Részletes keresés

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte Cs. Péter vádlottat azzal, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmadának kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat emellett 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a  - korábban - ügyvéd foglalkozású férfinak az előzetes letartóztatását, akit ügyfelei sérelmére elkövetett csalás és sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. december 13-ig tart.
 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla, mint II. fokú bíróság a kábítószer birtoklásának bűntette miatt C. S. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék, mint I. fokú bíróság ítéletének a büntetési tételere vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap szabadságvesztés és 6 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.

A Fővárosi Törvényszék 2019. március 5-én elrendelte annak a portugál állampolgárságú terheltnek az átadási letartóztatását és átadását, akit a magyar rendőrség 2019. január 16-án vett őrizetbe európai elfogatóparancs alapján. 

A Hatvani Járásbíróság a mai napon meghozott elsőfokú ítéletével fiatalkorú V. E. I. rendű vádlottat társtettesként a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt két év fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélte, melynek végrehajtását két évre felfüggesztette, fiatalkorú Sz. R. II.

A Kecskeméti Járásbíróság csődbűncselekmény és vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek azt az 53 éves I. r., a 43 éves II. r. és a 49 éves III. r. vádlottakat, akik 2013-ban egy felszámolás alatt álló gazdasági társaság vagyonát csalárd módon elvonták, amellyel két hitelezőt károsítottak meg.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon helybenhagyta a Szentesi Járásbíróság 2014. február 7-én meghozott elsőfokú ítéletét, melyben H. K. K. vádlottat foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt egy év végrehajtásában kettő év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2015. június 2-án kihirdetett elsőfokú ítéletében P. L-t a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt emelt vád alól felmentette. 
 
A vádlott és F. A. sértett korábban munkatársak voltak, közöttük nem volt haragos viszony. A sértett rendszeresen, nagy mértékben fogyasztott alkoholt és rendszeresen vitte sétáltatni a kutyáját a bűncselekmény elkövetési helyére. A vádlott 2015. június 8-án este kilenc körül az útkereszteződésben található buszmegálló előtti aszfaltozott, járdaszegéllyel kiépített buszfordulónál találkozott össze a már jelentősen ittas sértettel, aki kutyát sétáltatott, és egymással beszédbe elegyedtek.
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében megállapította a vádlott bűnösségét és ezért a vádlottat 1 év 4 hónap szabadságvesztésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette és előzetesen mentesítette a vádlottat a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket társtettességben elkövetett kifosztás  bűntettének és más bűncselekménynek megalapozott gyanúja miatt szerdán vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. október hó 30. napjáig tart. 
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. február 21-ig – elrendelte annak a két nőnek és két férfinak a letartóztatását, akiket társtettesként felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablás bűntettével gyanúsítanak. 

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt négy év – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének, de legkevesebb három hónap kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az elsőfokú bíróság kötelezte továbbá a vádlottat a több mint kettőszázezer forint bűnügyi költség viselésére is. 

A Nyíregyházi Járásbíróság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében hozott ítéletet a 2017. június 21-én.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen további egy gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, akit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség. A gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. július hó 29. napjáig tart.
 

A Szekszárdi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2019. szeptember 26-án tartott nyilvános ülésen – részben megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, leszállítva a büntetés mértékét – 5 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a hasonló bűncselekmények miatt már korábban büntetett, speciális bűnismétlőnek minősülő, harmincéves férfit, aki 2018. év eleje és 2018. augusztus 29-e közötti időben Tolnán és környékén kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak minősülő drogokkal kereskedett.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt R. A. és társa K. K. ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 3 év 2 hónap börtön és 4 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlotté 2 év 8 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás lett. 

Az ítélet indoklásában elhangzott, a Szegedi Törvényszék arányos büntetést szabott ki, így annak megváltoztatására az ítélőtábla nem látott indokot. 

A Veszprémi Törvényszék 2020. február 5-én aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért őt a fiatalkorúakkal szemben kiszabható maximális – 15 év – tartamú, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, valamint – szintén a maximumban meghatározott – 10 év időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. M. B. vádlottat 2 rendbeli rablás bűntettében, ezért halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2017. szeptember 22-ig tart.