Részletes keresés

Szemérem elleni erőszak Jász-Nagykun-Szolnok megyében
(Előzetes)
 
Tárgyalás: május 13. kedd
9 óra - fszt. 11-es tárgyaló
Dr.  Harangozó Attila büntető tanácsa
Szemérem elleni erőszak Jász-Nagykun-Szolnok megyében
 

A harmincas éveiben járó vádlott 2013 márciusában ismerte meg a celldömölki mentőállomáson a sértettet, ahol a vádlott, mint mentős tartott elsősegélynyújtásból bemutatót a helyi középiskolásoknak. Az akkor 31 éves vádlott ezt követően közösségi oldalon felvette a kapcsolatot az akkor 16 éves sértettel, majd telefonon és személyesen is tartották a kapcsolatot, hamarosan kialakult közöttük a személyes vonzalom, és 2013 nyarán szexuális kapcsolat is létesítettek. A sértett folyamatosan találkozott a vádlottal annak ellenére, hogy ismert volt előtte, hogy a vádlott élettársával él.

Az elsőfokon eljárt Tatabányai Törvényszék a következő tényállást állapította meg:
Jogerősen 13 év fegyházra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a lajosmizsei férfit, aki másfél éves kislányát késsel annyira megsebesítette, hogy a gyermek életét csak műtéttel tudták megmenteni. Az ítélet indoklásakor elhangzott: az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék kellő alapossággal tárta fel a bűnösségi körülményeket, megalapozott ítéletet hozott, és a kiszabott büntetés is arányos az elkövetett cselekmény súlyával, valamint a vádlott társadalomra veszélyességével.

A MAL Zrt. az Ajka melletti telephelyén évtizedek óta folytatott timföldgyártási tevékenységet. A gyártási folyamat során keletkező melléktermék a vörösiszap, amelyet csővezetékeken juttattak ki a gyártól több kilométerre lévő tároló kazettákba. A különböző beosztású vádlottak számos foglalkozási szabályt és üzemeltetési szabályzatot megszegtek, melynek következtében a X-es kazettában felhalmozódott lúgos víz mennyisége és lúgossága a katasztrófa napján jóval meghaladta az üzemeltetési szabályok szerinti maximumot. 2010. október 4. napján az ajkai telephelyen lévő X.

A Debreceni Törvényszék 2021. október 20-án megtartott nyilvános ülésen hirdetett ítéletet annak a négy vádlottnak az ügyében, akik közül ketten kereskedtek a sértettel, ketten pedig azért fizettek, hogy a kiskorú lánnyal szexuális cselekményt kövessenek el.

A Debreceni Járásbíróság 2021. október 15-én megtartott tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik Debrecen több pontján is megkíséreltek bűncselekményeket elkövetni. 

Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék 2021. február 19-én azt a vádlottat, aki rendszeresen és durván, puszta kézzel bántalmazta az élettársát. A nő végül belehalt a sérüléseibe.

A bíróság Z. J.-t halált okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. A vádlott legkorábban a büntetése kétharmad részének kitöltését követően szabadulhat feltételesen.

 

A 34 éves I. rendű és a 38 éves II. rendű vádlottak kollégák voltak, egy házban szállásolták el őket, ahol 2018. szeptember 7-én az esti órákban munkatársaikkal születésnapot ünnepelve sört fogyasztottak. A munkatársaik a másnapi munkavégzés miatt 23 óra körül lefeküdtek, a vádlottak pedig elhatározták, hogy szereznek még szeszesitalt, ezért 1 óra körül az I. rendű vádlott által ittasan vezetett személygépkocsival boltba indultak.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 júliusában J-M. N. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 6 év 10 hónap fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a védő a jogi minősítés megváltoztatása érdekében enyhítésért fellebbezett. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2018. április 12-én ítéletet hirdetett a Mahir Cityposter Kft. felperes által Budapest Főváros Önkormányzat alperes ellen indított polgári perben. A bíróság megállapította, hogy az önkormányzat 2015 októberében kelt felmondó nyilatkozata a felek közötti szerződést nem szüntette meg.
 
Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2013
Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2013
Év
2018
Közlöny
Fájl
Év
2021
Közlöny
Fájl

Lezárult az ÁROP 1.2.18/A. azonosító jelű „Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára” megnevezésű projekt, amelyre az Országos Bírósági Hivatal, a Kúria, 3 ítélőtábla és 15 törvényszék - köztük a zalaegerszegi - pályázott.

Az erőforrások optimális felhasználása révén hatékonyabb és gazdaságosabb működést biztosító projektben a 19 bírósági szervezet összesen 482.978.655 Ft-ot nyert. Zala megye közel 20 millió Ft-hoz jut a pályázat sikeres lezárása esetén.

A Gyulai Törvényszék előtt Zs. R. J. vádlott ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt  indult büntetőügyben 2018. szeptember 20-án nem jogerős ítélet született. A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat emberölés bűntettében, ezért őt 20 évi fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság rendelkezett a feltételes szabadság legkorábbi időpontjáról, a lefoglalt bűnjelekről, a polgári jogi igényről, az eljárási illetékről.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa ma megváltoztatta a Miskolci Törvényszék ítéletét. L. T. I.r. vádlott szabadságvesztését 18 év börtönbüntetésre enyhítette. F. T. G. III.r. vádlott cselekményét társtettesként elkövetett emberölés bűntettének, bűnsegédként elkövetett garázdaság bűntettének és bűnsegédként elkövetett testi sértés kísérletének minősítette. A bíróság egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt Zs. R. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 8 év börtön és 6 év közügyektől eltiltás lett. 

Az elsőfokon eljáró Kaposvári Törvényszék a következő tényállást állapította meg: