A hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt dr. K. T. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2025. július 11-én kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Dr. K. J. VIII. rendű vádlott szabadságvesztés büntetését 1 évre, annak próbaidejét 2 évre enyhítette, egyúttal azonban a közszolgálati tisztviselői szolgálati foglalkozástól 6 év eltiltásra is ítélte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Ezzel az eljárás dr. K. J. VIII. rendű vádlottal szemben jogerősen befejeződött.
Részletes keresés
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2024. május 14-én a Nyíregyházi Törvényszék Bocskai utcai épületének kezelőirodáiban személyes ügyintézésre kizárólag 09:00 és 10:00 óra között lesz lehetőség, ezt követően a személyes ügyfélfogadás szünetel. Ügyfeleinknek ezen időtartam alatt van lehetőségük a bírósági épület előterében található gyűjtőládában a papír alapú beadványaik elhelyezésére is. Az elektronikus ügyintézés egész nap változatlanul, a megszokott módon történik.
Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény rendelkezései értelmében 2020. április 1. napjával megszűnnek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok. Hatáskörüket első fokon munkaügyekben a törvényszékek, közigazgatási ügyekben a 2010. évi CLXXXIV. törvény mellékletében meghatározott 8 közigazgatási kollégiummal rendelkező törvényszék és meghatározott ügyek tekintetében a Kúria veszi át.
Dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit törvényszéki elnöki mandátuma 2024. november 30. napjával megszűnik.
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 123. § (1) bek. alapján december 1. napjától az elnöki feladatokat teljes jogkörben dr. Szentgyörgyi-Biró Enikő elnökhelyettes látja el.
Veszprém, 2024. 11. 29.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály