Részletes keresés

Előreláthatóan január 24-én hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék a 2004-ben a VI. kerületi önkormányzat által értékesített két Andrássy úti palota adásvételi szerződése kapcsán indult büntetőeljárásban. Az ügyészség az akkori önkormányzati képviselő-testület tagjait különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja.
 

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt, jelentős vagyoni hátrányt, valamint nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, illetve kísérlete miatt azt a három vádlottat, akik 2010 és 2012 között károsították meg több tízmillió forinttal a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházakat működtető holdingot. A bűncselekményt a vádlottak tettesként vagy bűnsegédként követték el. A törvényszék első fokon Dr. K. Z.-t 3 év, Á. G.-t 1 év, R.

Kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt a Dabasi Rendőrkapitányság indított eljárást annak a terheltnek az ügyében, akinek a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2022. július 22-én elrendelte a letartóztatását.

Egy év két hónap javítóintézeti nevelésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a fiatalkorú fiút, aki a Debreceni Javítóintézetben egy összezördülés után úgy megütötte csoporttársát, hogy megrepedt az arccsontja. M.L.-t a bíróság súlyos testi sértés bűntettében marasztalta el.
 
A Kecskeméti Törvényszéken a vádirat ismertetésével, majd a vádlott és a tanúk kihallgatásával megkezdődött egy évtizedekkel korábban elkövetett emberöléses ügy tárgyalása.
 

Kábítószer hatása alatt személyesen és telefonon is zavarta a lakókörnyezetében élőket a terhelt.  Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és más bűncselekmények miatt a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 14-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

A társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette mellett társtettesként elkövetett garázdaságban is bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék azt a két férfit, akiket eredetileg közösség tagja ellen, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett erőszak bűntettével vádolt az ügyészség. A másodfokú bíróság 1 év 6 hónapról 2 évre emelte az I.r. vádlott szabadságvesztését és 3-ról 4 évre a próbaidő tartamát. A II.r.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. április 22-én egy hónapra elrendelte a médiában „Cirmosként” ismert gyanúsított előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytat eljárást különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2016. december 14-én megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését és az ügyészség indítványának helyt adva elrendelte a felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsított zuglói férfi előzetes letartóztatását.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. május 17-én elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. május 21-én kihirdetett elsőfokú ítéletében M. Tamás Zsolt I. r. vádlottat 12 év fegyházbüntetésre ítélte terrorcselekmény bűntette, rablás bűntette, valamint  lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt. A bíróság ezen túlmenően 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, valamint 25.960.469 Ft tekintetében vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

A Tatabányai Járásbíróság 2016. május 4-én egy hónap időtartamra elrendelte annak a 31 éves tatabányai férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. március 19. és március 26. között három alkalommal, majd 2016. január 26. és március 7. között ugyancsak három alkalommal e-mailen azzal fenyegette meg a tatabányai Bárdos László Gimnáziumot, hogy bomba fog robbanni az épületben.
 

A Füzesabonyi Járásbíróság a mai napon folytatta a L-D. J. Zs. vádlottal szemben állatkínzás bűntette miatt indult büntetőügy tárgyalását. A vádlott tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, a korábbi vallomását fenntartotta, a mai tárgyaláson részletesen vallomást nem tett. A bíróság a mai tárgyaláson tanúkat hallgatott ki, valamint az állatok sérüléseivel kapcsolatban meghallgatta a nyomozás során kirendelt szakértőt. A bíróság a tárgyaláson ítéletet nem tudott hozni, további szükséges bizonyítás lefolytatása érdekében a tárgyalást elnapolta.

A Kecskeméti Járásbíróság bizonyítottság hiányában felmentette az I. és II. r. vádlottat vesztegetés, míg III. r. vádlottat vesztegetés elfogadása bűntettének vádja alól.
 

A Szolnoki Járásbíróság 2025. március 12-én bűncselekmény hiányában, valamennyi vádlott és minden vádpont vonatkozásában felmentő ítéletet hozott az alvilágban „Keresztapaként” ismert T.P. vádlott és négy vádlott társával szemben önbíráskodás bűntette miatt indult büntetőügyben. Az ítélet nem jogerős. 

Egy év nyolc hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki egy villamosjárat belvárosi szakaszán szeméremsértő módon viselkedett egy kiskorú fiúval szemben. A 2016. december 14-én gyorsított eljárásban bíróság elé állított vádlottat emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétségében találta bűnösnek a bíróság.
 
Emberölés bűntettének kísérlete miatt állt a Zalaegerszegi Törvényszék elsőfokú büntetőtanácsa előtt 2015. július 9-én az a vádlott, aki önmagával és kiskorú gyermekével is végezni akart 2014 nyarán.
 
Kábítószer-kereskedelem bűntette, valamint nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indult ügyekben került sor előzetes letartóztatásokra a Nyíregyházi Járásbíróságon. A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő ügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. október 24. napjáig.
A legmagasabb időtartamú, 5 év felfüggesztés mellett két év fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, akinek 8 kutyája 2010 őszén támadt rá tanyaszomszédjára Nagyhegyesen. Az áldozatnak esélye sem volt a nagytestű, falkában támadó házőrzőkkel szemben, kórházba szállítását követően 3 nap múlva belehalt sérüléseibe. A vádlottat a bíróság most gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt marasztalta el.
 

Az Egri Törvényszék folytatta az ifj. F. I. I. rendű és id. F. I. II. rendű vádlottakkal szemben emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy tárgyalását.