Részletes keresés

A Szegedi Járásbíróság jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt kedden éjszaka vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. május hó 08. napjáig tart.
 
A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, illetve annak a nőnek a házi őrizetét, akiket kerítés bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása, illetve házi őrizete 2017. június hó 19. napjáig tart. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. március 2-án előkészítő ülést tartott a tiltott állatviadal szervezése és állatkínzás bűntette miatt B.B. I. rendű vádlott és 7 társa ellen folyamatban lévő büntetőeljárásban.

A Fővárosi Törvényszék 2022. szeptember 28-án folytatólagos előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. rendű terheltet halált okozó testi sértés, míg társait csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja az ügyészség.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a vonaton erőszakkal szerezte meg a sértett pénzét.

Több ponton megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt N. L. Z-né és társa. N. L. Z. ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. 
 
A Veszprémi Törvényszék a 2015. szeptember 14-én kihirdetett ítéletével Sz. T. vádlottat bűnösnek mondta ki életveszélyt okozó testi sértés, valamint a bűncselekmény felismerésére, elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében, ezért őt halmazati büntetésül nyolc év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá kötelezte a büntetőeljárás során felmerült 214.851,- Ft bűnügyi költség megfizetésére is.
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt N. B. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 

A Polgári jogi szekció bírósági tagozatában:

  1. helyezett: dr. Tahin Szabolcs, a Zalaegerszegi Járásbíróság bírája „A közérthetőség érvényesülése a bírósági határozatokban és a bírósági tárgyaláson” című dolgozatával.
  2. helyezett: dr. Sinkó Zsuzsanna, a Szegedi Járásbíróság bírósági titkára „A gyermekjogok érvényesülése a polgári perekben - a gyermek és törvényes képviselő meghallgatása és tájékoztatása”című dolgozatával.

A Debreceni Törvényszék 2019. június 20-án ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki 2018 januárjában egy lakatlan debreceni ingatlanban súlyosan bántalmazott egy férfit, aki később elhalálozott.

A Debreceni Törvényszék 2019. január 24-én ítéletet hirdetett annak az iraki származású, holland állampolgárnak az ügyében, aki 2016 decemberében egy kisbusszal Magyarországról iraki, szír és iráni állampolgárokat akart Nyugat-Európába csempészni.

A Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntette és 1 rendbeli közúti veszélyeztetés bűntette miatt halmazati büntetésül 1 év 4 hónap -végrehajtásában 2 évre felfüggesztett- börtönbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit.

Év
2012
Közlöny
Fájl

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. november 12-én a P. T. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban volt büntetőügyben védői indítványokra P. T. I. r. és H. I. II. r. rendű terheltek tekintetében perújítást rendelt el, és megküldte az ügyet a megismételt eljárás lefolytatására az alapügyben elsőfokon eljárt Fővárosi Törvényszéknek.

 

Ítéletet hirdetett a mai napon a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség.
 
A bíróság ítélete szerint
L. B. vádlott 
bűnös
A Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerős végzésével további három hónappal, 2016. november 3-ig meghosszabbította annak a fiatal férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben szexuális erőszak és testi sértés miatt folyik nyomozás. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016 áprilisában Kelenföldön a sértett bántalmazásával és megalázásával szexuális erőszakot követett el, amely miatt 2016.

Hónapokon át üres üvegekkel okozott károkat apja otthonában, illetve több közterületen a terhelt. Volt, hogy viselkedésével a közösségi közlekedésen keltett riadalmat utastársaiban. Ellene a Budaörsi Rendőrkapitányság Budakeszi Rendőrőrsén garázdaság vétsége és más bűncselekmények miatt indított eljárást. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2023. január 20-án megtartott ülésén elrendelte a terhelt letartóztatását.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2017. május 25. napján előzetes letartóztatásba helyezte azt a 4 férfit, akit a Budaörsi Rendőrkapitányság jelentős értékre kínálással, átadással, forgalomba hozatallal, kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádol. 
 

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú tanácsa 2019. július 4-ei tanácsülésén elutasította az Érden halálos balesetet okozó vádlott óvadék megállapítása mellett bűnügyi felügyelet elrendelése iránti indítványát és továbbra is fenntartotta a terhelt letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, akiket többek között azzal gyanúsítanak, hogy kannabiszt termesztettek Budafoki úti lakásukban. A rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy közösen, pontosan meg nem határozható időponttól 2019. február 28-ig THC-t tartalmazó kannabiszt termesztettek, amelynek mennyisége az előzetes szakértői vélemény alapján eléri a jelentős mennyiség felső határát.