Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék  a 2015. január 7-én kihirdetett első fokú ítéletében V. Attila elsőrendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek  végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette és előzetes mentesítésben részesítette. T-né D. Valéria másodrendű  vádlottat, testi sértés bűntette  és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt 2 évre,  míg V.

A Fővárosi Törvényszék 2015. december 17-én B. Béla vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évre felfüggesztette.

A korábbi elsőfokú bíróság ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte, ezért az első fokú eljárást elölről kellett kezdeni.

A Fővárosi Törvényszék 2015. december 29-én ítéletet hirdetett a K. A. és társai ellen sikkasztás, vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult büntető ügyben.
 
A bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletében a vádlottak közül:
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. január 29-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK V. kerületi Rendőrkapitánysága folytat eljárást közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 3-án kihirdetett elsőfokú ítéletében életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte F-Sz. A. vádlottat nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt. A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 37 évben állapította meg. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 26-án egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki Budapesten e hét végén a hajnali órákban kirabolt két külföldi férfit, egyiküket a nála lévő késsel súlyosan megsebesítette.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. június 27-én egy hónapra elrendelte annak a brit állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akinél egy józsefvárosi szórakozóhelyen rendőri intézkedés során kábítószert találtak.
 
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. november 8-án kihirdetett elsőfokú ítéletével elutasította a Magyar Helsinki Bizottság felperes keresetét, amelyben azt kérte megállapítani, hogy az alperesek - a józsefvárosi önkormányzat és polgármestere - egy 2015. augusztusi, a polgármester hivatalos facebook-oldalán megjelent bejegyzéssel megsértették az egyenlő bánásmód követelményét és zaklatást követtek el a Magyarországra érkező migránsokkal szemben, megsértve ezzel emberi méltósághoz fűződő jogukat.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit a 2019. február 16-án Zuglóban elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.

A Fővárosi Törvényszék 2019. május 29-én ítéletet hirdetett az S. P. és 5 társa ellen nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben. Hosszú tartamú, köztük életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéseket szabott ki a bíróság, valamint 30 millió forintot meghaladó kártérítésre és ugyancsak több tízmilliós nagyságrendű bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a vádlottakat.

A Budapesti XX., XXI. és XIII. Kerületi Bíróság a mai napon bíróság elé állítás során állatkínzás bűntettének kísérlete miatt 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a budapesti asszonyt, aki három kismacskát ásott el élve az udvarán.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a külföldi férfinak a letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. 

 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, és négy hónapra annak a harmadik férfinak a bűnügyi felügyeletét, akiket bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak. 

A Fővárosi Törvényszék  2017. április 27-én kihirdetett végzésében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, melyben bűnösnek mondta ki Toroczkai Lászlót, Ásotthalom jelenlegi polgármesterét két rendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi irodájánál 2012 márciusában megvalósított cselekménye miatt. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit többszörös visszaesőként rablás bűntettével vádolt az ügyészség.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság letöltendő szabadságvesztésre ítélte azokat a vádlottakat, akiket súlyos egészségromlást okozó testi sértéssel vádolt az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék 2024. március 22-én különösen nagy értékre elkövetett rablás miatt három vádlottat (az I., II., III. rendű terheltet) 8 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra, továbbá 800 ezer forintos és 600 ezer-600 ezer forintos pénzbüntetésre ítélt, továbbá 6,5 millió forintos és 4-4 millió forintos vagyonelkobzást is elrendelt velük szemben. A IV.

A Fővárosi Törvényszék 2024. szeptember 2-án ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor Értékpapír Zrt. vezetőjét és társait többek között 242 rendbeli társtettesként, bűnszervezetben, részben folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolta az ügyészség. 

A több mint 8 éve tartó tárgyalássorozat végén a törvényszék 10 vádlott vonatkozásában hirdetett ítéletet.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. október 12-én Dr. F. V. vádlott ellen emberölés bűntettének előkészülete miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés és a büntetés kiszabása körében megváltoztatta. 
 

A személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt M. R. A. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelező döntésével egyetértett, ezért a mai napon meghozott végzésével helybenhagyta azt. A megismételt elsőfokú eljárás ezúttal magasabb hatásköri szinten, a Fővárosi Törvényszéken folytatódik. Az ítélőtábla döntése ellen nincs helye jogorvoslatnak, az a mai napon véglegessé vált.