Részletes keresés

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére, mulasztással elkövetett emberölés, testi sértés bűntettében, valamint sikkasztás és hamis magánokirat felhasználásának vétségében azt a férfit, aki nem gondoskodott megfelelően édesanyjáról. Az asszony halálához a rossz lakhatási és higiénés körülmények, valamint az elmaradt gyógykezelés vezetett.

A vádlott (1969) 2021 áprilisában személygépkocsival közlekedett, amikor egy őt előző autóra ráhúzva a kormányt szándékosan nekiütközött. A leszorított gépkocsi az árokba hajtott és felborult. A vádlott vezetői engedélyét a rendőrök a helyszínen elvették.

Kép

2020. március 31. napján kihirdetésre került a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III.31.) Korm.rendelet.

Új könyvek a bírósági könyvtárakban

 

Kiemelt újdonság

 

A szegedi Királyi Ítélőtábla története 1890-1914 között / Antal Tamás. - Budapest; Szeged, 2014. - 167 p., ill. - ISBN 978-963-12-0356-1. — Lelőhelyinformáció

Általános témakörök

Év
2019
Közlöny
Fájl
Kép

Ha azt halljuk, hogy meg kell ismételni egy tárgyalást, sokan arra gondolnak, hogy mindenkit újra ki kell hallgatni, mindent bizonyítást meg kell ismételni – ez azonban nem fedi a valóságot. A bírónak nem kell egy az egyben megismételnie a tárgyalási napokat, csak ismertetnie kell a korábbiak lényegét – hangsúlyozza dr. Hornyák Szabolcs, az OBH igazgatási feladatokkal megbízott bírája.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

JOG ÁLTALÁBAN

A Debreceni Járásbíróság ma kihirdetett ítéletében B.L. elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntett, rablás bűntett, valamint lopás vétség, míg R. J. másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért az elsőrendű vádlottat 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, társát 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltással sújtotta. A vádlottak feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

A Debreceni Törvényszék bűnösnek mondta ki I.r. H. Nándor és II.r. M. András vádlottakat társtettesként elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettében, ezért a vádlottakat 6- 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés büntetés végrehajtását mindkét vádlott vonatkozásában 2 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottakat a bíróság ugyanakkor előzetes mentesítésben részesítette.
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt J. Sándor és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
Így a vádlottak jogerős büntetése az I. rendű vádlott esetében 9 év fegyház és 9 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlott estében 6 év fegyház és 6 év közügyektől eltiltás, a III. rendű vádlott esetében 7 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltás lett.

A bíróság elsőfokú ítéletében a hét vádlottat bűnösnek mondta ki, közülük négy vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt. Az I. és II. rendű vádlottakat a bíróság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntettében látta bűnösnek, ezért B. Balázs I. rendű vádlottat 14 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra, K. Lóránt II. rendű vádlottat pedig 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Nagykanizsai Zsidó Hitközség zsinagógájának udvarán található emlékmű egy elemét is elvitték azok a fémtolvajok, akik ügyében 2015. április 21. napján született jogerős másodfokú ítélet.
 
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt T. M.  és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Az I. rendű vádlott T. M-et az ellene a hűtlen kezelés bűntettének kísérlete és a II. rendű vádlott dr. Cs. Zs-t az ellene bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettének kísérlete és a magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. A táblabíróság a III. és a IV. rendű vádlott I.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. március 10-én ítéletet hirdetett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. felperes és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet alperes között haszonbérleti jogviszonyból származó elszámolási kötelezettség megállapítása iránt folyamatban volt polgári perben. A bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek mintegy 17 millió forintot és kamatait, valamint közel egymillió forint perköltséget.
 

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa az ún. „Szeviép”-ügyben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az I. r., a II. r., valamint a III. r. vádlottat az ellene társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntette miatt emelt vád alól felmentette.

* * *

Előzmény:

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa kisebb jogszabályi pontosítással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék részítéletét abban a – nem nyilvános – büntetőügyben, amely hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és egyéb bűncselekmények miatt indult V. L. és társai ellen. A 2020. december 18-án tanácsülésen meghozott másodfokú döntéssel a bűnösségüket beismerő I., XI. és XX. r. rendű vádlottakkal szemben is jogerősen befejeződött az eljárás.

Jogerősen is 3 év fogházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a lengyel kamionsofőrt, akinek a járművéről elszabadult pótkerék három ember halálát okozta a 47-es számú főúton, 2016. februárjában. A bíróság a vádlottat kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek és 5 évre a járművezetéstől is eltiltotta. Cz. R.-nek az 5,7 millió forintos bűnügyi költségből 1,9 millió forintot kell kifizetnie, a fennmaradó rész – több mint 3 milliós tolmácsdíjjal – az állam terhén marad.

Többször elvették a sértett pénzét a terheltek és még orvosi segítséget sem hívtak az egyre rosszabb egészségi állapotban lévő férfihoz. Megfelelő kezelések hiányában a sértett életét vesztette. Holttestét – a tolószékével együtt – egy erdőbe vitte ki a három vádlott. Az ügyben nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A bíróság 2021.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. június 19-én K.B. vádlott és társa ellen emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, amellyel az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A közelmúltban másodfokon jogerősen lezárult annak a középkorú férfinak a büntetőügye, aki alig három hónap leforgása alatt három embert, köztük egy mentőápolót és egy nőt is bántalmazott. A férfival szemben elsőfokon kiszabott büntetést a másodfokú bíróság csaknem kétszeresére súlyosította.