Részletes keresés

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2020. szeptember 2-án elsőfokon egy év négy hónap, végrehajtásában két év hat hónapra felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2018 decemberében részt vett egy tömegdemonstráción a Kossuth téren, ahol a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé tojásokat dobott. 
 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónap időtartamra 2018. január 28-án elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint több alkalommal szexuálisan zaklatta párja kiskorú gyermekeit. 
 

A 2018. január 1-jén, vagy azt követően indult nemperes eljárásban – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – elektronikus ügyintézésre köteles

a) az ügyfélként eljáró

aa) gazdálkodó szervezet,

ab) állam,

ac) önkormányzat,

ad) költségvetési szerv,

ae) ügyész,

af) jegyző,

ag) köztestület,

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – büntetővégzésben - 1 év 2 hónap -végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönt szabott ki egy 25 éves kiskunhalasi férfivel szemben, aki az őt tetten érő halőröket fenyegette meg.

A mai napon 10 órától ítéletet hirdetett a Nyíregyházi Törvényszék L.A. I. és Káté Ferenc II. rendű vádlottak ügyében.

I. rendű vádlottat az ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntettének vádja alól felmentette, míg II. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki garázdaság vétségében és 1 évi időtartamra próbára bocsátotta.

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az ügyész indítványával egyezően lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a 85. számú főúton a forgalommal szembeni sávban közlekedő gyanúsítottat illetően és határozatában megtiltotta, hogy a gyanúsított lakóhelyét, Nagylózs községet elhagyja.
 

Az emberölés bűntette miatt L. T. ellen indult büntetőügyben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak a büntetés enyhítéséért, a feltételes szabadságra bocsáthatóság érdekében bejelentett védelmi fellebbezéseket, ezért a 2024. június 14-én meghozott ítéletével csupán a cselekmény jogi minősítését pontosította, egyebekben azonban a Fővárosi Törvényszék tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kiszabó ítéletét helybenhagyta. Ezzel az eljárás jogerősen befejeződött.

A Fővárosi Törvényszék 2015. június 9-én kihirdetett határozatában hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság ítéletét és újabb határozat meghozatalára utasította abban az ügyben, amelyet dr. R. Pál és társai felperesek indítottak a M. Kft. alperes ellen birtokháborítás megszüntetése iránti perben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. október 9-i elsőfokú végzésében 7.500.000 forint összegű óvadékot állapított meg és enyhébb tartalmú bűnügyi felügyeletet rendelt el az M. R. ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben. Amennyiben a végzés véglegessé válik, az óvadékot három hónapon belül lehet befizetni és ezt követően a gyanúsított Budapest és Pest megye közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatja el, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2024. szeptember 24-én tartott nyilvános ülésén megváltoztatta annak a férfinak az ítéletét, akit járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság. 

Az elsőfokú bíróság 2024. június 6-án meghozott ítéletében a vádlottat járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt 90 nap elzárásra ítélte és 2 év 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. A döntéssel szemben akkor az ügyészség súlyosítás, míg a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett.

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt M. M. I. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a 2021. február 5-én meghozott ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az I. r. vádlott élet elleni cselekményét aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének, a csalás bűntetteként értékelt cselekményét folytatólagosan elkövetett jogtalan elsajátítás vétségének minősítette, a II. r. vádlott esetében pedig a hamis magánokirat felhasználása vétségénél mellőzte a felbujtói magatartásra utalást. Az I. r.

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nyilvános ülésen helybenhagyta a Sárvári Járásbíróság ítéletét.

A Pécsi Járásbíróság 2020. november 3-án elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság 2017. április 10. napján M. Zs. vádlott ellen csalás vétsége miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, a másodfokú bíróság ítéletét a kiszabott büntetés tekintetében megváltoztatta.
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2023. február 8-án, nyilvános ülésen hirdetett határozatot annak a négy vádlottnak a büntetőügyében, akiket hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondtak ki bűnösnek. Az elsőrendű vádlott könnyű testi sértés vétsége miatt is felelt tettéért.
A másodfokú bíróság a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2022. október 14-ei ítéletében kiszabott büntetést az első-, valamint a harmadrendű vádlott vonatkozásában megváltoztatta, míg a másod- és a negyedrendű vádlott esetében helybenhagyta.

A Fővárosi Törvényszék 2016. november 24-én másodfokú, jogerős határozatával helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét a P. L. ellen garázdaság bűntette miatt indult büntetőügyben.
 
2025. 01. 17.

A légi közlekedés gondatlanságból elkövetett halált okozó veszélyeztetésének vétsége miatt P. A. J. őrnagy vádlott ellen indult katonai büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette az ellene emelt vád alól. A döntés nem jogerős, ellene az ügyészség fellebbezést jelenthet be, ebben az esetben az eljárás a Kúrián folytatódik harmadfokon.