Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság négy ügyet bírált el az elmúlt héten bíróság elé állítás során. 
 
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Balassagyarmati Törvényszék – első fokon, nem jogerősen – egy férfit, mert bizonyítottnak látta, hogy 2014 szeptemberében, egy helyi roma nemzetiségi választás előtt hamis bejelentésekkel megpróbált töröltetni a jelöltek közül két embert; a választás után néhány nappal pedig más nevében terjesztett elő jogorvoslati kérelmet, szabálytalanságokra hivatkozva.
 
A Miskolci Járásbíróság 2015. június hó 19-én kihirdetett ítéletében F.A.J. vádlottat az ellene gondatlan közveszélyokozás vétsége miatt emelt vád alól felmentette. 
 
Tárgyalás a Szegedi Ítélőtáblán 
20 vádlottas adócsalás bűntette Bács-Kiskun megyében
 
Április 13-án és április 15-án két tárgyalási napon tárgyalt a Szegedi Ítélőtábla egy 20 vádlottas adócsalási ügyet. Elhangoztak a perbeszédek, a vádlottak is szóltak az utolsó szó jogán, míg a határozathirdetésre április 20-án szerdán reggel 9 órától kerül sor.
 
Az Egri Törvényszék 2015. június 3-án kihirdetett elsőfokú ítéletével Cs. P. vádlottat kábítószer birtoklása bűntette miatt kettő év börtönbüntetésre ítélte, melynek a végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette, míg az ellene emelt emberölés bűntettének és kifosztás bűntettének vádja alól – bizonyítékok hiányában – felmentette.
 
A Miskolci Törvényszék 2016. május hó 17. napján ítéletet hirdetett a R.E. I.r. és  II.r. Kft. felpereseknek, – a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata I.r. és II.r. Kft. alperesek ellen tisztességtelen piaci magatartás miatt folyamatban lévő perében.
 
Év
2011
Közlöny
Fájl
Év
2014
Közlöny
Fájl
Közel 20 év után került bíróság elé F. R., akit azzal vádoltak, hogy 1996-ban megölt egy férfit a Zala megyei Csapi településen, s a bűncselekmény kapcsán hamisan vádolt meg mást. A férfi első fokon 15 év szabadságvesztést kapott, társát pedig 13 évre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék büntetőtanácsa.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 5-én kihirdetett végzésében felfüggesztette az Eger és Környéke Takarékszövetkezet felperes Magyar Állam alperes ellen indított perének tárgyalását és az Alkotmánybírósághoz fordult a 2014. évi XXXVIII. törvény egyes paragrafusai alaptörvény ellenességének és nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását kérve. A bíróság indítványozta, hogy a testület visszamenőleges hatállyal semmisítse meg a törvényt, illetve annak kifogásolt rendelkezéseit.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. február 5-én hozott nem jogerős ítéletével közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt egy év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2016. február 3-án bombarobbantással fenyegette a Fővárosi Törvényszéket.
 
Folytatólagosan elkövetett sikkasztásban, pénzmosásban, közokirat-hamisításban és csalásban mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt a négy vádlottat, akik 2007-ben csaknem 400 millió forint értékű intervenciós kukoricát értékesítettek. A vádlottak az MVH szerződött partnereként tároltak mintegy 10.900 tonnányi gabonát, amelyből több mint 10.500 tonnának nyoma veszett.
 
A Debreceni Törvényszék a mai napon ítéletet hirdetett abban a polgári perben, melyet a felperes a roma közösség elleni gyűlölet beszéd miatt indított M.L. alperessel szemben.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság nem jogerős határozatával kábítószer-kereskedelem bűntettében, mint társtetteseket mondta ki bűnösnek a vádlottakat. II. és III. rendű vádlottat 5 év 8 hónap fegyházbüntetésre, IV. rendű vádlottat 4 év fegyházbüntetésre, V. rendű vádlottat 7 év fegyházbüntetésre, míg VI. rendű vádlottat 5 év fegyházbüntetésre ítélte.
 
Ítélet tárgyalásról való lemondás mellett
 
Bizonyos esetekben a vádlott lemondhat arról, hogy ügyében tárgyalást tartsanak. Egy ilyen esetre volt példa április második hetében a Zalaegerszegi Törvényszéken. 
 

A Szekszárdi Járásbíróság ítéletet hirdetett első fokon az „unokázós csalók” ügyében a bűnszervezet vezetőjével és egy futárával szemben. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt R. Gy. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék II. fokon meghozott ítéletét. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a halált okozó testi sértés miatt O. R. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott cselekményét gondatlan emberölés vétségének minősítette, a kiszabott büntetést 6 év fegyházról 3 év fogházra enyhítette.
 
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság V. Z. és társai vádlottakkal szemben társtettességben elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy az M. J. II.r. és M. Cs. III.r. vádlottakkal szemben kiszabott 3 év börtönt 3 év 6 hónap börtönre súlyosította, míg a járművezetéstől eltiltás tartamát 3 évről 1 év 6 hónapra enyhítette.
 
A Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletében bűnösnek mondta ki G. L. vádlottat foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében, amiért 2 évre próbára bocsátotta és kötelezte a bűnügyi költség megfizetésére.