Részletes keresés

Típus: Szabályzat Sorszám: 17 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2014

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa lényeges, felderítetlenségből és részben a tényállás megállapításának hiányából eredő - a fellebbezési eljárásban nem orvosolható - megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Törvényszéket. Az új eljárásban a törvény kötelező rendelkezése értelmében az elsőfokú bíróság más tanácsának kell eljárnia.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2015. február 13-án hozott végzésében 30 napra elrendelte M. B. A. gyanúsított előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyet a BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytat ellene nyereségvágyból és több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt. A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélyére, valamint arra tekintettel rendelte el a gyanúsított előzetes letartóztatását, hogy megszökött, elrejtőzött a hatóság elől.
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 3-án kihirdetett ítéletében részben helyt adott a Magyar Cetelem Bank Zrt. felperes keresetének a Magyar Állam alperes ellen általános szerződési feltételek tisztességtelenségére vonatkozó törvényi vélelem megdöntése iránt indított perében. 
 

A Fővárosi Törvényszék (FT) másodfokú döntése értelmében három hónappal – azaz 2019. november 30-ig – meghosszabbították annak az ukrán állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és más bűncselekménnyel gyanúsít az ügyészség.      

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónapra – 2021. március 30-ig – meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít a Fővárosi Főügyészség. 

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2020 nyarán egy 77 éves sértettet egy kőbányai lakásában egy fadarabbal, illetve ököllel olyan erővel bántalmazott, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség négy személyt vádol társtettesként, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntettével.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 6 év 6 hónap börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit emberölés bűntettének a kísérletével vádolt az ügyészség. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 93 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 344 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 3 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Döntések Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 421 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2012

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. rendű terheltet felbujtóként előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével, a II. és III. rendű terhelteket pedig ezen bűncselekmény társtetteseként vádolja az ügyészég. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. december 12-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az ügyészség a terheltet emberölés, valamint kifosztás bűntettével vádolja.