedési szabályszegése következtében egy gyalogos meghalt 2021 szeptemberében Debrecenben, az egyik Böszörményi úti gyalogátkelőhelyen. A bíróság a vádlottat emellett 2 év 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől és kötelezte a 430 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

A vádirat szerint a vádlott több mint 20 éven át foglalkozott Ausztriában ingatlanok felújításával, fő tevékenysége a munkaszervezés volt, a szakipari- és segédmunkát magyar alkalmazottak végezték. Ezen tevékenység során ismerkedett meg a későbbi sértettekkel, az osztrák-magyar állampolgárságú és a mosonmagyaróvári villanyszerelő vállalkozó férfival. A vádlott egyéb tartozásai miatt nem tudta fizetni az alkalmazottait, és saját nevére nem bérelhetett gépeket sem.

A Pápai Járásbíróság halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt 7 év 4 hónap fegyházbüntetésre, 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a 32 éves férfit, aki a bűncselekményt többszörös visszaesőként követte el. A bíróság ítéletében megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható, kötelezte továbbá őt az eljárás során felmerült több mint félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére is.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 58 éves tapolcai férfinak, akivel szemben emberölés előkészületének bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A Szombathelyi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év 10 hónap fogházra, 375.000 forint pénzbüntetésre és 6 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a vádlottat, továbbá kötelezte 602.994 forint bűnügyi költség megfizetésére .

Kép

A Budapest Környéki Törvényszék a több száz kilométerre lakó sértettet még decemberre idézte meg a budapesti tárgyalóterembe, ahova ő a rossz anyagi körülményei miatt nem tudott felutazni.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben egy hónapra három gyanúsított letartóztatását rendelte el.

A Budapest Környéki Törvényszék 2017. október 17-én megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik  egy lapáttal és fejszével felfegyverkezve akartak elégtételt venni az őket egy szórakozóhelyen ért sérelmeikért. 
 

A Körmendi Járásbíróság előkészítő ülésen nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt halmazati büntetésül 500.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy büntetlen előéletű férfit.

Kép

A bíróságok megújult központi weboldalán kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy az ügyfelek széles körét érintő kérdésekben minél sokoldalúbb tájékoztatást nyújtsunk. Az OBH elnökének egyik stratégiai célja a bírósághoz való hozzáférés egyszerűsítése.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. február 24-én négy, csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolt férfivel  szemben hozott ítéletet. A felbujtó I. rendű vádlott 9 év 6 hónap, társai pedig egyenként 6 év 4 hónapos szabadságvesztést kaptak nem jogerősen.

A Nyíregyházi Törvényszék 2017. október 9-én tartott tárgyalást a 2007-ben nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének ügyében. 
 
A vádirat szerint D. L. vádlott a sértett hölgy debreceni lakásába behatolva, őt feszítővassal többször fejen, arcon ütötte, majd a sértettre ráült, és nyakát leszorítva olyan gégesérülést okozott, amely B. I. azonnali halálához vezetett.
 
Bűnösnek találta vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett, hivatali vesztegetés bűntettében a Debreceni Törvényszék M. A-t és P. E-t, a bűncselekményt az I.r. vádlott tettesként, a II.r. vádlott bűnsegédként követte el.  M. A-t ezért 2 év – 3 évre felfüggesztett -  börtönbüntetésre ítélte, P. E-nek pedig 50 napi tétel, összesen 50 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie.
A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2017. március 10-én megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság ítéletét, és többek között 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre enyhítette S. Á. J. vádlott szabadságvesztését. A másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét annyiban pontosította, hogy a garázdaság bűntettét a vádlott nemcsak fegyveresen, hanem a köznyugalmat súlyosan megzavarva is elkövette.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. április 4-i ülésén meghosszabbította annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint tizennyolcadik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettét követte el. A Pest Megyei Főügyészség indítványára a bíróság meghosszabbította a letartóztatást 2019. július 11-ig, de legfeljebb az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja az ügyészség. 

Emberölés bűntett kísérletében mondta ki bűnösnek és ítélte tíz év börtönbüntetésre, valamint tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre a Nyíregyházi Törvényszék 2023. szeptember 26-án azt a vádlottat, aki kis híján halálra verte a közeledését visszautasító nőt.