Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa ma megváltoztatta a Szolnoki Törvényszék ítéletét, illetve csak részben módosította a vádlottak cselekményeinek minősítését. II.r. vádlott vonatkozásában a szabadságvesztés büntetés 2/3 részének kitöltése után helyezhető feltételes szabadságra. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság magas színvonalú, részletes bizonyítást folytatott le és megalapozott tényállást állapított meg.

A Fővárosi Törvényszék 2014. február 26-án kihirdetett első fokú ítéletében S. P-rt és I. T-t életfogytig tartó, D. L-t pedig tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A bíróság K. G-ral és G. B-nal szemben egyaránt 12 év,  míg L. Z-nal szemben 5 év fegyházbüntetést szabott ki, K. K-t pedig 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az I. r vádlott és a II. r. vádlott egy Sopronban található munkásszállón laktak. 2016. december 10-én 16 óra tájban I. rendű vádlott azzal kereste meg II. r. vádlottat, hogy tud egy helyet, ahol különböző ruhákat és cipőket, pl. Nike termékeket tudnak szerezni. A holmik elhozatalakor II. r. vádlottnak csak figyelnie kellett volna. A felajánlás során I. r. vádlott nem mondta meg, hogy hová kell ezekért menni, II. r. vádlott pedig azt gondolta, ha valóban sikerül jó cipőket, ruhákat szerezniük, akkor a gyerekeinek tud ajándékot adni karácsonyra.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az Egri Törvényszék ítéletét. 
 
A Fővárosi Ítélőtábla ügyében kirendelés alapján eljáró Pécsi Ítélőtábla tanácsa 2017. január 26-án nyilvános ülést tartott, melyen  perbeszédek hangzottak el. Az ítélőtábla az ügyben 2017. február 10. napján 10 órakor hirdet határozatot.
 
Az ügyről
 

A Debreceni Törvényszék 2019. június 20-án ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki 2018 januárjában egy lakatlan debreceni ingatlanban súlyosan bántalmazott egy férfit, aki később elhalálozott.

Várhatóan április 20-án ítéletet hirdet a Fővárosi Törvényszék  dr. G. Á. ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult és perújítás folytán megismételt büntetőügyben. 
 

A Debreceni Törvényszék 2019. január 24-én ítéletet hirdetett annak az iraki származású, holland állampolgárnak az ügyében, aki 2016 decemberében egy kisbusszal Magyarországról iraki, szír és iráni állampolgárokat akart Nyugat-Európába csempészni.

Kép

Január 28. az adatvédelem nemzetközi napja, célja pedig, hogy felhívja a figyelmet az adatvédelem fontosságára. A mindennapjainkban is tapasztalható, hogy az Európai Unió a személyiségi jogok és az adatvédelem érdekében egyre határozottabban lép fel. A sokat emlegetett GDPR (General Data Protection Regulation) 2018. májusi bevezetése óta az adatvédelem területén a korábbinál jóval szigorúbb lett az EU szabályozása.  

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. november 4-én ítéletet hirdetett a D. L. és M. I. ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádlottakat bizonyítottság hiányában felmentette, a bűnjelként lefoglalt fegyvereket elkobozta. 
 

Az ügyészség azzal vádolta dr. K.I. I.r. vádlottat és társait, hogy a MVM Zrt. vezetői és alkalmazottaiként – beosztásukat felhasználva – különböző, ténylegesen meg nem valósult beruházások előkészítése során, bűnszervezetet létrehozva vagyonkezelői kötelezettségüket szándékosan megszegték és ezzel összességében több milliárd forintos kárt okoztak az állam tulajdonában álló gazdasági társaságnak, illetve a bűncselekmény elkövetéséhez segítséget nyújtottak.

Halmazati büntetésként életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a vádlottat, aki 2016. január 22-én baltával megölte, majd felgyújtotta feleségét Debrecenben, Nyíl utcai otthonukban. P. L-t a bíróság bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, kapcsolati erőszak és személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek, és 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta.

A vádlottak a Pécsi Tudományegyetem egykori gazdasági vezetői, alkalmazottai, valamint a velük kapcsolatban álló vállalkozások képviselői.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. december 17-én egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt az ügyvédet, akit a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás bűntettével, ügyvédi visszaélés bűntettével, közokirat-hamisítás bűntettének kísérletével, valamint kábítószer kereskedelem bűntettével gyanúsít.
 
Az I. r. vádlott és a II. r. vádlott között régi baráti, ismerősi kapcsolat állt fenn, melynek köszönhetően a II. r. vádlott az I. r. vádlottat szabadságvesztés büntetésből történő szabadulását követően lakásába befogadta. Az alkoholproblémákkal küzdő, és emiatt kényszergyógyításban is részesülő I. r. vádlott az italozással továbbra sem hagyott fel. 2015. február 23-án a munka végeztével is egy presszóban italozott, ahol beszélgetésbe elegyedett az addigra szintén erősen ittas sértettel. Amikor az I. r. vádlott a presszóból azzal távozott, hogy a II. r.
Megváltoztatta a Miskolci Törvényszék másodfokú büntető tanácsa a csalás és okirat hamisítás miatt dr. R. Gy. L. és  társai ellen indult büntetőügyben a Miskolci Járásbíróság ítéletét. 
 
A Fővárosi Törvényszék 2018. március 8-án meghozott másodfokú határozatával jogerősen felmentette T. Á. B. vádlottat az ellene rágalmazás vétsége miatt indult büntetőügyben.
 
A Debreceni Törvényszék mai nyilvános ülésen hirdette ki ítéletét abban a büntetőügyben, melynek vádlottja 2014. június 6-án Püspökladányban kisodródott egy kanyarban, áttörte egy ház kerítését, kiütötte a gázcsonkot, majd utasait hátrahagyva elment a helyszínről. 
 
A másodfokú bíróság a Püspökladányi Járásbíróság 2017. június 9-én hozott ítéletét  megváltoztatta, s a vádlottat az ellene emelt közveszély okozása vétségnek vádja alól felmentette. 

A Veszprémi Törvényszék több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt tíz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte – első fokon – azt a 61 éves veszprémi férfit, aki késsel többször megszúrta az unokaöccsét és szomszédját.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, valamint kötelezte őt közel 500 ezer forint összegű bűnügyi költség megfizetésére.

Típus: Szabályzat Sorszám: 20 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017