Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság jogerős ítéletével 100.000 Ft pénzbüntetésre ítélte becsületsértés vétsége miatt azt a nyíregyházi férfit, aki nem tett eleget a rendőri felszólításnak.
 

A Győri Járásbíróság fegyveresen elkövetett garázdaság és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt – halmazati büntetésül – 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 5 év kiutasításra ítélte azt az elkövetőt, aki egy győri benzinkútnál kétszer a levegőbe lőtt 2018 őszén. Az ellene egy rendbeli zsarolás bűntette miatt emelt vád alól a bíróság felmentette a vádlottat. A bíróság rendelkezett arról, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, valamint a közel másfél millió forint bűnügyi költség viseléséről is. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. II.r. vádlott fegyházbüntetését 10 évre enyhítette Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és I.r. vádlottra nézve helyesen minősítette a cselekményt is. II.r. vádlott esetében azonban a különös kegyetlenség nem volt megállapítható a cselekmény során, hiszen nem tudott az ölés végső megvalósítási formájáról és nem volt jelen a bűncselekmény elkövetésekor. II.r.
A Fővárosi Ítélőtábla 2018. február 22-én Dr. B. K. vádlott ellen testi sértés bűntette  és más bűncselekmény miatt indult másodfokú megismételt büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.
 
A Szolnoki Törvényszék 2016. április 5-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság 2015.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa 2021. december 1-jén hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki szolgálati lőfegyverével vétlen lövést adott le a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság egyik rendőrkapitányságának irodájában. Az ügyészség még 2021 októberében emelt vádat a férfival szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt.

A Szolnoki Törvényszéken 2019. június 13-án, 17-én és 20-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is, valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki, melyekre összesen 13 tanút idézett meg. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt R. T. és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék elsőfokon meghozott ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 7 év 4 hónap fegyház és 8 év közügyektől eltiltás lett.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. május 7-én elutasította az ügyészség B. P. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló indítványát, és a gyanúsítottal szemben technikai nyomkövető eszközzel ellenőrzött házi őrizetet rendelt el abban a büntető ügyben, amelyben különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán nyomoz.
 
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott G. S. és társai vádlottakkal szemben becsületsértés vétsége miatt indult ügyben. 
A Nyíregyházi Járásbíróság korábban elsőfokon I. és II. rendű vádlottakat megrovásban részesítette, III. rendű vádlottat az ellene rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

A Bajai Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 27 éves kalocsai férfinek a letartóztatását, akit rablással gyanúsítanak.

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott döntést annak a férfinak a büntetőügyében, aki úgy akart fizetési előleghez jutni, hogy azt hazudta, kirabolták.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. 

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság a mai napon ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik ellen kényszerítés hatósági eljárásban, illetve hamis tanúzás miatt indult büntetőeljárás.
 
 
A Szekszárdi Járásbíróság 2014. május 9. napján hirdetett ítéletet az alábbi büntetőügyben: 
 

Tanúk kihallgatásával folytatódott 2019. január 23-án annak a Balassagyarmati Járásbíróságon folyamatban lévő büntetőügynek a folytatólagos tárgyalása, amelyben polgármester és több önkormányzati közszolgálati tisztviselő érintett terheltként.

A vádlottakkal szemben a Nógrád Megyei Főügyészség emelt vádat társtettesként, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete és ugyancsak társtettesként elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.

Előzetesben ülve, telefonon csalt ki egy zalai sértettől 90.000 Ft-ot egy trükkös csaló. A férfit a bűncselekményért 1 év 8 hónap börtönre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék.
 
Április 22-én, szerdán megkezdődött Szegeden Baunok házaspár meggyilkolásával és egyéb bűncselekményekkel megvádoltak II. fokú tárgyalása. A tárgyaláson elhangzott a vádbeszéd, amelyben az ügyész az I. és a II. rendű vádlottra is tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta.